Bartók Béla 1600 szlovák népdalt gyűjtött 1918 előtt, mely páratlan összeállítás északi szomszédaink folklórkincséből. A gyűjteményt 1923-ban felajánlotta a Matica slovenskának (a korban a szlovák tudományos és kulturális élet fontos intézménye), amely csak évtizedekkel később jelentette meg azt.
A nála maradt „piszkozatot” továbbfejlesztette, javította, bővítette, az Egyesült Államokba tartva is dolgozott annak tökéletesítésén. Művének ezt az eddig ismeretlen anyagát adták most közre hasonmás kiadásban. Bartók kézzel írott kottáiban saját jegyzetei is olvashatók, a könyvben pedig a dalok szövegei szlovák eredeti, valamint magyar- és angol nyelvű nyersfordításban is megtalálhatók. A kötethez Käfer István professzor írt bevezető tanulmányt. Mint fogalmaz: „Magyarokat és szlovákokat a múltban még a rokonságnál is szorosabb szimbiózis fűzte egybe.” A „Szlovák népdalok – Bartók Béla Tót népdalok című gyűjteményének ’piszkozata’ I.” című kötet is azt támasztja alá, hogy milyen sok a szlovák és a magyar népi kultúra közötti találkozási pont, számos esetben hasonlóság vagy azonosság, mely történelmi gyökereinkre, a hosszú időn át tartó egymás mellett élésre, vezethető vissza.
A gyűjtemény hungarikum, kutatási anyag, az egyedülálló szlovák folklórkincs fontos részét mutatja be, s ez mostantól rendelkezésére áll a tudománynak. Történészek, néprajz- és zenetudósok, kultúrantropológusok számára is értékes dokumentum. Bartók 1911-ben maga jelentette ki, hogy Magyarországon a szlovákoknak van a leggazdagabb népdalkincse.
E kötet célja a két nép közeledésének elősegítése. A kapcsolat oly szoros, hogy – amint Käfer István fogalmaz: ”Nemzeti kultúráink régi rétegeiben a nem magyar nyelvű anyag is a miénk, és a magyar nyelvű anyag is az övék.”
