Belföld

Lázár leadja az autót, pártja megvédi az embereket

A közszolgáltatókkal és a bankokkal szemben szeretne védelmet nyújtani a Fidesz és a KDNP.

A kormánypárti képviselők a védelem időszakának fogják tekinteni a következő hat hónapot – jelentette ki Lázár János Siófokon, a Fidesz-KDNP kihelyezett tanácskozása után. A Fidesz frakcióvezetője kijelentette: meg kell védeni az embereket az áram- és gázdíjak emelkedésétől, valamint a bankok szolgáltatási díjanak növekedésétől. Lázár János közölte, három monitoring bizottságot hoz létre hétfőn a frakció.

Az egyik az emberek jövedelememelkedését vizsgálja majd a 16 százalékos, egykulcsos személyijövedelem-adó (szja) bevezetésével összefüggésben, Rogán Antal vezetésével. A másik két testület azt elemzi majd, hogy a közszolgáltató cégek, illetve a bankok milyen politikát folytattak az elmúlt fél évben. Ha kell, nyomásgyakorlással kényszerítik ki a szükséges lépéseket a kormányzat, az államapparátus részéről – mondta.

Újra megkezdi a kormány a kát-rendszer (kötelező átvételi rendszer) felülvizsgálatát – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Orbán Viktor miniszterelnök három héten belül tájékoztatja majd a kormánypárti képviselőcsoportot arról, mire jutott a kabinet. A cél a kát-rendszer minél hamarabbi megszüntetése és az, hogy a távhődíjak ne emelkedhessenek tovább – mondta.

A Fidesz frakcióvezetője szerint ha április 15-ig nem találnak más megoldást, fenn kell tartani a kilakoltatási moratóriumot. Lázár János személyes véleménye szerint egy globális kilakoltatási moratóriumnak az lehet a következménye, hogy az sem fizet, aki megtehetné. Bedőlt hiteleseket viszont nem szabad kilakoltatni – tette hozzá. A politikus arról is szólt, nem tartja valószínűnek a gazdasági csomag csúszását.

Később az MTI rövid hírben jelentette, hogy két héten belül leadja szolgálati gépkocsiját Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere ezt pénteki siófoki sajtótájékoztatóján közölte. Hozzátette, a jövőben nem kívánja senkinek a szolgálati gépjárművét igénybe venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik