Belföld

Százával virágoznak az indiai lótuszok a füvészkertben

Százával virágoznak az indiai lótuszok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében; az intézmény ebből az alkalomból Lótusznapokat is szervez.

A buddhisták szent növénye, az indiai lótusz a füvészkert büszkesége, Közép-Európában legnagyobb állományuk itt látható – mondta Németh Anikó, az intézmény igazgatóhelyettese az MTI-nek.

A picinyke tavon a növény több száz, hatalmas rózsaszín virága nyílik, de már láthatók a később beérő makkokat tartalmazó zuhanyrózsa vagy darázsfészek formájú terméscsoportok is. A színpompás virágokat a látogatók – kedvező időjárás esetén – egészen szeptember elejéig megcsodálhatják.

Az indiailótusz-állomány csaknem egyidős az idén alapításának kilencvenedik évfordulóját ünneplő botanikus kerttel, az első növények az 1930-as évek elején a földeáki kastély kertjéből kerültek Szegedre – közölte a szakember.

A legenda szerint a Buddhának életet adó növény őshazája Délkelet-Ázsia és Ausztrália, ahol szinte minden részét hasznosítják. A virágok a templomokat díszítik, a víz alatt az iszapban található szárakat rántva fogyasztják, a fiatal hajtásokból és levelekből salátát vagy kompótot készítenek, termését pirítva, kandírozva fogyasztják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.

Az SZTE Füvészkertjében az indiai lótusz csúcsvirágzásához igazítva immár ötödik alkalommal szervezik meg a Lótusznapokat. A következő hétvégén, július 28-án és 29-én a 17,5 hektáros park növényritkaságai között barangolók a Jóga a Mindennapi Életben Egyesület oktatóinak irányításával bekapcsolódhatnak a jógagyakorlásba, hagyományos keleti ételeket és italokat kóstolhatnak.

A vendégeket kiállítások, indiai tánc-, és keleti harcművészeti bemutatók, koncertek, úti beszámolók várják. Szakemberek mutatják be, miben is rejlik a keleti masszázs és a tradicionális gyógymódok ereje. A gyerekek a kézműves-foglalkozásokon pedig lótusztündért, mandalát vagy selyemképeket készíthetnek, az óránként induló lótusztúrákon pedig szakemberek mesélik el mindazt, amit a különleges növényről tudni érdemes.

A kétnapos rendezvény Gauri Sankar Gupta, India budapesti nagykövetének előadásával zárul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik