A karitatív szervezetek elosztották maguk között a feladatokat, hogy minél hatékonyabbá váljon a kármentesítés az iszapsújtotta területen. Lesz például, aki az önkénteseket irányítja, más pedig majd az egészségügyi feladatokat koordinálja – derült ki az öt segélyszervezetet tömörítő Civil Humanitárius Koordináció Központ és a kármentő alap kezelését felügyelő szakemberek egyeztetésén. Lesz azonban, amiben ezután is közösen lépnek fel, például közös karácsonyt tartanak majd, és a gyerekeknek egy közös ajándékcsomagot állítanak össze.
Az adományok kezelése is változik a jövőben. Az összegek tekintetében felső határról döntenek, hogy igazságosabbá tegyék a kiosztást. Például az ingóságok pótlására összesen 300-350 millió forintot terveznek. Emellett arról is döntöttek, hogy ezentúl, az eddig jellemző heti több alkalom helyett már csak havonta egyszer osztanak majd segélycsomagokat kora tavaszig.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke elmondta: most nem lehet gyorsan dönteni, mint az árvíz esetében, mert könnyen előfordulhat, hogy az elhamarkodott döntésekkel pénzt pocsékolnának.
Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke elmondta: a kármentő alapból eddig 155 millió forintot fizettek ki a károsultaknak. Az alapban több mint 1,5 milliárd forint van, ennek egy részét – 1,2 milliárdot – lekötöttek, de bármikor hozzányúlhatnak. Hozzátette: a lekötésre azért volt szükség, mert ezzel is 10-15 millió forintot nyernek.
Az, akinek a lakóépülete és ingósága nem sérült az iszapkatasztrófában, viszont egyéb ingatlanát, például kertjét érte az iszap, január 15-ig kérhet a kármentő alapból támogatást. Ezeket a kérelmeket a polgármestereknek kell továbbítani. A védelmi bizottság elnöke szerint az érintett 50-60 családot a le nem kötött összegből fizetik ki.