A tanácskozás után Vlagyimir Putyin miniszterelnök bejelentette: 2011. július 1-ig meghosszabbította az exporttilalmat.
Az exportot augusztus 15-től állította le a kormány, tekintettel arra, hogy a hosszú forróság és aszály miatt az akkori előrejelzéseknek megfelelően mindössze 60 millió tonnánál alig több gabonát takarítottak be, azaz harmadával kevesebbet, mint a tavaly megtermett több mint 97 millió tonna.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a 60 millió tonna éppen elég lesz a belföldi szükséglet fedezéséhez, a kormány pedig mindent elkövet, hogy a tavaszi vetés rendben megtörténjen, és hogy fenn lehessen tartani az állatállományt, de az exporttól egyelőre el kell tekinteni.
Tavaly Oroszország több mint 24 millió tonna gabonát exportált, ezzel a világ harmadik legnagyobb gabonaexportőre volt.
A tavalyról őrzött tartalékok mintegy 26 millió tonnát tesznek ki. Ez az idei terméssel együtt éppen fedezi a 87 millió tonnára becsült belföldi szükségletet.
Putyin azt is közölte, hogy az őszi vetésre az előző évinél közel négymillió hektárral nagyobb területet vontak be a tavalyinál, és hogy a kormány arra számít: jövőre nem emelik a műtrágya árát a gyártók. Mint mondta, a kormány úgy döntött, hogy a mezőgazdaságnak talajjavításra adott korábbi támogatást most újabb egymilliárd rubellel toldják meg, így a teljes összeg 5,5 milliárdot tesz ki.
Ugyanakkor jelezte: jövő év június 1-ig meghosszabbítják a vasúti gabonaszállítások költségének idén ősszel bevezetett állami támogatását is.
Vlagyimir Putyin hangsúlyozta: alaposan meg fogják vizsgálni azokat az eseteket, amikor egyes kormányzók nem engednek kivinni gabonát a saját területükről növény-egészségügyi szempontokra hivatkozva, mert vélhetően pusztán arról van szó, hogy őrizni akarják saját gabonájukat.
Érdekesség, hogy miközben Vlagyimir Putyin már az export leállításakor arról beszélt, hogy az intézkedést a jövő évi termés összesítéséig fenn kell tartani, Dmitrij Medvegyev elnök kétszer is azt mondta, hogy még az idei betakarítás után feloldják a tilalmat.
A rosztovi tanácskozáson egyébként Viktor Zubkov, a mezőgazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes jelentette, hogy a sertés- és baromfihús-termelés az év első három hónapjában 7 százalékkal nőtt, de marhahúsból 1, tejből 2 százalékkal kevesebbet termeltek meg, mint a tavalyi év azonos időszakában.