Belföld

Államilag finanszírozott szakok fognak megszűnni

Csak azok kapnak prioritást, amelyek az ország fejlődése szempontjából relevánsak - mondta Hoffmann Rózsa.

Az oktatási államtitkár szerint az államilag finanszírozott képzéseket is felül kell vizsgálni, és ezek közül azok kaphatnak prioritást, amelyek az ország szempontjából relevánsak, fontosak.

Hoffmann Rózsa ezt a kormányszóvivői tájékoztató után mondta újságíróknak pénteken, megerősítve azon korábbi kijelentését, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem nem szűnik meg. Hozzátette: a megszüntetés híre teljes félreértés, elképzelhetetlen, és az intézmény szétdarabolásról sincsen döntés.

Arra a felvetésre, hogy még nem egyeztettek az intézmény vezetőjével, azt válaszolta: lehet úgy is egyeztetni, hogy meghívnak egy 30 fős kört, de akkor ez elég formális megbeszélés lesz. Lehet úgy is egyeztetni, hogy kisebb csoportokban tárgyalnak – mondta, hozzátéve: az intézmény rektorát keddre hívta konzultációra.

Az államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt években a magyar tudományos és szellemi élet minden jelentős tényezője egyetértett azzal: tarthatatlan a magyar felsőoktatásban az a helyzet, hogy 210 telephelyen és 160 karon zajlik képzés. Itt valamiféle összevonásra, racionalizálásra, kapacitásbővítésre szükség van – jelentette ki Hoffmann Rózsa, hozzátéve: ennek útjait keresik, ilyen felkérést kaptak a kormánytól, hogy miként lehet ezt a folyamatot felgyorsítani.

“Ezzel egyébként mi is tisztában voltunk, hogy ezt a racionalizálást meg kell lépni, csak a módját máshogy képzeltük el” – fogalmazott az oktatási államtitkár. Közlése szerint azért kell gyors tárgyalássorozatot lefolytatni, hogy minden véleményt megismerve, minden adatot mérlegelve tudjanak a kormány asztalára egy olyan javaslatot letenni, ami ebben a nehéz helyzetben a legjobb.

Hoffmann Rózsa rámutatott arra: nyilvánvalóan nem az a jó megoldás, ha mindenhonnan “elcsípünk” egy-két keretszámot és utána öt-hat hallgatós szakok lesznek, hanem néhány helyen meg fog szűnni néhány szak államilag finanszírozott formában. Jelenleg ezen dolgoznak.

Kiemelte: az államilag finanszírozott szakok listáját is át kell nézni, nyilvánvalóan azok kapnak prioritást, amelyek az ország fejlődése szempontjából relevánsak, illetve kulturális szempontból meghatározóak.

Nincs olyan nagy baj, mint ahogy ezt a sajtóból sokan gondolják – fogalmazott Hoffmann Rózsa, aki arra is kitért, hogy folyamatosan csökken az egy-egy évben érettségizők létszáma. Ehhez képest jelentős mértékben megmarad az államilag finanszírozott képzés, és megmarad az önköltséges képzés is, sokan tanulhatnak majd, csak valószínűleg kevesebb helyen – mondta.

Kérdésre válaszolva valószínűnek nevezte, hogy lesz olyan képzés, amelyet majd csak költségtérítéses formában lehet elérni, de mint mondta, itt még nem tartanak; a döntést a kormány fogja meghozni, ahogy az évek óta szokás.

Arra a felvetésre, hogy egyes hírek szerint 30 ezerre csökkenne az államilag finanszírozott helyek száma, az államtitkár azt mondta: ezek még mind csak ötletek és javaslatok. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: még nem tudni, jövőre mennyi lesz a keret, de a 30 ezer nagyon messze van, és “nem is hiszem, hogy ez lesz a megoldás”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik