Az Országgyűlés elfogadta az új alaptörvényt. Erről hosszabban Lázár János frakcióvezetőt faggatjuk majd a napokban. Öntől csak egy általánosat kérdeznénk ez ügyben. A kormány a gazdasági válságra és az úgymond kommunista örökséggel való leszámolásra hivatkozva a rendszerváltás óta nem látott mértékben koncentrálja a hatalmat. Jellemző példa erre az alkotmány azon passzusa, miszerint az Alkotmánybíróság csak akkor kapja vissza eredeti jogosítványainak legalább egy részét, ha az államadósság ötven százalék alá kerül. Abszurdnak tetsző idea.
Pedig ilyen helyzetben más országok még nálunk is jobban korlátoznak egyes jogállami normákat. Például a lengyeleknél, ha az államadósság elér egy bizonyos szintet, az alkotmány nemes egyszerűséggel automatikusan lecsökkenti a közszféra béreit. Amibe még a kormánynak sincs beleszólása. Megjegyzem, Közép-Európában mindenhol alacsonyabb az államadósság szintje, mint nálunk.
A magyar rendszerváltók – köztük az ön pártelnöke, és azóta Brüsszelbe, házelnökségbe, polgármesterségbe száműzött társai – azért hozták létre a fékek és ellensúlyok rendszerét, hogy ne koncentrálódjon túlzott hatalom egyetlen ember, egyetlen párt kezében.
Csupán gazdaságpolitikai döntésekben korlátozzuk az Alkotmánybíróságot.
Mást meg nem csupán abban. De maradjunk a gazdaságpolitikánál. Egyesek szerint sikerre vezethet a fokozott adósságcsökkentés, az adócsökkentés, és az akár az EU-val szemben meghozott döntések mixe. Más szakemberek – például Felcsúti Péter és Felcsúti Balázs – meg azt állítják: ez a politika vészesen visszaveti a növekedést, és súlyos társadalmi feszültséget generál; jogállami normákat korlátozva gyorsan haladunk, csak éppen a szakadék felé.
A két Felcsúti érvelése tartalmaz ugyan részigazságokat, de összességében nem igaz. Magyarország legnagyobb versenyhátránya a hatalmas államadósság. Aminek törlesztése és kamatterhei nemcsak az állam, hanem a teljes magyar gazdaság finanszírozását terhelik. A magyar bankrendszer nem jut olcsó forrásokhoz, és végső soron a magyar vállalkozók fizetik meg az ország kockázati felárát. Egyetlen kérdésről érdemes vitatkozni: lehet, túl szigorú az ötvenszázalékos adósságcél, az unió is hatvanat céloz meg.
Orbán szerint Magyarország a kontinens mintaállama. Két okból: itt már az emberekről szól a politika, másrészt versenyképesség tekintetében hamarosan utolérjük még Kínát is. Az EU-elnökség budapesti átvételén még Barrosónak is odaszólt miniszterelnökünk, hogy „gyertek utánunk”. Jose Manuel becsületére legyen mondva: egyetlen arcizma sem rándult.
Én is hiszek abban, hogy Közép-Európa egyik legversenyképesebb államává válhatunk. De küzdenünk kell érte, amiben Nyugat-Európa is a versenytársunk. Szerintem nem baj, ha egy kelet-európai politikus e kérdésben is ambiciózus. Csak közben ügyelni kell arra, hogy ne…
Nem ezt akartam mondani. Hanem azt, hogy ne hagyja félbe, amit elkezdett, vigye végig az elképzeléseit. Számos elemző ma sokkal pozitívabban látja Magyarország helyzetét, mint akár fél évvel ezelőtt. Meg kellett hoznunk bizonyos gazdasági intézkedéseket, pedig én sem szeretem például a különadót, de nélküle képtelenek lennénk kikeveredni az elmúlt nyolc, vagy inkább húsz esztendő örökségéből.
Az állam vagy inkább a miniszterelnök kisgömböcségére jellemző, hogy még az iskolákat is elvenné az önkormányzatoktól. Amihez össze kell vesznie önnel.
Miért kéne?
A Népszabadság idézte önt ebben a kérdésben: „A Belváros meg tudja tenni, hogy finanszírozza az iskoláit a saját adóbevételéből. Ezért óvnám az államot ettől. Minisztériumi magasságokból nehezebb lenne megszervezni egy kerületi oktatási átalakítást, mint ahogy helyben már megtettük.”
Ez egy a Hír televízióban elhangzott egyórás beszélgetésből kiragadott három mondat.
Amit nehéz többféleképpen értelmezni.
Azért mi próbáljuk meg. Ugyanis a citált szakasz előtt azt is mondtam, hogy nagyon szívesen átadnám az államnak az iskoláinkat, merthogy nekünk most évi egymilliárdba kerülnek. Csak attól tartok, hogy kistelepülési iskolák fenntartásának árát az ország városiasabb települései fogják majd megfizetni átengedett adók formájában. Persze lehet, fel kell vállalni ezt a döntést. De én úgy általában félek, amikor egy hatalmas rendszert egyetlen mozdulattal teljesen átalakítunk. Mert annak komoly költségei vannak, amire nem biztos, hogy még ebben a ciklusban lesz keret. Az mindenesetre biztos, hogy ősz végéig eldől a kérdés, hiszen 2012 végén el kell indítani az új rendszert.
Az ön által vezetett bérmonitoring bizottság a minap letette jelentését Orbán Viktor asztalára. Hiába ígérte a miniszterelnök, hogy az adóátrendezéstől senkinek sem fog csökkenni a nettó fizetése, most ön azt volt kénytelen leírni: „A versenyszférában a béremelés eddig körülbelül 50 százalékban valósult meg.” Hol a hiba?
A munkaadóknál. Kormányzásunk kezdetén a vállalkozói érdekképviseletek azt javasolták, hozzunk létre munkavállalásra ösztönző adórendszert, és csökkentsük a társasági nyereségadót. Mi pedig azt kértük cserébe: legalább annyival emeljék az alacsony- és a középkeresetűek bérét, ami az adórendszer stabilizálódásáig megakadályozza a nettó bércsökkenést. Megállapodtunk, aztán mi teljesítettük az ígéretünket, ők viszont nem. Talán eleve nem kellett volna elfogadniuk a társasági nyereségadó csökkentését. De én még mindig bízom a munkaadók konstruktivitásában.
Meglehet, nem ugyanazt a filmet nézi a kormány, mint a munkaadók. Azt írja a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének lapja „a munkavállalókat ért politikai támadás a 2011. évi béremelések kapcsán” témában: „A kormány illetékes képviselőivel folytatott tárgyalások során sikerült tisztázni a helyzetet, így a bérkommandók az állami szféra béreire tudnak koncentrálni.” Értsd: leszállt rólunk a Rogán.
Fele akkora béremelést kérünk tőlük, mint amit a válság legmélyebb évében, 2010-ben saját akaratukból, dalolva adtak a dolgozóknak. Ennyi csak belefér.
Végül is van eszköz a kezében, hiszen aki nem realizálja a kormány által elvárt béremelést, az nem kaphat állami támogatást.
A kormányzatnak joga van arra, hogy társadalmilag fontos célokhoz kösse a támogatásokat.
És mi a helyzet az állami szférában? Ott is kevesebb a nettó.
Kétségkívül akadnak állami és önkormányzati cégek, ahol lehetetlen azonnal végrehajtani a bérkompenzációt. Például a BKV-nál mi is látjuk, hogy nagyon nincs pénz, ezért elfogadtuk: csak a második negyedévtől, és kizárólag a bruttó háromszázezer forint alatti kategóriában lesz kompenzáció. De említhetném a MÁV egyik áruátrakodással foglalkozó cégét, melynél a válság következtében olyan mértékű a forgalom visszaesése, hogy a vállalat léte a tét. Tudják ezt a dolgozók is, és megegyeztek a munkaadókkal, hogy nincs béremelés, cserébe viszont megmaradnak az állások. Ahol van normális szakszervezet, nincs botrány.
Nem a munkaadók, de még csak nem is a szakszervezetek ígérték, hogy senkinek sem csökken majd a nettója. Hanem Orbán.
Nem Orbán Viktor követelte a társasági adó csökkentését. Hanem a munkaadók. És ennek ára van.
„Az emberek” most Orbánon kérik számon az átlagosan havi kétezer forintos mínuszt. A miniszterelnök szavahihetősége a tét.
Így is lehet értelmezni a helyzetet.
Miért nem eleve azt mondta Orbán, hogy „emberek, átrendezzük az adókat, az alacsony keresetűek fél évig buknak havi pár ezret, de aztán kárpótoljuk őket”? Elképzelhető, hogy az illetékes elszámolta magát, és nem tudta, hogy csökken a kiskeresetűek nettója?
Kizártnak tartom. Az államot illetően egyetlen kritika jogos: a család nettó jövedelmére koncentráltunk, és nem az egyénére. Ami félreértést okozott, hiszen ahol mondjuk mindkét szülő pedagógus, de csak az egyikük veszi igénybe az adókedvezményt, ott a másik vesztese a változásnak. De a család összes nettó jövedelme a gyerekkedvezményekkel együtt számolva nőtt.
A mínusz kétezer forintoknál súlyosabb gond, hogy a kormány hónapok óta adós a devizahiteleseket segítő csomaggal. Azzal is úgy járunk, mint a „senkinek sem csökken a nettója” ígérettel?
A probléma nem kezelhető egyetlen tollvonással. Jó csomag kezd kialakulni, mely nemcsak azoknak kínál megoldást, akik becsődöltek a hiteleikkel, hanem azon 85 százalék tagjainak is, akik vérrel, verítékkel, de fizették a részleteiket.
Mikor lesz ebből valami?
A kormány néhány héten belül meghozza a döntést, a rendszer július elsejére áll fel.
Mennyibe fog kerülni?
Néhány tízmilliárd elég a bedőlt hitelek kivásárlására. A bankok pedig körülbelül annyi terhet vállalnak majd, amennyit egyébként is kénytelenek lettek volna a leírások miatt. Kiszámíthatóvá tesszük a törlesztőrészleteket, nem hagyjuk egy bizonyos árfolyamszint fölé nőni. Ami a svájci frank esetében valahol 190 és 200 forint között van.
Akad itt még egy, az új alaptörvényhez, pontosabban az azt tartalommal megtöltő sarkalatos törvények egyikéhez kötődő téma. A miniszterelnök nyilatkozta a minap: „Nem az a kérdés, hogy van-e választójoguk a határon kívül élő magyaroknak, hanem hogy azt milyen formában tudják kifejezni.” Ön milyen tartalmú választójogot adna?
Ha állampolgárságot adunk, azzal jogok is járnak, ugyanis nincs kétfajta állampolgárság. De mielőtt konkrétan megfogalmaznánk, hogyan választhatnak a határon túli magyarok, előbb biztosítanunk kell a magyarországi kisebbségek képviseletét is az Országgyűlésünkben.
Orbán kiadta: még idén módosítani kell a választójogi törvényt.
A frakció dolgozik a válaszon. Én most inkább azt emelném ki: ügyelni kell arra, hogy ne tegyük kampányterületté a határon túli magyarlakta településeket. Nem lenne ízlésem szerint való, ha mondjuk Kárpátalján az ittenihez hasonló kampányt folytatnának a magyarországi pártok.
Lenne abból magyarverés, ha piros-fehér-zölddel plakátolnák tele Munkácsot, Pozsonyt, Újvidéket, Kolozsvárt.
Az ilyen helyzetek megelőzése érdekében egyezségre kell jutnunk idehaza.
Mármint a Fideszen belül.
Nem, a magyarországi pártok között.
A szocik nem akartak kettős állampolgárságot, népszavazást róla végképp nem, a Fidesz mégis belekényszerítette őket egy pusztító referendumba. Azóta is vakargatják magukról a hazaáruló bélyeget. Ezek után Orbán kétharmada még az idén választójogot ad a határon túli magyaroknak – ismételten az MSZP ellenében. Milyen alapon kérnek tőlük ez ügyben bármit is?
Ha előáll egy helyzet, kezelni kell. Felelősséggel tartozunk a határon túli magyarokért.
