Belföld

A Himnusz első sorával kezdődne az új alkotmány

A Fidesz tervezete 4 részből áll, 28 oldal, a szövege pedig még változhat.

Elkészült a Fidesz-KDNP alkotmánytervezete – jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki a húsvéti alkotmány tervezetének nevezte a sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott szöveget.

A alaptörvényszöveg a Himnusz első sorával kezdődne, majd a preambulummal folytatódna. Az első fejezet címe még kérdéses: vagy a Nemzeti hitvallás, vagy a Nemzeti nyilatkozat címet viseli majd. Ez – többek közt – rögzíti, hogy az országot Magyarországnak hívják, szemben a jelenleg hivatalos Magyar Köztársaság elnevezéssel.

A tervezet kimondja: “Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját”, illetve támogatja a gyermekvállalást.

A szöveg szerint az Országgyűlés is kérhetne előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól Ha a Ház így dönt, a parlament elnöke csak akkor írhatja alá a törvényt, és küldheti meg az államfőnek, ha az Alkotmánybíróság nem állapított meg alkotmányellenességet.

A tervezet bár nem tartalmazza a választójog részletes szabályait, de akár a kiskorú gyermekek utáni szavazati jog biztosítására is lehetőséget ad.

A Fidesz-KDNP alkotmánytervezete szerint az Országgyűlés csak olyan költségvetést fogadhatna el, amely nem eredményezi az államadósság mértékének növekedését; ettől csak különleges jogrend idején, valamint a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése, az egyensúly helyreállításához szükséges mértékben lehetne eltérni.

A javaslat szerint Magyarország védi és fenntartja az egészséges környezetet.

A dokumentum kitér arra a siketek és a némák jelnyelvének, mint a magyar kultúra részének védelmére is.

Új neveket kaphat néhány szervezet – Kúria lehet a Legfelsőbb Bíróság neve, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nem szerepel a szövegben. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának neve alapvető jogok biztosára változna, akinek lennének helyettesei. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosáról nem szól a tervezet a jelenleg hatályos alaptörvénytől eltérően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik