Szüdi: minden harmadik tanárt elküldik

Hoffmann Rózsa azt szokta mondani, hogy az elképzeléseit üdvözli a pedagógustársadalom és csak a Gyurcsány-korszak restaurációját akarók támadják. Ön is azt írta, hogy nagyon sok pedagógus örül, hogy lehet buktatni, hogy megmondják neki, melyik könyvből, mit tanítson. A szakszervezetek (amelyeknek össztagsága megközelíti pedagógustársadalom felét) viszont erősen kritizálják a Hoffmann-terveket. Most mi az igazság ez ügyben?

Nem lehet egységes igent vagy nemet válaszolni. Azok a pedagógusok, akik ezt a pályát hivatásszerűen űzik, nem támogathatnak egy olyan megoldást, amelyben minden mozgásterük megszűnik, ami megfojtja a gyerekekkel való egyéni törődés lehetőségét. Akik nem szeretnek saját maguk programokat írni, akik nem szeretnek gondolkodni azon, hogy melyik a legjobb megoldás, azoknak könnyebbséget jelentenek a változások. Azt látom, hogy a pedagógusok nem gondolták végig, hogy a kormány tervei azt mutatják, valójában egyharmadukra nem lesz szükség. Ha végiggondolták, akkor pedig arra számítanak, hogy majd a másikat küldik el, nem őket. Azt sem gondolták végig, mit is jelent az a törvényi kötelezettség, hogy meg kell tartaniuk a hivatali titkot, hogy a munkahelyükön kívül is pedagógushoz méltó magatartást kell tanúsítani, hogy a munkahelyi vezetőjük a pedagógus etikát számon kérheti rajtuk. Pedig ezeknek az előírásoknak a megtartása, illetve megtartásuk számonkérése, majd ha elmennek a minősítési eljárásra, valósággá válhatnak. A fejükre olvashatják, mondjuk, hogy nem tanúsítottak megfelelő magatartást vasárnap, és ezért nem maradhatnak a pályán.

Senki nem tudja, hogy fog működni ez a rendszer
Fotók: Neményi Márton

Leginkább azzal indokolta az oktatási államtitkár annak idején egy új közoktatási törvény kidolgozásának szükségességét, hogy amire átvette az Orbán-kormány a hatalmat, a magyar közoktatás a csőd szélére került. Ön 1985-től dolgozott az oktatási tárcánál, 1996-tól előbb főosztályvezetőként, majd szakállamtitkárként a közoktatás egyik irányítójaként. Milyen állapotban volt 2010-ben a magyar iskolarendszer?

A közoktatás csődjéről akkor érdemes beszélni, ha megmondják, mit értenek ez alatt a fogalom alatt. A közoktatás rendszere az önkormányzati feladatellátás keretében működött, így az önkormányzatok működési, finanszírozási problémái az iskoláknál is megjelentek. Ugyanakkor a közoktatás az egyetlen olyan ellátórendszer volt, amelyik különösebb zavar nélkül ellátta feladatát, ellátott másfél millió gyereket, évente eljuttatott százezer fiatalt az érettségiig, ezek jelentős részét a felsőoktatásig.

Azért ne mondja, hogy nem volt probléma az iskolával! Azt például minden vizsgálat kimutatja mind a mai napig, hogy a magyar iskolarendszer nemhogy nem képes a gyerekek családi hátteréből adódó különbségeket csökkenteni, de még növeli is.

Sokszor a közoktatás szemére hányják, hogy nem tudja a gyermekek közötti esélykülönbségeket kiegyenlíteni. Szerintem erre a közoktatás önmagában nem is lehet képes. Ez egy olyan társadalmi probléma, amiben egyrészt országos, másrészt helyi szintű komplex megoldásokat kell keresni. Ha a gyerek éhes, ha a szülőknek nincs munkalehetősége vagy lakása, akkor az óvoda, iskola – bár van tennivalója ilyen helyzetben, mindenekelőtt az egyenlő bánásmód elvét érvényesíttetni, illetve felzárkóztató nevelést adni – nem képes megoldást nyújtani. Lehet, hogy az iskolák időnként szegregálták a gyerekeket, különbséget tettek a gyerekek között, illetve nem mindig adtak meg minden segítséget a felzárkóztatáshoz, és ez nagy baj. De ezek egyedi, intézményekre lebontott és nem rendszerszintű problémák. Kár volt ezt a rendszert szétverni, és kár egy olyan rendszerre cserélni, amiről senki nem tudja, hogy fog működni.

A másik – a törvény koncepcióiban – nevesített indok az átszervezésre az volt, hogy a közoktatás teljesítménye jelentősen romlott. Ez egy erős közvélekedés is. Az adatok ezt nem támasztják alá?

Rengeteg hazai és nemzetközi mérési adatunk van az oktatás teljesítményéről. Érdekes, hogy épp a legutóbbi PISA-vizsgálat eredményeit nem akarják nagydobra verni, ami azt mutatja, hogy a közoktatás teljesítménye, a gyerekek olvasási készségei és matematikai kompetenciái javultak. Ez a javulás abból adódott, hogy egy új felkészítési módra, döntően a kompetenciaalapú képzésre állt át az elmúlt 6-8 évben az oktatás, ahol a tudás gyakorlati felhasználása a fontos. Most ezt az irányt állítják vissza. Hogy ennek mi lesz az eredménye, azt szintén 6-8 év múlva fogjuk majd csak látni.

Az iskolabusz sem ördögtől való

Azt írta, hogy ha 2014-ben leváltanák a mostani kormányt, akkor az elsők között kell az oktatási törvényeket visszavonni és újat alkotni. Vannak a mostani tervekben olyan pontok, amiket megtartana?

Abból a rendszerből, amit most kényszerítenek ránk, a világon semmit nem lehet megtartani. Hihetetlen káros, ami a köznevelési törvényben megjelent, és nem is tud hatályba lépni abban a formában, ahogy elfogadták. Mellesleg most fogják átdolgozni. A Széll Kálmán Terv világossá tette, hogy nem eléggé érvényesül a jogszabályban az az elv, hogy ebben az országban csak egy embernek lehet szava, csak egy ember hozhat döntéseket az iskolákról is. Ez a megoldás be fog kerülni a törvénybe. A centrális erőtér csúcsán lévő döntésre jogosult mondhatja meg, mit kell tanítani az iskolában, hol lehet iskola, hogyan működjön. Szerintem júniusra ez bekerül a törvénybe, s onnantól minden egy új, központi szervezetben fog eldőlni az iskolák költségvetésétől az igazgatók személyéig. Hogy mindez mibe kerül, azt senki nem tudja.

A jelenlegi iskolafenntartó rendszerben túl sok a fenntartó. Sok szegényebb település nem tud az iskolájára pénzt fordítani, ezért ott rosszabb a színvonal. Az állam ezt a problémát kívánja megoldani azzal, hogy magához húzza az egész rendszert. Ezzel nem lesz igazságosabb a magyar iskola?

Egy elkövetkezendő kormánynak el kell dönteni, hogy akar-e önkormányzatiságot vagy sem. Ha igen, akkor meg kell vizsgálni, hogyan lehet az önkormányzatokat működtetni gazdaságilag. Amikor ez megvan, hozzá lehet rendelni az intézményfenntartást. Hogy ezt községi, városi, járási szinten érdemes kialakítani, kötelező társulással vagy anélkül, az már egy más kérdés. Nincs egyenmegoldás. Az iskolabusz sem ördögtől való. Egyes térségekben meg lehetne így oldani a gyerekek utaztatását. Lényeg, hogy minden gyerek jusson hozzá jó minőségű alapellátáshoz: óvodához, iskolához, logopédiai ellátáshoz, nevelési tanácsadáshoz.

Nemcsak az önkormányzatiság szerepéről kell döntenie a kormányoknak, hanem például arról is, hogy az állami pénzből fenntartott oktatási rendszer végére milyen iskolai végzettséget preferálnak. Úgy tűnik, a mostani kormány lejjebb hozná az átlagos végzettségi szintet, mert mint mondja, így építi a munkaalapú társadalmat. Több szakember, több munkavállaló, fellendülő gazdaság – ez az elv. Ez nem lehet egy elfogadható gazdaságélénkítési program?

Helytelen az a kiindulópont, hogy az általános műveltségi szintet csökkenteni kell. Azokban az államokban, ahol a gazdaság megugrott, mindenütt megemelték a műveltségi szintet. A tanulók tovább vannak az iskolában, sokan jutnak el az érettségiig, a felsőoktatásig. Teljes tévedés azt hinni, hogy ha bárki bármit tanul, az a kárára van, és nem fogja tudni hasznosítani az ismereteket. Az a koncepció, hogy visszaszorítjuk a felsőoktatásba jutók számát, sőt, szűkítjük az érettségi felé való utat, azt az egész gazdaság fogja megszenvedni, mert a munkavállalók nem lesznek képesek helyt állni a változó világban, megújítani ismereteiket. 1993-ban született az a politikai döntés, hogy a korosztály 75 százaléka jusson el az érettségiig, toldódjon ki az életpálya megválasztásának kényszere a tizenhatodik életévre, a szakiskola pedig szoruljon vissza, mert zsákutcás képzés. Mára ez nagyjából megvalósult. Ebből az is adódik, hogy a szakiskolába a leggyengébb tanulók jutottak el, miközben az ottani oktatás nem tudott megújulni. Ehhez a megoldáshoz azonban az általános iskolának kellene elsősorban megváltozni, végig kellett volna vinni a kompetenciaalapú képzést, hogy senki ne hagyhassa el az általános iskolát anélkül, hogy az értő olvasás, írás, számolás készségével rendelkezne.

Nem azért nincs elég csőszerelő, mert nem képeznek, hanem mert nem mennek dolgozni

1993-ban az is politikai egyezség volt, hogy az első 10 évfolyam legyen nagyjából egységes, ez alatt sajátítsák el a tanulók az alapkövetelményeket, és 16 éves korra tolódjon ki az életpálya megválasztása. Most meg fog szűnni a szakiskolában 9., 10. évfolyamon a közismereti képzés, illetve lecsökken a rendelkezésre álló időkeret egyharmadára. Ez heti 10-12 órát jelent hetente, amiből 5 óra a testnevelés, és egy az osztályfőnöki óra. Azaz összesen 6 óra marad erre a feladatra! Mindig is voltak elméletigényes és gyakorlatigényes szakmák. Ma már számítógépes ismeretek és legalább néhány száz szavas idegennyelv-ismeret nélkül nem fog tudni boldogulni senki. Az állam lemondott ezekről a gyerekekről, soha nem fognak eljutni az érettségiig, és nem lesznek képesek bővíteni az ismereteiket a saját szakmájukban sem.

A szakiskolai bővítés és ott a gyakorlati képzés erőltetése az elmélet rovására – a kormányzati és kamarai szándékok szerint – azért van, mert kevés a csőszerelő, az ács, az asztalos, és szerintük így majd több lesz. Az mindennapi tapasztalat, hogy tényleg kevés a csőszerelő.

Ha egy szakmát jól megfizetnek, akkor lesz szakember. 70-80 ezer forintért senki nem megy el csőszerelőnek. Ráadásul, ha New Yorkban kihív valaki egy vízvezeték-szerelőt, akkor ő azt mondja, magáról, hogy mérnök. Mert ott a szakmát az érettségi után egy fél-felsőfokú képzésben sajátítja el. Nem a tudás szintje határozza meg, ki mit fog dolgozni, hanem, hogy meg tud-e élni belőle. Nem azért nincs elég csőszerelő, mert nem képeznek eleget, hanem mert nem mennek el a szakmájukba dolgozni.

A szakiskolával a másik nagy probléma, hogy rengetegen lemorzsolódnak. Ha nem kell bajlódni a közismereti tárgyakkal, nem lehet, hogy többen maradnak az iskolákban?

A tanulók legrosszabb 25 százaléka jár ide. Nem csoda a magas lemorzsolódás, főleg, ha a képzés, illetve még az általános iskolai képzés sem tud megújulni. Csökkenni fog a lemorzsolódás, hiszen a 16 évre leszállított tankötelezettség miatt egy részük – mintegy 6-8 ezer gyerek évente – el sem jut majd a szakiskolába. 15 évesen elvégzik az általános iskolát, utána elmennek a Híd-programba, és soha többet nem látnak iskolapadot, igaz munkahelyet sem. Ez amellett, hogy teljesen lemondunk egy-egy évfolyam 6-8 százalékáról, jó alap ahhoz is, hogy az iskolarendszer kapacitását csökkenthessék.

A Pedagógusok Szakszervezete a társszervezetekkel júniusban újra nagy demonstrációra készül. Az egyik követelésük az, hogy jövő januártól minden közszolga kapjon 20 százalékos béremelést. Miért követelik ezt, hiszen 2013. szeptembertől amúgy is beindul az életpályamodell, jelentősnek ígért béremeléssel?

2013 szeptemberétől ígérik (vagy eddig ígérték) a modell bevezetését. Ez azonban hihetetlen sok ellenszolgáltatást vár el a pedagógusoktól. Kétszeri minősítési rendszeren kell átesniük, amely rendszer egyelőre teljesen szabályozatlan, bizonytalan. Annyi biztos, hogy akinek ez nem sikerül, elveszíti a pedagóguspályáját. Másrészt a foglalkoztatási terhek nagyon megnőnek, hiszen elvileg akár 32 óra megtartását is megkövetelhetik egy pedagógustól a jövőben a jelenlegi 22 óra helyett. Mindezeket összevetve nincs arányban a beígért béremelés az elvárásokkal. De most már a Széll Kálmán Terv annak a lehetőségét is kilátásba helyezi, hogy forrás hiányában be sem vezetik az életpályamodellt szeptemberben.

Nem csak az eddigi gyakorlatot, hanem a sok milliárd forintot is kidobtuk az ablakon

A minősítési rendszerre azért van szükség, mondják, mert a szakfelügyeleti rendszer megszűnése után semmiféle külső ellenőrzés nem volt ezen a pályán. Azért csak kell valami ilyesmi, nem gondolja?

Nem igaz, hogy nem volt ellenőrzés. Három lábon álló ellenőrzési rendszer volt. Minden szervezetnél kötelező volt az intézményi minőségpolitika kialakítása, és ehhez kapcsolódva a belső ellenőrzési rendszer kiépítése. Több milliárd forintot költött az állam ezek kiépítésére az elmúlt 10-12 évben. Emlékeztetnék, hogy a Comenius programot például az előző Orbán-kormány indította. Második lépésben ott volt a fenntartói minőségbiztosítási kötelezettség. Törvény írta elő, hogy ötévenként minden fenntartónak értékelnie kell az intézményei törvényességi, gazdasági, szakszerűségi működését. A harmadik az Országos Kompetenciamérés, amelyen, ha egy intézmény az országos átlag alatt teljesített, ki kellett dolgoznia egy olyan programot, amellyel a hiányosságot orvosolni tudja. Amennyiben ez nem sikerült, akkor az Oktatási Hivatallal együtt kellett elkészíteni ezt a programot. Emellett a miniszter elrendelhetett országos ellenőrzéseket is. Teljesen felesleges volt szétverni a mai ellenőrzési rendszert. Ezzel nemcsak az eddigi gyakorlatot dobunk ki az ablakon, hanem azt a sok milliárd forintot is, amit eddig az állam a minőségbiztosítás kiépítésére költött.

A pedagógusnapi demonstráció másik követelése az, hogy halassza el a kormány a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetését, és üljön le tárgyalni a szakmával, az érdekvédőkkel, önkormányzatokkal annak felülvizsgálatáról. Az előbb azt mondta, hogy az egész köznevelési törvényt újra kell írni, és az elmondottak alapján a szakképzésit is. Miről tárgyalnának? Van esély valamilyen kompromisszumra?

Mindent lehet javítani. Pontról pontra végig lehetne menni a törvényeken, és megnézni, mit lehetne javítani. Természetesen, ha az állam, mint a kisgömböc lenyeli az egész közoktatást, úgy elég nehéz jó megoldást találni.