Belföld

Navracsics: alaptalan a Nyugat gőgös lenézése

A miniszter szerint a most kiépülő rendszer közelebb áll a nyugati mintához.

Navracsics Tibor szerint sok szempontból új rendszert épít a kormány, új logika mentén, mert az “elmúlt húsz év logikája kimondva-kimondatlanul a félelem volt ” attól, hogy visszatér a pártállami rendszer, ezért számos gát korlátozta a mindenkori kormány jogköreit.

A Magyar Hírlapnak a közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, ezekre a gátakra a jövőben nem lesz szükség. Fontos, hogy a most kiépülő rendszer sokkal közelebb áll a nyugati típusú demokráciákhoz, mint az eddigi – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes az új megyei kormányhivatalok kapcsán tagadta, hogy a kormány központosítást hajt végre, szerinte valójában decentralizáció folyik. A később bevezetendő járásokról Navracsics Tibor azt mondta, terveik a legkevésbé sem veszélyeztetik az önkormányzatok önállóságát.

A miniszter a médiatörvényről azt mondta, azt a médiaalkotmánnyal együtt kell kezelni. “Az a hisztéria, ami elindult, mindenképpen túlzó, majd az idő igazságot tesz.” Ha valóban gondok adódnak a gyakorlatban, módosítják a törvényt, amely – szerinte – alapvetően jó, európai rendelkezés.

A kormányfőhelyettes megítélése szerint hiába nézi le Közép-Európát a Nyugat, az EU-elnökség egy évében – Lengyelországgal közösen – Magyarország bebizonyítja, hogy egyáltalán nincs igazuk azoknak, akik szerint nem vagyunk méltók az unió soros elnökségére.

AJÁNLOTT LINK:

Navracsics: Új rendszert építünk (Magyar Hírlap)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik