Belföld

Göncz Árpád 90 éves

A József Attila-díjas író a harmadik Magyar Köztársaság legnépszerűbb államfője volt.

„Az ember attól függően tekinti az életét sikeresnek vagy sikertelennek, hogy milyen kályhától indul el. Én el tudom mondani, hogy az életem a csődök, bukások és mellékutak sorozata volt. És el tudom mondani, hogy különféle kanyarok után oda kötött ki, ahova szerettem volna, s hogy életem végére azt csinálom, amit akarok, szabadon” – fogalmazott egy interjúban Göncz Árpád, aki a második világháború után, 1945-ben lépett be a Független Kisgazdapártba. Pártja feloszlatásáig parlamenti titkár, majd főtitkár volt.

Az ’56-os forradalom idején a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. 1957 májusában letartóztatták, majd másfél év múlva a Bibó-per vádlottjaként életfogytiglanra ítélték. Végül 1963-ban amnesztiával szabadult.

Göncz Árpád 1965-től szabadfoglalkozású író, műfordító volt. A rendszerváltás idején alapítója volt az SZDSZ-nek, amelynek színeiben bejutott az Országgyűlésbe 1990-ben. Göncz Árpádot még ebben az évben köztársasági elnöknek választották, majd 1995-ben újra bizalmat szavaztak neki. 2000-ig töltötte be az államfői tisztséget.

Tíz éves államfői periódusa alatt végig kimagaslóan a legnépszerűbb közéleti személynek számított.

Az egykori köztársasági elnök több egyetem díszdoktora, 1997-ben a Francia Becsületrend lovagja lett. Göncz Árpád fordította magyarra – többek között – J.R.R. Tolkien A Gyűrűk Ura című művét, valamint Ernest Hemingway több könyvét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik