A kormány kihelyezett ülésén hétfőn és kedden tárgyal a költségvetésből jövőre hiányzó 100 milliárdos “lyuk” eltüntetéséhez szükséges intézkedésekről – mondta el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a miniszterelnök és 11 közgazdász megbeszélését követően kérdésre válaszolva.
Hozzátette: olyan intézkedésekről döntenek egyebek mellett, amelyek az adóbehajtás hatékonyságát növelik. A kormány ekkor tárgyalja második olvasatban a jövő évi költségvetést.
A tizenegy vezető közgazdász többsége egyetértett az államadósság- és deficitcsökkentő gazdaságpolitika folytatásával, a szerkezeti átalakítások szükségességével és óva intették a kormányt az arányos adórendszer megváltoztatásától és az adó, ezen belül a jövedelemadó emelésétől – mondta el Matolcsy György.
Egyetértettek abban is, hogy a mostani pénzügyi válság erőteljes, új kockázatot jelent az országnak és akár 8-10 évis is elhúzódhat, ahogy abban is, hogy bár Magyarország eltávolodott a válság magjától, de továbbra is veszélyes a helyzet a gazdaság sebezhetősége miatt.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője elmondta, hogy a megbeszélésen részt vett Bod Péter Ákos, Csaba László, Járai Zsigmond, Hamecz István, Barcza György, Szász Károly, Töröcskei István, Szapáry György, Arnold Mihály, Soós Lőrinc és Auth Henrik. Megállapodtak abban, hogy a helyzetre tekintettel ezt a konzultációs fórumot fenntartják és havonta egyeztetnek.