Belföld

Ángyán visszatámadta az MTI-t

A fideszes országgyűlési képviselő szerint a közszolgálati hírügynökség egy ezidáig nem létezett, egynapos blogon megjelent "koncepciós irományból kreált hírt".

Vizsgálatot és helyesbítést követel az MTI-től Ángyán József országgyűlési képviselő egy a távirati iroda által szerdán kiadott hír miatt. Az MTI tegnap délután megjelentetett egy írást Napraforgoblog: “Kinek a zsoldosa Ángyán József?” címmel. A hír egy olyan blogra hivatkozott, melyen ezidáig egyetlen bejegyzés volt, így még a Google kereső sem talált rá – a bejegyzés linkjét is az MTI hozta később nyilvánosságra.

Mint kiderült, a Napraforgoblog szerzője, nicknevén napraforgo966 a tegnapot megelőzően még csak nem is létezett, soha nem publikált semmi mást, fórumhozzászólása sem volt még soha. A blog írását – mely nyíltan támadja Ángyán Józsefet, aki korábban az FN24-nek adott interjújában többek közt oligarchákról és a döntéshozók közelébe férkőzött “tartótisztekről” is beszélt – pár óra alatt átvette az MTI és hírként adta ki.

Ángyán most amiatt kér helyesbítést a távirati irodától, mivel szerinte az MTI egy őt “lejáratni szándékozó koncepciós irományból kreált hírt”. Az országgyűlési képviselő szerda esti közleményében így fogalmaz: “Visszautasítom (…) azt az eljárásmódot, ahogyan az MTI, az ország közpénzekből fenntartott hírügynöksége egy hivatalosan nem létező blogon ma megjelentetett első és egyetlen bejegyzésből példás gyorsasággal, néhány óra leforgása alatt országos hírt kreált anélkül, hogy a bejegyzés tartalmát bármilyen módon ellenőrizte volna. “

Ajánlott videó

Olvasói sztorik