Belföld

Megszállták a biciklisek az Andrássyt

Biciklissáv az Andrássyn ()
Biciklissáv az Andrássyn ()

Kissé átszabták Budapest legendás útjának közlekedését. Korábban itt biciklizni még Tarlós szerint is hátborzongató volt.

Helyet cserélt az Andrássy úti biciklis- és parkolósáv. A parkoló autókat a forgalomtól ezentúl egy egyértelműen jelzett biciklissáv választja el, amely némi kellemetlenség a négy keréken utazóknak, viszont megkönnyebbülés a gyalogosoknak, az egyre népesebb biciklis közösségről nem is beszélve.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) projektjének végeredményét kedd délután adta át Tarlós István főpolgármester, aki elmondta: ezekben a pénztelen időkben nagy öröm egy ilyen kis ajándék is a főváros lakóinak. Korábban an Andrássyn biciklizni bizony nem volt kellemes élmény, de ez elvileg most egy csapásra megváltozik.


Kattinson a képre a galériához!
Fotó: Neményi Márton

Tarlós, ha már ott járt, ejtett pár keresetlen szót a taxisok ügyéről is, majd átvágta a szalagot, hogy a jelképes számú meghívott biciklista – köztük László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke – jelképesen tekerjen rajta egy kicsit, mintegy jelezve, hogy a vékony sáv valóban működik.

Este aztán megjelent a “valódi” tömeg: a Critical Mass több tucat aktivistája némi rendőri asszisztenciával ténylegesen is birtokba vette a bicikliutat, legalábbis egy rövid kör erejéig. Fennakadás még az Andrássyn sűrűn előforduló fekete terepjárók részéről sem volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik