A kockázati felár csökkenése és a forint árfolyamának erősödése egyaránt azt jelzi, hogy a világ a magyar kormány alkalmazkodását olvassa ki az elmúlt napok történéseiből. Lesz megállapodás az IMF-EU párossal, mert az Orbán-kormány végül mégis beadja a derekát és teljesíti a feltételeket – ez a hangulat erősödik a piacokon írja blogjában Török Gábor. Hozzáteszi viszont: nyugtával dicsérjük a napot, még sok minden történhet a következő hetekben, de ha sikerül tető alá hozni a hitelfelvételt, s valóban csökken a kockázat és a bizonytalanság, az első számú politikai kérdéssé az válhat, hogy vajon a miniszterelnök képes lesz-e politikailag menedzselni ezt az „átalakulást”.
Orbán Viktor az Európai Parlament ülésén, majd az azt követő sajtótájékoztatón egyaránt bizonyította, hogy egészen jól áll neki a békülékenyebb, simulékonyabb, visszafogottabb stílus és arcél. Pár héttel azután, hogy határozott mondatokkal válaszolt Barroso „erősen ajánlott” levelére, a magyar miniszterelnök most szemrebbenés nélkül beszélt arról, hogy miért fontos időnként kompromisszumokat kötni. Orbán szinte lubickolt a reálpolitikus szerepében, aki nem ismerte az előzményeket, teljesen joggal gondolhatta volna, hogy a kormányfő erőssége nem a harc, hanem a megegyezés, s nem az akaratok vezetik, hanem sokkal inkább a lehetőségek.
Török Gábor szerint Orbán nem a tervezésben, az előrelátásban, a vízióban és a hosszú távú stratégiában erős, hanem sokkal inkább a hatalmi logika tudatos érvényesítésében, a határozott reagálásban, a változó szerepek képviseletében és a taktikai küzdelmekben. Nem messzire tekintő stratéga, és különösen nem kérlelhetetlen doktriner, hanem sokkal inkább egy (időnként) átváltozó művész, aki elképesztő beleéléssel képes újabb és újabb politikai szerepeket alakítani. Ha nem így lenne, már régen eltűnt volna a politikai porondról, ő azonban képes volt az elmúlt két évtizedben folyamatosan a reflektorfényben maradni. Nem azért, mert minden eseményt előre látott, hanem mert kiválóan alkalmazkodott a változó igényekhez és körülményekhez. Volt radikális liberális, aztán konzervatív liberális, majd egyre inkább kereszténydemokrata, később plebejus politikus, majd fülkeforradalmár és szabadságharcos. Meggyőzőképességét bizonyítja, hogy nagyon sokan akkor is követték, amikor váltott: táborának jelentős része elnézte neki a változásokat, különösen, ha azoktól politikai sikereket remélt.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy meddig lehet változni, hol fogy el a lendület és/vagy a hitelesség. Elnézve Orbán Viktor EP-beli fellépését, látszik, hogy az előbbivel még nincs gond: ha a kormányfőn múlik, a fülkeforradalom után a konszolidáció első számú megtestesítője is ő lehet – írja Török Gábor.
