Május 31-én felvirradt a totális sajtószabadság napja. Ezt írta a Mérték Médiaelemző Műhely blogján, amikor Áder János visszaküldte a parlamentnek a médiatörvény legújabb módosítását. Hogy is van ez?
Jelenleg egy fura átmeneti állapotban vagyunk. Május 31. óta ugyanis Magyarországon az írott és online sajtóra semmilyen törvény nem vonatkozik, kivéve az általános szabályok. Most például nem lehet sajtó-helyreigazítást se kérni.
De miért?
“Ilyet jóérzésű ember nem csinál”
Fotó: Berecz Valter
Ez egy érdekes szituáció. Decemberben az alkotmánybíróság – mivel hibákat talált a törvényben – néhány szabályt május 31-vel hatályon kívül helyezett. A jogalkotó országgyűlés azonban a hibák kijavítását az utolsó pillanatig hagyta, s mivel Áder János a módosítást visszaküldte, lett pár nap, amikor ezek a szabályozások a törvényből kikerültek. Például az újságok és internetes tartalmak médiatörvény általi szabályozása.
A Klubrádió – mely úgy tűnik, az utóbbi időben a sajtószabadság szimbóluma lett – egy pillanatra fel is lélegezhetett, de nem igazából. Még megmenekülhet?
Ez nagyon sok mindenen múlik. Arról lehet vitatkozni és ízlés dolga, hogy erre a szimbólumstátuszra érdemes-e a Klubrádió – az mindenesetre biztos, hogy a közügyek vitatásában jelentős szerepet betöltő médiumról van szó. Nem kell szeretni, nem kell hallgatni, de az, ami vele történik, messze túlmutat a Klubrádió minőségén.
Azaz?
Annak ellenére, hogy elnyert két frekvenciát, jelen pillanatban még mindig nem tudja, hogy folytathatja-e a tevékenységét. Jó ideje ideiglenes jogosultsággal működik, csak pár hónapra kap engedélyt. Bírósági döntések kimondták, hogy a Klubrádió ügyeiben a Médiatanács kétszer is jogsértően járt el. Belátva, hogy a bírósági út nem fogja azt az eredményt hozni, amit a Médiatanács kívánatosnak tart – jelesül, a Klubrádió lesöprését a föld színéről – most a jogalkotó már arra vetemedett, hogy folyamatban lévő bírósági ügyeket próbál felülírni törvényi úton. Ez teljesen lehetetlen jogi helyzet. Ilyet jóérzésű ember nem csinál.
2010-ben az új médiatörvény bírálói közt volt…
Ez így is maradt.
…azóta eltelt másfél év. Egyszer azt nyilatkozta: nincs okunk bizakodni. Tényleg nem volt? Tényleg rosszabbul élünk, mint másfél éve?
Erre a kérdésre igen a válasz.
Nem gazdasági értelemben kérdezem.
Sokan mondják, hogy túlhisztiztük a dolgot. De ez nincs így. A médiatörvény és az egész médiapolitikai hozzáállás – mely a kormány részéről a médiatörvényen keresztül is megnyilvánul – nagyjából azt hozta, amire számítottunk. Azt nyilván nem gondolhatta senki komolyan, hogy hétfőn megalakul a Médiatanács és kedden már húszmilliós bírságot szabnak ki az Indexre vagy az Origóra. Ez nem reális. De mind a mai napig azt látjuk, hogy nem is kell senkit megbírságolni, elég törvényben tartani a lehetőséget, hogy a bírság bármikor elővehető. Hogy még nem használták, nem jelenti azt, hogy nem is fogják használni. Ez a megfoghatatlan, bizonytalan fenyegetettség legalábbis kompromisszumokra kényszeríti az újságírókat, működésük átgondolására készteti a szerkesztőségeket. Amikor tavaly július elsején a törvénynek az a része is elkezdett működni, mely a nyomtatott és online médiát érinti, még aznap levették egy csomó oldalról a kommentelési lehetőséget.
Például az Indexről.
Igen. A törvényből ugyanis az sem következik egyértelműen, hogy a kommentekért felel valaki vagy nem. A Médiatanács most azt mondja, hogy ő nem fog büntetni, de ezt nyugodtan lehet másként is értelmezni. Az egész törvénynek ez a „ha akarom fekete, ha akarom fehér” jellege az, ami nagyon komoly bizonytalanságot szül.
“Itt minden arról szól, hogy a jobboldali médiumok piaci pozícióit a lehető legstabilabbá tegyék”
Fotó: Berecz Valter
Milyen hatásai lettek?
Egyik részről felértékelődtek a blogok: az igazi ütős, kemény vélemények lekerültek szerkesztőségi tartalmakból és átkerültek blogokba. Ez egy viszonylag jól látható változás. A másik rész viszont – és valójában erről szól az egész médiapolitika – sokkal kevésbé látványos vagy megfogható. Nemcsak a Klubrádió esete mutatja, hogy nagyon komoly visszaélésekre van lehetőség. Itt minden arról szól, hogy a jobboldali médiumok piaci pozícióit a lehető legstabilabbá tegyék, és ezzel párhuzamosan – ha van rá mód – kiiktassanak mindenkit a másik oldalról. A pályáztatáson kívül ennek vannak más nyomai is: például a Metropol Fidesz-közeli cég általi felvásárlása, vagy a Népszabadsággal kapcsolatos Axel Springer-Ringier fúzió megakadályozása. Nem a közvetlen szankcionálás, hanem a hosszú távú stratégia az, ami a médiapolitikát ma meghatározza: piaci pozíciókat szerezni és befolyásolni azokat a csatornákat, amiket sokan hallgatnak.
Mi a helyzet a kereskedelmi tévékkel?
A TV2-nek és az RTL Klubnak ilyen szempontból annyit kell tennie, hogy nem ad több hírt, mint eddig. A közéleti tartalmakból ez a két csatorna gyakorlatilag kivonult. Ez nem most kezdődött, de most is vannak lépések annak érdekében, hogy ne is akarjanak közélettel jobban foglalkozni. Meg kell nézni a közszolgálati médiát – ott ugyanerről szól a történet: pozíciók szerzése és megtartása bármi áron. Akkor is, ha egyébként a nézettség már lassan negatívban van.
A közmédia az elmúlt időszakban céltábla lett, nem minősíteném, hogy jogosan vagy jogtalanul. Elég sok szakmai hibát vétettek: ott volt például a retusálási ügy, a nem talált tüntetők, a Schmitt Pállal készült Obersovszky-interjú és legutóbb az Ángyán-féle bloggal kapcsolatos ügy.
Elég könnyen tudunk ügyeket sorolni. De ezek nem szakmai hibák. Ez rendszerhiba. Olyan nincs, hogy egy éven belül öt olyan hiba történik, ami sajtótörténeti jelentőségű. Az Obersovszky-interjút tanítani fogják tíz év múlva is. Ugyanígy a retusálási- vagy az Ángyán-ügyet. Ha direkt, tudatosan hazudunk az nem szakmai hiba. Ez egy morális lesüllyedés. Ezek a szereplők nem tarthatnak igényt arra, hogy a közszolgálati jelzőt viseljék.
Lesz-e még Magyarországon valaha valódi közszolgálati média?
Szerintem nem. Nem látom, hogy Magyarországon ezt még egyszer fel lehet építeni.
Soha?
Soha. Vegyük a piaci szempontokat: egy országos televízió, amely saját nézettségét öt százalék alá süllyeszti, hogyan tud még egyszer visszakapaszkodni? Sehogy. Többet nem lesz 65 milliárd forint köztévére– ugyanis idén ennyi pénzt költünk arra a csatornára, aminek a fő terméke a Marslakók. Ne vicceljünk már! Ez a kegyelmi pillanat elszáll. A lehetőséggel pedig nem éltek, sőt, csúnyán visszaélnek.
Mi lehet a közmédiában dolgozó újságírókkal? Nem a pártemberekre gondolok.
Azt gondolom, hogy van ott egy csomó újságíró, aki pontosan tudja, mekkora baj van, de kompromisszumot kell kötnie. A rendszer másik bűne, hogy nagyon sok gerincet eltört. Bizonyára számos olyan közmédiás dolgozó van, aki reggelente nem jó szívvel néz tükörbe. Ugyanakkor egzisztenciálisan nincs alternatíva Magyarországon. Újságíróként vagy bármiként hova ugráljanak? Sokan utálják azt, amiben részt kell venniük – az teljesen biztos. Szégyellik is magukat.
“Ha direkt, tudatosan hazudunk az nem szakmai hiba”
Fotó: Berecz Valter
A magyar közmédia régen sem volt olyan nagyon jó…
Valóban: a Magyar Televízió züllése a kilencvenes évek közepe óta tartó folyamat. A Magyar Rádió azonban éppen az utolsó időszakban élte a fénykorát – egy hiteles közéleti fórum volt, amit szempillantás alatt le lehetett amortizálni. A hallgatottsága ugyan még most is nagy, de ez megtévesztő: a legtöbb vidéki településen ugyanis nincs más „talk radio”, csak a Kossuth. Ha híreket akarsz hallgatni, akkor azt kell hallgatnod.
Eldöntendő kérdés: 2010 óta csorbult a magyar sajtószabadság? Igen vagy nem?
Igen.
Miért?
Egy teljesen kiszámíthatatlan, megfoghatatlan, bizonytalanságokat magában rejtő jogi környezet veszi körül, ami minimum arra kényszerít, hogy alkalmazkodj. Mindeközben zajlik a médiapiac teljes szerkezeti átalakítása, aminek azonban szerencsére korlátot szab, hogy a technika elment e szemlélet fölött. Ha valami meg tudja védeni a médiarendszert, akkor az a technikai fejlődés: az online, digitális világ. Mi ennél az asztalnál a televíziót nem arra használjuk, hogy híreket nézzünk benne. Merthogy arra nem jó. Vagy nincsenek benne hírek vagy vállaltan egyirányúak. Azt meg minek?
