Belföld

Újabb útlezárásokra számíthatunk

Csütörtökön, pénteken, illetve október 23-án is demonstrációk lesznek több nagyvárosban és Budapesten is. Tüntetéseket is tartanak.

Október 20-án lezárják Szentesen a belváros felé vezető utat (a Vásárhelyi út 147-től a Béke utcáig). A szervezők a résztvevőket reggel 6.30 és 6.50 között várják a Shell benzinkút melletti szabad területen. A félpályás útlezárás 7 órakor kezdődik, és délután 5-ig tart.

Október 20-21-ém félpályás lezárást terveznek a Fóti útra (az M0 és Fót közötti szakaszra). A demonstráció 7-től 11-ig tart.

20-ára a Miskolci Egyetemen tüntetést szervez az intézmény Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzata, így tiltakoznak a most készülő felsőoktatási törvény tervezete ellen. A miskolci tüntetés október 20-án 16 órakor lesz az egyetem főépülete előtti parkolónál, és Sárospatakról, Egerből és Gyöngyösről is érkeznek hallgatók. Elfogadhatatlannak tartják a felsőoktatási törvény jelenlegi tervezetet, ezért – karöltve valamennyi állami felsőoktatási intézmény Hallgatói Önkormányzatával, valamint a HÖOK-kal – csatlakoznak az október 27-i országos hallgatói demonstrációhoz is.

Október 23-án délután 3 és 6 óra között Debrecen Bocskai-kertnél, a 4. számú főút 236-238. km szelvényénél várható forgalomlassítás.

Szintén a nemzeti ünnep napjára időzítették Budapestre, a Szabad sajtú útra a tüntetést, az Egymillióan a sajtószabadságért! civil csoport vezetői, akik a rendszerváltás óta a legnagyobb tüntetést akarják összehozni. Az esemény délután 3-tól 6-ig tart.

Ugyancsak vasárnap rendeznek nagyszabású demonstrációt Gyulán, az Október 23. téren. A délután 4-től kezdődő rendezvénynek a „Nem tetszik a rendszer!” címet adták.

Már közel 7000 követője van a Facebookon

Az útlezárások spontán, állampolgári kezdeményezésű akciók. A Magyar Szolidaritás Mozgalom a Facebookon szervezi a demonstrációkat, és már hatezernél is több követőjük van.

A tüntetések térképe itt érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik