A pécsi Bándy Kata meggyilkolását követően ismét felerősödött a halálbüntetés visszaállítását követelők hangja. A lány családja családja az interneten tette közzé, hogy semmilyen módon nem járulnak hozzá, hogy Kata nevét “uszítás, gyűlölködés, vagy a halálbüntetés visszaállításának ürügyéül használják fel.” Miután a szegedi Csillag börtön padlásán megtaláltuk az egykori bitófákat, aktákban kutakodtunk, és volt büntetés-végrehajtókat faggattunk, hogyan is nézett ki egykor egy hazai hatósági kivégzés.
Rettegett reggelek
Magyarországon a kivégzések kora a rendszerváltozáskor zárult le, amikor a halálbüntetést az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta, és határozatával 1990. októberében eltörölte.
Ma már csak a legöregebb, igazságszolgáltatásban és büntetés-végrehajtásban dolgozók emlékeznek arra, hogyan is zajlott egy kivégzés a kádári Magyarországon. Az ő segítségükkel jutottunk hozzá a régi, hatályát vesztett kivégzési szabályzathoz, és elmesélték az akasztás pontos menetét is.
Történetünket kezdjük azzal: a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1966. évi 21. számú törvényerejű rendelete, a büntetés-végrehajtási szabályzata írta le a kivégzések pontos menetét. Ez számos pontban írta elő a kötelező szabályokat. Így például kimondta: a kegyelmi kérvény elutasítása után, de annak kihirdetése előtt a végrehajtásáról gondoskodó bíróságnak az elítéltet igazságügyi orvosszakértővel vagy a büntetés-végrehajtási intézeti orvossal meg kell vizsgáltatnia annak megállapításáért, hogy a kivégzés végrehajtásának nincs-e törvényes akadálya. Teherben lévő nővel és elmebeteggel a kegyelmezést megtagadó döntést közölni, és rajtuk a halálbüntetést végrehajtani a terhesség megszűnte, illetőleg felgyógyulásuk előtt nem szabad. Ha a halálbüntetés végrehajtásának nincs akadálya, azt lehetőleg a kora reggeli órákban kell végrehajtani -írja a szabályzat.
Siralomházi este
Élete utolsó napján a halálraítélt egy erre a célra kijelölt zárkába került, itt védőjével és hozzátartozóival beszélhetett, de nem érinthették meg, és semmit nem adhattak át egymásnak. A halálraítéltek utolsó estéjükön viszont a norma szerinti élelmezésnél jobb ételt és cigarettát is kaphattak, de csak ha kérték. Azaz az „utolsó kívánság joga” a szocialista Magyarország ítélet-végrehajtásában nem létezett. Az egymás megérintésének tilalma pedig teljesen kizárt mindenféle érzelmes búcsút.
A kivégzés elméleti szabálya
„A halálbüntetést zárt helyen, kötéllel vagy agyonlövetéssel, büntetés-végrehajtási intézményben kell végrehajtani. Az ítélet végrehajtásánál jelen kell lenni: a kiküldött bírónak, az ügyésznek, a jegyzőkönyvvezetőnek, két kirendelt orvosnak, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokának vagy helyettesének, az ítélet-végrehajtónak, valamint a kivezényelt őrségnek. A bíró – miután az elítélt személyazonosságát megállapította – a kegyelmi kérelem elutasítására vonatkozó döntést felolvassa, majd az elítéltet átadja az ítélet-végrehajtónak, és utasítást ad a kivégzésre” -írja az egykori szabályzat, amely a gyakorlat menetéről is rendelkezett.
Bitófán lógva
Eszerint a hóhér az elítéltet átvette, végrehajtotta a kivégzést, amelyet jelentett a bírónak. A testet a halál után harminc percig a bitófán kellett hagyni, és arról csak újabb orvosi vizsgálat után volt szabad leemelni. A holttestet az intézetből sem kivinni, sem felboncolni, sem eltemetni nem volt szabad két órán belül.
Jeltelen sír család nélkül
A kivégzett holttestét családjának nem volt szabad kiadni. A halálraítélteket csak köztemetőben, az ismeretlen holttesteknek kijelölt helyen, jeltelen sírba volt szabad eltemetni, egészen 1979-ig. A szigor eztán annyit enyhült, hogy a temetés tényéről értesíteni kellett a a közvetlen hozzátartozót, aki eldönthette: kikéri-e a holttestet, és maga intézkedik a temetésről, vagy csak elmegy rá. A nyolcvanas években a kivégzett nevét is feltüntették már fejfáján.
Hátborzongató részletek
Egy volt büntetés-végrehajtó el is mesélte hogyan zajlott az akasztás. Eszerint két hóhérsegéd hátulról megragadta az elítéltet, megfordította, szembeállította a bitófával, a hóhér pedig elől összekötötte a két kezét. Aztán odavezették a zsámolyhoz, felléptették rá, háttal fordították az oszlopnak, amelyen vastag kötélhurok lógott. Ebbe lépett bele a halálba induló. Két bokáját összekötötték, miután a kötél végét alul csigába fűzték. Eközben a hóhér létrára állt, leakasztotta a cölöp tetején lévő kampóról az egy méternél is rövidebb kötelet, és a hurkot hátulról a kivégzendő nyakára helyezte.
Ebben a pillanatban az egyik segéd az elítéltet combjánál fogva megemelte, a hóhér a kötéllel felfelé húzta, hogy a hurok felső végét a kampóba beakaszthassa, míg a másik segéd a zsámolyt tolta ki alóla. Amint a felső kampót elérte a kötél, a hóhér beakasztotta a végét, a testet pedig elengedték.
A lógó ember nyakán megszorult a hurok, alulról pedig a korábban a bokára hurkolt kötéllel húzták lefelé a lábakat. Ráadásul a hóhér két kézzel leszorította a fejet, majd félrefordította, és a gerinc utolsó csigolyáját kiugrasztotta. Így halálraítélt előbb azt érezte, hogy a kötél élesen a nyakába vágódik, de amikor a csigolyája kiugrott, azonnal eszméletét veszítette – mesélte az egyik volt büntetés-végrehajtási dolgozó, aki több embert is kísért a bitófa alá. Ezután a hóhér a kivégzett arcát letakarta kendővel, szétnyitotta ingét, hogy az orvosnak meghallgassa: leállt-e a szív.
Utolsó kivégzettek
Az 54 éves Imréné volt az utolsó nő, aki hazánkban bitófán végezte. Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítélték halálra, és 1969. február 2-án az egri börtön udvarán tették nyakába a kötelet. Az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás, és okirattal visszaélés vétsége miatt halálbüntetésre ítélt V. Ernőt pedig a Budapesti Fegyház és Börtön akasztóudvarán 1988. július 14-én végezték ki.
A már említett alkotmánybírósági döntés mellett számos, Magyarország által is aláírt nemzetközi egyezmény garantálja, hogy V. Ernő neve örök időkre úgy kerüljön be a magyar bűntörténelmi könyvekbe, mint az utolsó kivégzetté. A bosszúért kiáltók aligha tudják, hogy az elítéltek szerint a tényleges életfogytig tartó fegyház elég büntetés számukra: Mint azt életfogytiglanra ítéltek mondták: “ez a büntetés nagyobb fájdalom, mint egyetlen pillanatra szembenézni a hóhérral.”
“A halálnál is erősebb”
Minden bizonnyal ezt érezve írta alá több mint háromszáz, életfogytos olasz rab 2007-ben az akkori köztársasági elnöknek küldött következő levelet: „Elnök Úr! Belefáradtunk abba, hogy minden nap egy kicsit meghalunk. Úgy döntöttünk, egyszer halunk csak meg, és arra kérjük: életfogytiglani börtönbüntetésünket változtassák át halálbüntetéssé. Az életfogytiglani börtön istentelen találmány, olyan kegyetlenség, amely túlmegy minden képzeleten. Ez apró kortyokban fogyasztott halált jelent. Győzelem a halál felett, mert még a halálnál is erősebb.”
