Belföld

“Egy arrogáns párt alkotmánya”

Az Euró című vezető cseh gazdasági hetilap Egy arrogáns párt alkotmánya címmel közöl írást az új magyar alaptörvényről.

“A sietve kidolgozott és az ellenzék által elutasított alkotmány a Fidesz abszolút hatalmát jelképezi” – írja Sidó Zoltán, a pozsonyi Új Szó gazdasági szerkesztője. A cikkíró úgy látja: a jogszabály “bebetonozza a Fidesz hatalmát”, a preambulum “eltúlzottan archaikus”, ami szórakoztató is lehet, hiszen jogi szempontból a preambulum nem jelent semmit. “Kevésbé szórakoztató a folytatás. Az alaptörvény ugyanis nem védi az állampolgárt az állammal szemben, hanem fordítva, meghatározza, mit kellene annak az állam érdekében cselekednie” – mutat rá a szerző.

A forint, mint nemzeti valuta meghatározása az alkotmányban Sidó szerint “világos jelzés Brüsszelnek, hogy a magyarok nem akarják az eurót”.

A határon túli magyarok érdekei védelmének vállalása “még érthető”, de az már problémát fog okozni, ha azok választójogot is kapnak – jegyzi meg Sidó. A kettős állampolgárság kérdése – véli a cseh hetilap szerzője – nagyon irritálja a szlovák politikai elitet, a tervezett választójog pedig “egyenesen vörös posztó” a szemükben.

Sidó Zoltán rámutat, hogy nemcsak külföldön, de Magyarországon is sokan bírálják az új alaptörvényt. Szerinte a nemzet elégedetlensége akkor is emelkedett volna, ha Orbán nem rukkol elő az új alkotmánnyal. Orbán “ugyan tud bánni a jelképes gesztusokkal, vagy +hősiesen+ küzdeni a nemzetközi szervezetekkel, de az állam gazdaságát és pénzügyeit rendbe tenni nem tudja” – vélekedik a szerző.

“A gazdasági problémák megoldása helyett a kormány egy új alkotmány megírására adta a fejét. Az nem oldja meg a magyar gazdaság akut problémáit, de nemzetközi felzúdulást kelt. Orbán így újra mozgósíthat és harcolhat. Ez jó neki. Jó azonban ez Magyarországnak is? ” – veti fel írása végén Sidó az Euró című cseh gazdasági hetilapban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik