Belföld

Gyurcsány nem fél

Miközben a Szent György-hegyről nézi a pirkadatot, azon gondolkodik, mit fog tenni a kormány ezután a cudar növekedési adat után.

Ezt írta a volt kormányfő Facebook-oldalán, amelyen előzőleg sem saját személyes kilátásaival, hanem a kötcseivel foglalkozott, illetve tegnap azt tudatta, hogy malacot segít vágni egy ismerősének.

Mindez arra utal, a volt kormányfőt nem aggasztja, hogy szeptemberben alighanem felfüggeszti mentelmi jogát az Országgyűlés, majd az ügyészség meggyanúsítja a Sukoró-ügyben. A szocialista politikus többször kijelentette: nincs titkolnivalója, ha kell, a bíróságon harcol igazáért. Gyurcsány egyébként a jövő héten tekinthet be a dossziéba, amely alapján az ügyészség indokoltnak tartja “kiadását”.

Rubovszky György, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke a Népszavának azt mondta: szeptember 6-án hallgatják meg Gyurcsányt, majd “távollétében, zárt ülésen” döntenek sorsáról. A határozat addig “titkos lesz”, míg szeptember 12-én az Országgyűlés elé nem terjesztik, hogy a Ház “így vagy úgy” döntsön az ügyben.

A hírTV-ben Rubovszky egyenesen úgy fogalmazott: „Megállapítható, hogy ez nem egy mondvacsinált feljelentés, hanem közokiratban foglalt tények vonatkoznak erre az ügyre, úgyhogy mi megnyugtatóan tudunk dönteni.” A KDNP-s politikus egyébként előzőleg a köztévében azt mondta: az iratok nem most érkeztek meg, hanem még júliusban, amikor még ülésezett az Országgyűlés, de már nem volt idejük arra, hogy úgy előkészítsék az anyagot, hogy a T. Ház dönteni tudjon róla.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik