Az ideinél több pénzből gazdálkodhatnak jövőre az országgyűlési képviselőcsoportok. A parlament erről a jövő évi költségvetést megalapozó törvények elfogadásával döntött hétfőn.
A frakciók a működésükkel járó kiadásokra továbbra is kapnak havonta 5,8 millió forintot, ez huszonöt képviselő alapdíjával egyenlő. A kormánypártok ezen felül eddig képviselőnként az alapdíj 55 százalékának megfelelő összeget vehettek igénybe, az ellenzéki pártok pedig 85 százaléknyit. Ez emelkedik most kis mértékben, 60, illetve 90 százalékra, míg a független képviselők munkájuk segítéséhez az alapdíj összege helyett annak 105 százalékát kapják ezután.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a legnagyobb parlamenti frakció, a Fideszé az eddigi 414 millió forint helyett nagyjából 445 millió forintból gazdálkodhat jövőre. A szocialista frakció idei támogatását 207 millió forintban határozták meg, ez jövőre 190 millióra csökken, mivel októberben tízen elhagyták a képviselőcsoportot. A KDNP-frakció 131 millió forintból, a Jobbik az idei 178 millió helyett 185 millióból, az LMP pedig 105 helyett körülbelül 107 millióból gazdálkodhat 2012-ben.
Ugyancsak kis mértékű emelkedést jelent, hogy a frakciók képviselőnként az alapdíj 25 százaléka helyett annak 30 százalékát használhatják fel a hivatali feladataik ellátására havonta.