A hétvégén tartott szavazás után Borkai Zsolt – olimpiai bajnok tornászunk -, a város polgármestere és országgyűlési képviselője az fn.hu-nak nyilatkozott a választásról.
Borkai mint elmondta: volt benne félsz, hogy elbukják a posztot, de a vereség arányán meglepődött.
Az időközi választást a Pro Urbe Győr Egyesület képviselőjelöltje, Bárány István nyerte. Bárányra mintegy ezren szavaztak, a kormánypárti jelöltre hatszázan. (2010 októberében Bárány István még mindössze a szavazatok 23 százalékát kapta.)
A helyzet érdekessége, hogy Borkai lakhelye is ebben a választókerületben található, és mint elárulta: tavaly adtak át egy 1,4 milliárd forintos közlekedési utat, s úgy vélte, elégedettek a vezetéssel az emberek.
A városi képviselő-testületben továbbra is kétharmada van a Fidesznek, a korábbi 17:7 módosult 16-8-ra.
Az elbukott választókerületben a Fidesz és a KDNP megállapodása értelmében a kereszténydemokraták állíthatták a jelöltet. Borkai úgy véli, nem volt szerencsés nem abban a választókerületben élő személyt indítani.
Kérdésünkre, miszerint a vereség visszavezethető-e a Fidesz népszerűségvesztéséhez, Borkai Zsolt kijelentette: erről aztán alkot véleményt, hogy győri politikustársaival értékelték a történteket