Belföld

Sukoró: házkutatástól „bőrmentésig”

Oszkó Péter éppen az érintett beosztottjára bízta a vizsgálatot. Az ügyészég átkutatta a King’s City cégeit.

Házkutatást tartott az ügyészség a King’s City cégeinek (a KC Bidding Kft. és a King City Management Kft.) székhelyén október 18-án – írja a Népszabadság. Nagy mennyiségű iratot és számítógépes adatot foglaltak le. A cégek vitatják a házkutatás jogosságát. A lap szerint az ügyészség azt követően lépett, hogy a cégek tulajdonosa, a Vigotop Limited bejelentette: nemzetközi választott bírósági eljárást kezdeményez a magyar állammal szemben a King’s City ügyében.

A két cég nem volt szerződő fél a sukorói telekcserében, amely miatt hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség, a házkutatás alapjául mégis a telekcsere ügyben, illetve a kaszinókoncesszió miatt elrendelt nyomozás szolgálhatott. A Népszabadság emlékeztet arra, hogy a koncesszió miatt februárban feljelentést tett Gaál Szabolcs Barna, a Kehi vezetője, aki Oszkó Péter és Veres János volt pénzügyminiszterek érintettségéről is beszélt, de azt is mondta, hogy a feljelentés több egykori kormánytagot is nevesít.

Sukoró-per: az érték a mérték – írja a Népszava, amely szerint az ügyben jelenleg négy szakértői becslés állítja azt, hogy arányos volt a telekcsere, kettő pedig azt, hogy nem. A Fejér Megyei Bíróság tegnap megkezdte annak az igazságügyi szakértőnek a meghallgatását is, aki a telekcsere ügyében újabb értékbecslést végzett. Az ügy tárgyalása ma az ő meghallgatásával folytatódik.

Tegnap Oszkó Péter tanúskodott. A Magyar Nemzet szerint a volt pénzügyminiszter „mentené a bőrét”. A lap furcsállja, hogy annak idején Oszkó a miniszteri vizsgálatot éppen arra a vagyongazdálkodási főosztályvezetőre bízta, aki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsban (NVT) a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium képviselőjeként maga is részt vett a döntési folyamatban. „A főosztályvezető így lehetőséget kapott arra, hogy a döntéshozó NVT-tagok mellett saját jogsértő magatartását is feltárhassa a miniszter előtt, és ha szükséges, akár saját felelősségre vonását is kezdeményezhesse” – írja a lap.

A Magyar Nemzet birtokába került levelek szerint a minisztériumi apparátus teljesen tisztában volt a helyzettel. A jogi és igazgatási főosztály jelezte, hogy a csereszerződés – a versenyeztetés elkerülése miatt – törvénysértő lehet, a vizsgálatot vezető főosztályvezető pedig „gázosnak” titulálta az ügyet a PM akkori vagyonpolitikai államtitkárának. Levele szerint Joav Blum telkét „kisajátítással is meg lehetett volna szerezni”, a sukoróit viszont „termőföldként, nyílt pályázaton/árverésen, az elővásárlási jogok figyelembevételével kellett/lehetett volna eladni…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik