Belföld

Csökken a romák iránti ellenszenv

Pozitív példák felmutatásával folytatott antidiszkriminációs kampányt a Kisebbségi és Emberi Jogi Alapítvány, méghozzá eredményesen: a Rubeus Egyesület felmérése szerint a fiatalok többsége elismeri, hogy vannak előítéletei a romákkal szemben, és ezeken változtatna is.

A Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet a közelmúltban publikált kutatása megdöbbentő adatokat hozott nyilvánosságra a magyarországi roma lakosság életkörülményeire vonatkozólag. Az eredmények igazolták a KEJA antidiszkriminációs kampányának létjogosultságát, még sürgetőbbé téve a társadalmi attitűd-váltást.

A roma családok csaknem 55 százalékában egyetlen dolgozó ember sincsen, átlagos életszínvonaluk, és ez által várható élettartamuk is jelentősen elmarad a nem roma lakosságétól – derül ki a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet friss kutatásából.

Egy korábbi országos kutatás szerint a nem roma lakosság közel 80 százaléka gondolta úgy, hogy a roma lakosság nem szeret dolgozni, 90 százalékuk pedig úgy vélekedett, a munka a romák minden problémájára megoldást nyújtana. Ezzel együtt Budaörsön – ahol rendelkezésre állt elegendő munkalehetőség – egy 2008-as felmérés szerint a roma családok 80 százaléka dolgozott – ez az arány pedig ugyanekkora a nem roma családok esetében is.

A Kisebbségi és Emberi Jogi Alapítvány (KEJA) hónap végén lezáruló, közel másfél éves antidiszkriminációs kampánya ehhez hasonló pozitív példákat mutatott be. „Az elkeseredés, a kilátástalanság érzete ugyanis a hátrányos helyzetűek legnagyobb ellensége. Fontosnak tartottuk, hogy olyan hírességeket mutassunk be kampányunkban, kik személyükben bizonyítják: reális lehetősége van a sikerre mindenkinek.” – mondta Puporka Lajos, az alapítvány elnöke. A program hitvallása szerint az emberek jelentős részében azért alakult ki negatív vélemény, mivel korábban a média kedvezőtlen képet festett a roma lakosságról, ez azonban egy globális ellenkampánnyal a visszájára fordítható.

A Rubeus Egyesület által készített friss kutatás alátámasztotta a KEJA álláspontját: a kampány utolsó ciklusában megkérdezett nem roma magyarok elsöprő többsége formált igényt arra, hogy megvalósuljon a békés együttélés, azzal együtt, hogy többségük – elsősorban a fiatalabbak közül – elismerte, vannak előítéletei a romákkal szemben.

A konfliktus megoldódásáért azonban a romák szemléletváltására is szükség van. A kampány testvérprogramjának keretein belül szervezett OKJ-s tanfolyam, valamint a pozitív példaként bemutatott hírességek mind azt a célt szolgálták, hogy ráébresszék a hátrányos helyzetű embereket: kitartásukkal és erőfeszítésükkel ők maguk képesek a legtöbbet tenni azért, hogy eloszlassák a róluk kialakult negatív előítéleteket.

Felemelkedésre tehát van lehetőség, és ennek felismerése legalább annyira fontos, mint az előítéletek felszámolása. A kampány üzenete tehát kivétel nélkül mindenkinek szól – mondta az alapítvány elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik