Belföld

BKV: fogy az idő, jön a csőd?

Három munkanap van arra, hogy megkössék az új szolgáltatói szerződését.

A tömegközlekedési cég működését szabályozó szerződés április 30-án lejár. Korábban a főpolgármester azt mondta, hogy még e hónapban megkötik az újat. Ez azért is fontos, mert a hitelező bankok a BKV tartozásainak törlesztésére azzal a feltétellel adtak halasztást, hogy határidőre aláírt szerződése lesz a cégnek – írja a Világgazdaság.

Noha a lap szerint a városvezetés végleges megállapodást ígért, áthidaló megoldás lehet egy átmeneti szerződés, hogy ne álljon le a tömegközlekedés. Az ügyben döntő lehet a kormány véleménye, hiszen elvileg meg lehet egyezni az állam nélkül, de a szabályozási környezet ismerete nélkül nem lenne érdemes.

“B” terv vagy káosz

A kormány még a héten dönthet arról, elfogadja-e a főváros finanszírozási koncepcióját. Ha igen, akkor valószínűleg lesz szerződés is. Ha nem, akkor gyorsan kell egy „B” terv a káosz elkerülésére. A Világgazdaság szerint az nem sok jót ígér, hogy jövőre 22 milliárd forinttal kevesebb állami támogatás jutna a BKV-nak. A különbözetet a dugódíj pótolná.

A kormány immár támogatja, hogy „a főváros a költségnövekedéseket, az inflációt követő díjemelési rendszert alkalmazzon”. Azaz nem kizárt az sem, hogy a bérlet ára hosszabb befagyasztás után átlépi a tízezer forintos lélektani határt – írja a lap.


Fotó: Berecz Valter

A kormány nem siet

Közben a hvg.hu már a BKV végnapjairól ír annak kapcsán, hogy nem tűzi napirendjére a BKV pénzügyi stratégiáját szerdán a kormány. Ez azt jelenti, hogy a finanszírozáshoz szükséges pénz ugyan megvan, a közlekedési cég mégsem tudja újrakötni a hétvégén lejáró közszolgáltatási szerződést, keddtől kérdésessé válik a működése.

Közszolgáltatási szerződés híján elvileg nem finanszírozható állami támogatással a BKV, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy május 1-től csődbe megy a cég. Pedig a főváros teljesítette a kormánnyal kötött korábbi megállapodás rá eső részét, vagyis hogy minden állami forinthoz hozzátesz 1 forint önkormányzati pénzt. Épp emiatt módosítják szerdán a költségvetést.

A hvg.hu tárgyalásokra rálátó forrása úgy nyilatkozott: a készülő stratégia gyakorlatilag csak az elveket fekteti le azzal, hogy a konkrétumokat később dolgozzák ki. Ugyanakkor kérdéses, ha eddig nem sikerült konszenzusra jutniuk a feleknek, milyen fordulópont következhetne be, amitől megváltozhatnának az álláspontok.

Az internetes lap szerint a Széll Kálmán-terv 2.0 újabb lyukakat üt a főváros büdzséjén, de egy kormányzati forrás szerint egy IMF-hitelmegállapodással még nehezebb helyzetbe juthat a BKV. Szavait alátámaszthatja, hogy a Valutaalap előszeretettel “utazik” a tömegközlekedési cégekre, Bukarestben is költségcsökkentést írt elő, ami a metró járatritkításához vezetett.

A BKV mindent visz

A Fővárosi Közgyűlés egyébként szerdán tárgyal a BKV-nak nyújtandó újabb 15 milliárd forintos forrásról. Ez az intézmények működési kiadásainak elvonásából, az ingatlanértékesítésből tervezett bevételi irányzatok emeléséből, a csarnok- és piacigazgatóság egyszeri befizetéséből, valamint a 2011. évi szabad pénzmaradványból állna össze.

A Népszava szerint az újabb forrás átcsoportosítása „ellehetetleníthet a BKV-n kívül minden mást Budapesten”. A lap szerint az ok az „állami kiéheztetés”, és a Széll Kálmán Terv 2.0 is sötét képet fest a tömegközlekedésnek. Azt vetíti előre, hogy a kormány csökkenti a MÁV-nak és a Volánoknak nyújtott költségvetési támogatást, ami újabb járatritkításokat jelent.

A lap  szerint nem ússza meg a BKV sem a megszorításokat. Az állam fokozatosan kivonul a cég finanszírozásából. Az eddigi 32 milliárd forintos állami normatívát – amelyet az idén teljes egészében zárolt a kormány és a mai napig nem oldott fel – jövőre 10 milliárddal csökkentenék, 2014-ben pedig teljesen meg is szűnne ez a forrás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik