Belföld

Így izzad a konzervatív honatya

Pokorni Zoltán (Pokorni Zoltán)
Pokorni Zoltán (Pokorni Zoltán)

Emberpróbáló percek Pokorni Zoltánnal és a sugárzásmérő fémrúddal.

Ha valaki azon kapná magát, hogy a tizenhat fokra légkondizott irodában óbégat az elviselhetetlen hőség miatt, annak javasoljuk, hogy amíg tart, kéredzkedjen fel a déli órákban a Hegyvidéki Önkormányzat kátrányos, gőzölgő tetejére. Egy pillanat alatt átértékel majd mindent, amit a hőségről tudni vél. Velünk legalábbis ez történt, miközben Pokorni Zoltán polgármesterre vártunk, aki arra készült, hogy bemutassa a kerület UV-mérő készülékét, amelyet szokás szerint üzembe helyeznek a meteorológiai nyár elején.


Üdv mindenkinek ezen a csípős, októberi napon!
Fotó: Neményi Márton

Pokorni Zoltán politikai manőverei és nyilatkozatai ugyan még magát a Fideszt is megosztják, de egy biztos: politikust ilyen elegánsan, méltósággal izzadni még nem láttunk, mint most őt. „Nyár van, és?” – üzente szavak nélkül, decens testtartásával, a szédelgő médiamunkások pedig szégyenkezve szedték össze magukat. Lazán üdvözölt mindenkit „ezen a csípős, októberi napon”, aki ideért, annak köszönte szépen, „aki pedig útközben elhullott, arra emlékezzünk közösen”. Mintha egy kicsit le is hűlt volna a levegő.

Maga a mérőállomás egyébként egy nem különösebben látványos fémoszlop, nem is csinál semmi szemmel láthatót, így a technológiai bemutató elmaradt. Megtudtuk viszont, hogy egy rövid regisztráció után minden hegyvidéki lakos ingyenes sms-értesítést kaphat, ha a sugárzás meghaladja a 6-os, vagy az extrém magas 8-as értéket, amikor már 15 perc is veszélyt lehet a napon. A gép hárompercenként összesíti az eredményeket és ha helyzet van, azonnal szól. Ez nemcsak a kirándulásokat szervező pedagógusoknak lehet fontos, hanem minden szülőnek, most hogy itt a nyári szünet. A gyereket tehát, aki „remélhetőleg nem a számítógép előtt kuksol”, így nyugodtabban zavarhatjuk ki a szabadba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik