Belföld

Tengernyi tengerit kellett megsemmisíteni

Magyarországon eddig körülbelül 950 hektáron termesztett génmódosított kukoricát semmisítettek meg, és azonosították az összes, ügyben érintett vetőmag-forgalmazót - mondta a vidékfejlesztési miniszter a Magyar Televízió reggeli műsorában.

Fazekas Sándor beszélt arról is, hogy további 2500 hektárt érint a szennyezett vetőmag, itt folyamatban van a hatósági eljárás. Ezekben a táblákban is megsemmisítik a kukoricát, azért, hogy ne kerüljön ki a természetbe a szennyezés.

A miniszter hangsúlyozta: a tét, hogy Magyarország megőrizze genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes státuszát. Kifejtette: körülbelül 950 hektárnyi kukoricánál volt a vetőmag egy ezreléket túllépően szennyezve, ennek a területnek a „lezúzása” már megtörtént. Azonosították az összes, ügyben érintett vetőmag-forgalmazót, „több cégről is szó van” – mondta Fazekas Sándor, kiemelve: a termelőkkel és forgalmazókkal együttműködve szeretnék tisztázni a helyzetet.

A GMO-mentesség a tavasszal elfogadott alkotmánynak is fontos része, a következő lépésben pedig arra fog javaslatot a miniszter tenni, hogy tegyék büntethetővé a GMO-szennyezést, amelyek kapcsán el lehet majd büntetőjogi eszközökkel, illetve jogszabályt kell alkotni az ilyen esetben életbe lépő szankciókról.

A tárcavezető elmondta: a szövegezés folyamatban van, és az új jogszabály tartalmazza majd a forgalomból való kivonás szabályait, a büntetési tételeket a GMO-mentesség megsértéséért, illetve azt is, hogy a céggel szemben milyen eljárások és milyen kárfelelősség lép életbe. Jelenleg a Polgári törvénykönyv szabályozza az ilyen eseteket, de már a mostani lépésekkel is szeretnék világossá tenni, hogy meg kell őrizni Magyarország GMO-mentességét, és ha valaki ezt megsérti, akkor az állam részéről gyors, határozott reagálásra számíthat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik