Belföld

Gyurcsányéknak nem kell kegyelem

Inkább támad a DK. Kolber képviselőt hallgattuk.

„Az előállítás foganatosítása során az eljáró rendőrök arra hivatkoztak, hogy személyi szabadság megsértésének bűncselekménye miatt veszik őrizetbe az aktivistákat, illetve a képviselőket.” Na, az ilyen mondatokért érdemes élni, de legalábbis parlamenti sajtótájékoztatóra járni. A köszönet Kolber Istvánt, a gyurcsányista Demokratikus Koalíció nem létező frakciójának képviselőjét illeti, ugyanis ő az elkövető.

Több szempontból is. Egyrészt ő fogalmazta meg ezt fenti, rettenetesen szép mondatot. Másrészt (Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Vadai Ágnes mellett) azon négy DK-s egyike, akit a tavaly december huszonharmadikai, az LMP szervezte demonstráció után bilincsbe vertek és kék autóba zsuppoltak a rendőrök. Mondván: a magukat lebetonozott tereptárgyakhoz láncoló LMP-sek melletti kiállással akadályozták a többi képviselő személyi szabadságát.


Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Az akciót nem túlreagálva a kormánytöbbség törvényjavaslatot nyújtott be, melyben amnesztiát küldene az érintettekre – erről ma szavazhat a t. Ház.

Kolber István sajtótájékoztatójának lényege, hogy bejelentette: nem vesznek részt a szavazáson, nem kérnek az amnesztiából (ettől függetlenül persze megkapják majd azt), ugyanis úgy vélik, nem követtek el bűncselekményt. Mi több: följelentik a rendőrséget, ebben látva az egyetlen lehetőséget arra, hogy kiderüljön, decemberben jogsértően járt el velük szemben a hatalom.

Kolber nem a „kisrendőröket” hibáztatja („ők parancsot hajtottak végre, korrekten, udvariasan végezték a munkájukat”, ráadásul nem jogászok, hogy tisztában legyenek az intézkedés „törvénysértő voltával”), hanem Pintér Sándor belügyminisztert és a komplett kormányt. Akik szerinte a „lelepleződéstől félve, előre menekülve” alkotják meg a kegyelmi törvényt.

Kolber István a Gyorskocsi utcai élményeiről is beszámolt. Megosztotta az újságírókkal, hogy mindössze egy igazolást kaptak, ami az őrizetbe vételük és szabadulásuk időpontját rögzítette, az attak okát nem. Kolber szerint az, hogy a hatóság – a vonatkozó szabályozással ellentétben – nem kérte ki az érintett képviselők mentelmi jogát az Országgyűléstől, „jól mutatja, nem történt törvénysértés”.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Kérdésre Kolber közölte: keddi elnökségi ülésükön döntenek arról, támogatják-e az LMP minapi népszavazási kezdeményezését. Mi több, arról is beszámolt, hogy az e hétfői szeánszokat celebráló Molnár frakcióvezetőt most „külföldi tartózkodás miatt” volt kénytelen nélkülözni az újságírók hada. „De átadom neki, hogy hiányolták” – jegyezte meg igen emberien a képviselő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik