Belföld

Alföldi ellen és mellett tüntettek

Mintegy ötvenen követelték Alföldi Róbert menesztését a Nemzeti Színház éléről a Jobbik szerda esti demonstrációján a teátrum épülete előtt.

Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő betegnek és perverznek nevezte a színigazgatót; véleménye szerint Alföldi “nyíltan propagálja a homoszexualitást, az aberrációt”. Elmondta, a Jobbik nem nyugszik, amíg a Nemzeti Színház épületének tetején nem árpádsávos zászló lobog.

Pörzse Sándor országgyűlési képviselő arról beszélt: a kormányváltás nem hozott változást a kultúrairányításban, ahol meggyőződése szerint változatlanul az SZDSZ szellemisége a meghatározó. Kitért arra is: nem maradhat a Nemzeti Színház főigazgatója, aki nem érti, hogy miért nem ünnepelhetik a román nemzeti ünnepet a színház épületében.
Jobbikos résztvevők zászlókat tartanak az Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója ellen meghirdetett tüntetésen (fotó: MTI)

Jobbikos résztvevők zászlókat tartanak az Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója ellen meghirdetett tüntetésen (fotó: MTI)

Novák Előd, a Jobbik alelnöke beszédében a deviancia templomának nevezte a Nemzeti Színházat. Pörzse Sándorhoz hasonlóan kifogásolta, hogy a főigazgató nem megy el a kulturális és sajtóbizottság ellenőrző albizottságának ülésére, ahol meghallgatták volna. Hozzátette: ebben a kormánypárti képviselők segédkeztek neki, mivel előzőleg ugyancsak jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen.

A többi felszólalóhoz hasonlóan követelte Alföldi Róbert menesztését, mégha azt – mint mondta – többen antiszemitizmusnak, homofóbiának értékelnék is.
Az egyórás demonstráció résztvevői a színigazgató nevének elhangzásakor minden esetben fütyülni kezdtek, majd azt skandálták: Alföldi, takarodj!

A Jobbik demonstrációjával közel egy időben többen a főigazgató mellett szimpátiatüntetést is tartottak az épület másik oldalánál. A Csillag Ádám filmrendező által a Facebookon meghirdetett ellentüntetés résztvevői – többek között Csákányi Eszter és Fekete Ernő színész, Ascher Tamás rendező, a színművészeti egyetem rektora és Závada Pál író – a nem tartják elfogadhatónak, hogy náci eszme alapján megmondják, mit lehet tenni az országban.

A Jobbik azután hirdetett tüntetést, hogy a Magyar Hírlap megírta: a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából előző este rendezvényt tartanának a Nemzeti Színházban. Alföldi Róbert még aznap bejelentette: visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel.
A Jobbik tüntetése elleni tüntetők a Nemzeti Színház bejárata előtt (MTI)

A Jobbik tüntetése elleni tüntetők a Nemzeti Színház bejárata előtt (MTI)

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.