Belföld

Sukoró-ügy: újabb pofon Gyurcsánynak

A mentelmi bizottság kormánypárti elnöke nem hajlandó kiadni Gyurcsánynak a kért dokumentumokat.

A mentelmi bizottság elnöke elutasította Gyurcsány Ferenc kérését, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a dokumentumokat, amelyeket az ügyészség küldött a testületnek a Sukoró-ügyben, valamint a zárt bizottsági ülések jegyzőkönyveit – tudatta a volt miniszterelnök titkársága. Rubovszky György válaszát a www.sukoroper.hu oldalon hozták nyilvánosságra.

Ebben a kereszténydemokrata bizottsági elnök azt írta, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozására nem kapott felhatalmazást a legfőbb ügyésztől. Szavai szerint a vádhatóság kizárólag azért küldte meg azokat a bizottságnak, hogy a testület elkészíthesse határozati javaslatát a mentelmi ügyben. Rubovszky György ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc a bizottság irodájában megtekinthette az ügyészségi iratokat.

A KDNP-s politikus a mentelmi ügyet tárgyaló bizottsági ülések jegyzőkönyveinek kiadását arra hivatkozva utasította el, hogy a házszabály szerint az érintett képviselő a mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló döntéshozatalkor nem lehet jelen. “A zárt ülésről készült jegyzőkönyvet ennek megfelelően nem nyilvánosként kezeljük” – fogalmazott a kormánypárti politikus, megjegyezve, hogy eljárása megfelel a bizottság húszéves gyakorlatának.Kitért arra is, a volt miniszterelnök nem élt azzal a lehetőséggel, hogy felszólaljon a mentelmi bizottság ülésén.

Gyurcsány Ferenc titkársága erre reagálva árulkodónak nevezte, hogy Rubovszky György – szavaik szerint – “nem meri” nyilvánosságra hozni azt az iratcsomagot, amelyet a legfőbb ügyész küldött. “Ez a döntés azt üzeni a közvéleménynek, hogy a legfőbb ügyésznek és a mentelmi bizottság elnökének közös takargatnivalója van: az úgynevezett “bizonyítékok” nem állják ki a nyilvánosság próbáját, Polt Péter vádjai tarthatatlanok” – áll a Gyurcsány-titkárság közleményében.

Az Országgyűlés – a szakbizottság javaslatára – szeptember 12-én függesztette fel a volt kormányfő mentelmi jogát. A politikus ezt megelőzően, amikor szeptember 1-jén megtekintette az ügyészség által a parlament mentelmi bizottságának megküldött iratokat, azt mondta: a dokumentumok nem igazolják a legfőbb ügyész gyanúját, amely szerint hivatali visszaélést követett el, sőt az ellenkezőjét támasztják alá.

Gyurcsány Ferencet október 3-án hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség. A vádhatóság álláspontja szerint a volt miniszterelnök a sukorói kaszinóberuházás ügyében azért döntött a telekcseréről, hogy egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik