Belföld

Nem demonstrálhat a Liga az M5-ösön

Az M1-es, az M3-as és az M7-es bevezető szakaszán azonban megtartják pénteken a félpályás útlezárást. Országszerte összesen több mint kilencven helyszínen lassítják majd a forgalmat az érdekvédők.

A Fővárosi Bíróság vasárnapi végzése helybenhagyta a BRFK néhány nappal korábbi elutasító határozatát, így nem szervezhetnek forgalomlassító megmozdulást a Liga Szakszervezetek aktivistái pénteken, az M5-ös autópályán. Az indoklás szerint azért, mert a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

A17-es és a 19-es kilométerszelvény között lett volna az akció, ám a résztvevők biztonsága érdekében gyakorlatilag le kellett volna zárni az egész sztrádát azon a szakaszon, amely összeköti az M0-ás déli és keleti szektorát. A teherkocsik viszont csak itt közlekedhetnek, hiszen kitiltották őket a lakott területekről.

A Liga tudomásul vette a határozatot. Az érdekvédők ugyanakkor hangsúlyozták: az M1-es, az M3-as és az M7-es autópálya bevezető szakaszára engedélyezték a félpályás útlezárást, és összesen több mint 90 helyszínen lesz tiltakozó akció pénteken a többi között a munka törvénykönyve és az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik