Belföld

LMP: Zugló megkérdőjelezhető szerződéseket kötött

Az LMP szerint a zuglói önkormányzat az októberi választások óta körülbelül nyolcvanmillió forint értékben kötött nem szükséges, aránytalan vagy megkérdőjelezhető szerződéseket - jelentette ki szerdai, a kerületi önkormányzat épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Várnai László.

A kerületi képviselő azt mondta, az LMP közérdekű adatokat kért ki a zuglói önkormányzattól az október 3-a után kötött szerződésekről. Hangsúlyozta, az ezek közül általuk problémásnak ítéltekről sem azt állítják, hogy azok ne lennének jogszerűek, hanem “inkább azt, hogy ezek nem szükségesek, inkább aránytalanok vagy megkérdőjelezhetőek”.

A problémásaknak ítéltek közé sorolta, hogy az előző időszak fideszes képviselőivel eddig több mint évi 23 millió forint értékben kötöttek szerződéseket.

Megjegyezte: nem vitatja, hogy ezek a képviselők, akiket a polgármester arra kért fel, hogy segítsenek az elszámoltatásban, hozzáértő emberek, de ha az érintettek az előző négy évben kikérik a szerződéseket, “akkor most nem kellene elszámoltatni”.

A jogi tanácsadókkal kötött szerződésekre havi kétmillió forintot költ az önkormányzat – folytatta, kitérve azokra a debreceni, illetve alföldi cégekre, amelyekkel az önkormányzat megállapodott.

Mint mondta, a “szellemi holdudvar” szerződései is megkérdőjelezhetőek. Ezek között említette, hogy három történész havi egymillió forintot kap azért, hogy közreműködjenek a Polgárosodás Modernkori Kutatóközpont megalapításában.

Kitért arra is, hogy a Fidesz-KDNP-s képviselők tartózkodása miatt nem tudták kikérni a vagyonkezelő és az eszközkezelő által kötött szerződéseket.

Jelezte, hogy a szerződéseket elküldik Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak is.

Hanzély Ákos, a párt fővárosi képviselője kijelentette, hogy pártjuk elkötelezett híve a korrupció elleni küzdelemnek, és a fővárosi frakciójuk is javaslatokkal áll elő az átláthatóság megteremtéséért.

Kovács Balázs, a kerület fideszes alpolgármestere a sajtótájékoztató után irodájába invitálta az újságírókat, akiknek azt mondta, “láthatóan beindult a kampány”, ugyanis a kerületben áprilisban időközi választást tartanak majd.

Meglátása szerint ennek köszönhető az “elán” amellyel az LMP bemutat olyan nyílt szerződéseket, amelyeket – közlése szerint – a párt állításával szemben, már korábban feltettek a kerületi önkormányzat honlapjára.

Alaptalannak nevezte Várnai Lászlónak azt az állítását is, hogy az előző képviselő-testületben bárki is megakadályozta volna bármilyen adat nyilvánosságra hozatalát.

Megjegyezte, azért sem tartják véletlennek a képviselő “támadását”, mert Várnai László korábban SZDSZ-es volt és az előző – szabad demokrata – polgármesterrel, Weinek Leonárddal baráti viszonyt ápolt. Szerinte az LMP-s képviselő azt a felderítő munkát akarja megakadályozni, amelynek köszönhetően eddig már kiderült, hogy több mint négyszázmillió forintnyi kárt okozott Zuglónak a kerület előző vezetése.

Hozzáfűzte: a Várnai László blogjában jelzett számoknak “a fele sem igaz, sem szerződéskötés (…), sem az összeg tekintetében”.

Megjegyezte, hogy amikor Weinek Leonárd vezette az önkormányzatot, akkor Várnai László nem állt elő ilyen közérdekű adatkérésekkel. “Reméljük, hogy ennek nincs köze ahhoz a több százezer forintos közpénz juttatásához, amit az előző ciklusban a Weinek-féle önkormányzat juttatott Várnai úrnak” – mondta az alpolgármester. Mint mondta, a nyomozó hatáság és az ügyészség jelzései alapján “ennél durvább, jogsértő, bűncselekményre utaló” szerződések “nem bántották Várnai László ízlését”.

Az MTI felvetésére, hogy Várnai László tavaly nyáron sajtótájékoztatót tartott Zuglóban, ahol Karácsony Gergely parlamenti képviselővel együtt arról beszéltek, hogy a párt törvénymódosító javaslatot nyújt be a parlamentnek, kezdeményezve: vegyék ki az önkormányzati törvényből azt a részt, amely megengedi, hogy az önkormányzatok üzleti érdekre való hivatkozással zárt ülést rendelhessenek el, azt felelte, hogy ebben egyetértenek, október óta az önkormányzat zárt ülésein nem döntöttek ilyen kérdésekben.

Kérdésre válaszolva, hogy miért kellett egy debreceni céggel ingatlan-értékbecslői szerződést kötni, azt felelte, hogy ez a cég az “eddigi zuglói gyakorlatnak” a negyedéért végzi el az értékbecsléseket. Hozzátette, hogy a cég munkája nyomán tettek feljelentést több ingatlanértékesítés ügyében is.

Arra, hogy miért kötöttek az októberi önkormányzati választások után alakult cégekkel illetve több egykori fideszes képviselővel szerződéseket, azt felelte: “azt gondolom ez teljesen érthető, hogy a polgármester úr a saját stábjával jött ide. Szerintem ez mindenhol megszokott, hogy minden vezető saját maga hozza a közeli munkatársait” – felelte az alpolgármester, aki szerint az, hogy egy cég októberben alakult, még nem jelenti azt, hogy ne tudná megfelelően elvégezni a feladatát.

Arra a kérdésre, hogy Várnai László mivel próbálja megakadályozni a felderítő munkát, úgy válaszolt, hogy például az átvilágítási tanulmányok felhánytorgatásával és szükségtelenné való minősítésével. Hozzátette, hogy más, a képviselő által említett szerződések pedig eddig hiányzó koncepciók, például használható közlekedési vagy sportkoncepció elkészítéséről szólnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik