Belföld

Matolcsy: A kormány kész módosítani a jegybanktörvényt

A kormány több ponton tervezi módosítani a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt. Erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán levélben tájékoztatta Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét.

Kapcsolódó cikkek

A levélben Matolcsy György hangsúlyozza: az európai uniós jogszabályokkal való összhang érdekében a kormány előkészítette a tavaly elfogadott MNB-törvény módosításáról szóló javaslatot. Ezt magyar nyelven leveléhez csatolta a tárcavezető.

A módosítás hatályon kívül helyezné a törvény azon rendelkezését, amely szerint az MNB megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője részt vesz a tanács ülésein. Hatályon kívül kerülne az a passzus is, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozta, valamint az, amely a tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.

Hatályon kívül helyeznék az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek 30. cikkét is, amely alapján lehetőség nyílna a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonására.

Az általános indoklásban a kormány hangsúlyozza: az MNB-ről szóló szabályozásnak összhangban kell lennie az Alaptörvénnyel és az európai uniós jogszabályokkal.

Matolcsy György a levélben az EKB mielőbbi válaszát kéri a javaslatról, mert a magyar szabályozás EU-elvárásoknak való megfelelése különösen fontos a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az EU-val való tárgyalások sikere szempontjából.

A miniszter kiemeli azt is, hogy a tervezett módosító indítványról a jegybank véleményét is kikéri.

Az Európai Bizottság január 17-én indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen az MNB-törvény kapcsán.
Az EB szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára tekintetében a testület folytatja Magyarország ellen a gyorsított eljárást, a központi bank függetlenségét illetően pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól.

A brüsszeli döntés hazai reakcióiról itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik