Belföld

Digitális vagy analóg?

Hódít a villanycigi, pedig alig van szabályozva a piac. A fogyasztó tapogatózik, a forgalmazó retteg.

Iparági számok szerint nagyjából 100 ezer magyar szív valamilyen elektromos cigarettát az igazi mellett, vagy éppen azt helyettesítve. Az év elején életbe lépett kocsmai „dohányfüststop” sokak szerint igencsak kedvezett az elektromos füstölőket forgalmazó cégeknek. Ezzel szemben a nekünk nyilatkozó forgalmazók arról számoltak be, hogy az év elei emelkedés után visszaállt a piac a tavalyi szintre. Vagyis sokan vagy végleg letették a cigarettát, vagy simán visszaálltak az „analóg” cigire.


Fotó: Kummer János

Be van tiltva?

Az egészségügyi államtitkárság azonban mégis úgy érezte, hogy itt az ideje megszólalnia e-cigi ügyben. Hétfői közleményükben ezt írják:

„A jogszabály szerint az ilyen termékeknek keresztül kellene menniük a gyógyszerek engedélyezésére vonatkozó hatósági eljáráson. Az engedély kiadása után pedig meg kellene felelniük többek között a gyógyszergyártásra, gyógyszerforgalmazásra, és a gyógyszerek reklámozására és mellékhatás-figyelésére vonatkozó uniós előírásoknak, továbbá alkalmazásuk a dohányzásról történő leszokás részeként az orvos vagy gyógyszerész tanácsa alapján/felügyelete mellett történhet.

A nikotintartalmú elektromos cigaretták forgalomba hozatala és értékesítése a gyógyszerszabályozás megkerülésével jogszabályellenes tevékenység. „

Rövidesen válaszolnak

Azonnal elterjedt, hogy tulajdonképpen betiltották az e-cigit. Cikkek és publicisztikák jelentek meg a döntés értelmetlenségéről. Pedig az államtitkárság csak a meglévő szabályra hívta fel a figyelmet. Kérdéseinkre azt írták, hogy jelenleg összegzik a tapasztalatokat. Mondjuk úgy, tervezik a szabályozást. Csak azt nem tudni mikor.


Fotó: Neményi Márton

A halálos nikotin

A korábban említett közleményben az olvasható, hogy „A nikotintartalmú e-cigaretta legfőbb veszélye, hogy már egy patronja is a halálos mennyiségű nikotint tartalmazhat. A jelenleg boltokban aluljárókban kapható termékek minősége és megbízhatósága az esetek többségében nem garantált, így a fogyasztó egy nem megfelelően működő e-cigaretta esetében nem tudhatja pontosan, hogy mennyi nikotint visz be a szervezetébe, vagy milyen egyéb az eszközzel kapcsolatos – testi épséget veszélyeztető – (pl. robbanással járó) technikai probléma merülhet fel.”

Balogh Dávid aki az e-cigaretta egyik legnagyobb internetes szószólója azt mondja, hogy az itthon, szaküzletben és webáruházban árusított készülékek nem jelentenek kockázatot a felhasználókra, vagy a velük egy háztartásban élő családtagjaikra. Vagy ha igen az nem nagyobb, mint akár egy mobiltelefon kockázata. Az már más kérdés, hogy az utántöltő folyadék milyen minőségű. A youtube-os videóiban szenvedélyesen érvelő fiatalember szerint a már felmerült gyógyszertári forgalmazás azért lenne “cseréptörés”, mert vény nélkül nikotinos inhalátortól a rágóig bármi megvásárolható, még 18 évesnek sem kell lenni hozzá, emellett a halálos vagy egészségre ártalmas dózis ugyanúgy ezekben is benne van.

A dohánytermékeket igaz, hogy csak felnőtt vásárolhatja, de nincs az sem felügyelet alá vonva. A veszélyeztetett korosztály (gyermekek) ugyanúgy megcsócsálhatnak, egy elöl hagyott levél nikotinos rágót vagy ugyanúgy izgalmas lehet nekik egy nikotin inhalátor a mentolos ízével. Ennél a gyerek biztos kupak és a halálfejes flaska kicsit biztonságosabb is lehet.

Az eladók

Az e-cigi bizniszben utazó cégek vezetői szintén szenvednek a szabályozatlanságtól. Volt olyan nagy forgalmazó, aki úgy fogalmazott nekünk, hogy elege van a rettegésből. Nem tudja, mikor, ki és mi alapján bünteti meg. Volt olyan cégvezető, aki arról számolt be, hogy már több helyen próbálta regisztráltatni a kütyükbe való folyadékot, de illetékesség híján mindenhonnan elzárkóztak az engedélyeztetés elől. Vanderer Zsolt, a Mikrofiber vezetője azt mondta, hogy ők most csak nikotinmentes töltetet forgalmaznak. Erre engedélyük is van. Ha a nikotintartalmú utántöltőt szeretnék árulni, akkor, mint gyógyszert kellene regisztráltatni a terméket, ám ennek költsége és bonyolultsága meghaladja a kapacitásaikat ezért ettől elálltak.

Magyarországon ez a cég foglalkozik a legrégebben e-cigivel. Most maguk gyártanak nikotinmentes utántöltőt. Vanderer azt mondja, várják, hogy a hatóságok és a törvényhozók végre tegyenek valamit. Igaz szerinte nem az egészségügyi államtitkárság által jelzett görög példa a követendő. Ott ugyanis tiltva van az e-cigi. Vanderer a brit példát látja követendőnek. Ott a veszélyes anyagokra vonatkozó szabályoknak kell megfelelnie egy nikotinos utántöltőnek. Vagyis a csomagoláson fel kell tüntetni, hogy veszélyes anyag, és a csomagolást is úgy kell megoldani, hogy azt mondjuk, egy kisgyerek ne tudja kibontani.

A britek is készülnek konkrét szabályozásra, addig azonban a hatályos jogszabályok (REACH rendelet) szerint engedélyezik és ellenőrzik az ecigaretta, illetve az e-liquid folyadék forgalmazását. Európa számos országában szabályozzák valahogy az e-cigi piacot. Franciaországban például kis nikotintartalom mellett szabadon forgalmazható ilyen termék. Van olyan uniós ország is persze, ahol csakúgy, mint Magyarországon, szinte teljesen szabályozatlan a piac.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik