A budapesti nagyberuházások két állatorvosi lova a négyes metró és a Margit híd felújítása. Hogy az egyik átadása éveket, a másiké hónapokat csúszik, azon nem csodálkozunk. Az már fájóbb, hogy mindkét projekt sokkal többe kerül, mint az indulásnál tűnt. Nézzük csak a Margit hidat. Egy budapesti mérnökcég, a FŐMTERV annak idején 13 milliárd forintra becsülte az árat, a közgyűlés végül 28 milliárdos költségvetést fogadott el, és alighanem lesz ez több is az átadásra. Ön szerint mennyi lett volna a reális ár?
E roppant bonyolult ügy szorosan összefügg azzal, amit Hagyó kézi vezérléses módszereiről, voluntarizmusáról mondtam. A FŐMTERV legelőször 21 milliárdra becsülte a felújítás költségét, és abban még nem volt benne az EU által előírt kötelező tartalék.
Akkor mi az a 13 milliárd?
Hatmilliárdja volt erre a célra az államnak, Hagyó ezt akarta elhozni a városnak. Két módja van ugyanis az uniós támogatásnak. Az úgynevezett nagyprojektekről Brüsszelben döntenek, a kisebbekről itthon határoznak. Utóbbi felső plafonja 12 milliárd forint, amelynek a felét, tehát maximum hatmilliárdot a kormány fizet. Hagyó Miklós mindenképpen meg akarta szerezni ezt a hatmilliárdot, ezért utasította a FŐMTERV-et, hogy a műszaki tartalom csökkentésével – például a még a háborúban lebombázott díszítő szobrok elhagyásával – vigyék le 12 milliárd forintra a költségvetést.
Gondolom, levitték. Legalábbis papíron. De hogy lett a 12 milliárdból 13 milliárd?
Kattintson ma is tizenötöt Demszkyért – képgaléria (Fotó: Neményi Márton/Figyelőnet)
Tizenhárom egész valamennyiig sikerült húzni, ekkor Hagyó azt mondta: jó, így már beleférhetünk a keretbe, és megkapjuk a hatmilliárdot.
Tüchtig. És hogy lett a tizenhárom valamennyiből 28?
Sajtótájékoztatón jelentettük be, hogy elnyertük a hatmilliárdos kormánytámogatást, ám utána néhány órával kiderült, még erre a szerényebb műszaki tartalomra is 21 milliárd a legolcsóbb kivitelezői ajánlat.
Konkrétan az egyetlen érvényes ajánlat. Tényleg azt állítja, hogy nincs túlárazva a felújítás?
Ezt én nem állítom, de hasonló bármilyen magyar hídfelújítás négyzetméterárához. Honnan tudnám, ki mit áraz túl. Nem az én feladatom tudni ezt.
Hanem kié?
Akkor éppen Hagyó Miklósé, aki az előkészítésért felelt. De neki is csak annyiban, hogy meghatározza, a főváros mennyit szán egy feladatra.
Hallani, hogy politikaközeli cégek kapták a felújítást, és annyit kértek a munkáért, amennyit nem szégyelltek.
Ezt most ugye maga állítja?
Hallani ilyet.
Ja, én is hallok sok mindent. De ahogy ön, úgy én sem tudok semmit sem bizonyítani. A történet az én olvasatomban arról szól, hogy szokatlan és elfogadhatatlan technikát alkalmazott a főpolgármester-helyettes, melynek eredményeképpen sikerült megszereznie a hatmilliárdos állami támogatást. Kétségtelen, hogy volt logika az eljárásában. Csakhogy ez nem a közigazgatás, hanem a piaci kofák logikája. Ilyen módszerekkel élhet egy kereskedő, de nem egy városvezető, még ha jót akar is, mint ebben az esetben. Meg kell hagyni, hogy Hagyó okos ember, számolni nagyon tud, abban hihetetlenül gyors, marhára tud alkudni.
Huszonegy milliárdnál tartunk. Hogy lett belőle 28?
A 21 milliárdos ajánlat után lehordtam Hagyó Miklóst, és mivel megrendült benne a bizalmam, a projekt lebonyolítását átadtam a főjegyzőnek. Megjegyzem, Hagyó el sem jött a már említett, közösen meghirdetett déli sajtótájékoztatóra, mert ő már tudta, hogy reggel nem 12, hanem 21 milliárdos ajánlat érkezett. Szeretett elbújni a felelősség elől.
Hogyan lett a 28 a huszonegyből?
A főjegyző szépen végigvette, mely tételek hiányoznak a 21 milliárdos ajánlatból, díszítőelemek, s a többi, úgy jött ki a 28. Ennyit mondhatok a Margit hídról. Hogy milyen egyéb alkuk húzódnak a háttérben, azt én nem tudom.
Talán majd egyszer azt is kivizsgálja a rendőrség meg az ügyészség.
Hogy a Bibliát idézzem: te mondád. Sajnos én még arról is csak utólag értesültem, hogy Hagyó lealkudta a FŐMTERV-es árat.
Az meg hogy lehet?
Maga szerint tudnom kellett volna róla?
Ön a főpolgármester. A városházán mindenkinek a főnöke. Nincs eszköze arra, hogy lássa, mi zajlik egy a fennhatósága alatt működő város legfőbb beruházásában?
Semmilyen eszközöm nincs.
Említettük, hogy mindössze két cég jelentkezett a munkára, a végére azonban közülük is csak egy maradt. Miért?
Mert az egyik – a Vegyépszer – olyan ajánlatot adott be, ami alapján ki kellett őt zárnunk a tenderből.
Ez sem volt gyanús?
Meglehet, hogy a drágább ajánlatot adó Vegyépszernek nem volt annyira fontos a győzelem. De ez csak teória. Tény, hogy harmadik szereplő nem volt. Sajnos a jelenlegi törvényi környezetben, ha két ajánlat van, a többi piaci szereplő pedig valamilyen megfontolásból nem indul, lehetetlen elvenni a győztestől a beruházást. Még csak önkormányzati segítség sem kell az ügyhöz.
Épp egy éve nyilatkozta a Narancsban, hogy az SZDSZ helyett „egyfajta új szabad kezdeményezések hálózatát” kellene létrehozni. Komolyan gondolta?
Teljesen komolyan. Azóta sem változott a véleményem.
Részt venne egy új liberális párt megszervezésében?
Nem tervezem. Óriási az igény egy hiteles, liberális pártra, de egyelőre csak kis csoportocskákat látni a porondon. Mert a LEMP deklaráltan nem liberális.
LEMP? Az LMP-ről beszélünk?
Persze. Mindig LEMP jön a számra, tudja, az volt a Lengyel Egyesült Munkáspárt, könnyebb kimondani, mint azt, hogy Lehet Más a Politika.
Az SZDSZ-t is könnyű volt kimondani. A tönkretételéhez viszont kellett két évtized. Miért kellett pusztulnia a rendszerváltó liberális pártnak?
Felfalta önmagát. Túlzottan is önkritikus, gyakran önmarcangoló értelmiséget és mentalitást hordozott magában. Innen indult, és később sem tudott kitörni ebből a mezőből, képtelen volt szélesíteni a bázisát. Belső konfliktusai miatt lehetetlenült el. A vezetőség sorra kinyírta a saját elnökeit, néhányan mindent megtettek azért, hogy senki se legyen elég jó.
Kunczét és Magyar Bálintot kritizálja?
Nem, dehogy, szélesebb ez a kör.
Pető Iván is benne van?
Kuncze, Magyar, Pető, Fodor, Bauer, később Kóka. És Eörsi Pista! Hát mi volt jó Eörsi Pistának?
Őt végképp ne bántsuk. Szóval azt gondolja, hogy az ön 2000 decemberében kezdődő pártelnökségét is ők tették tönkre?
Persze.
A parlamenti küszöb alatti népszerűséggel kínlódó pártot vett át azzal, hogy 15 százalékos SZDSZ-t ígért, és azt, hogy egyenlő távolságot tart a két nagy párttól. Fél év után megbukott. Eszébe jutott, hogy talán a programmal van a baj?
Azzal nem volt baj. Már februárban elértem a 10 százalékot.
Mennyit?
Tízet.
Nem így emlékszem.
Most miért mondja? Tényleg volt egy kezdeti bizalom. A Gallup mérte.
Kezdeti bizalom, aztán gyors visszaesés.
De miért történt ez így? Mert a chartás értelmiség és a körülötte lévő sajtó mindent elkövetett, hogy megakadályozza leválásunkat a szocialistákról. Nem fogták fel, hogy a párt középre pozicionálása nem jelentett kéznyújtást a Fidesz felé. Pusztán azt szerettem volna, hogy önálló erőként jelenjék meg a liberális párt. Ma sem értem, minek fenntartani egy olyan pártot, amely egyértelműen egy másik szatellitje.
Ma is jónak tartja az „egyenlő távolság” politikáját?
Jónak hát. Ezt próbálta meg később Fodor is.
Neki sem jött be.
Ugyanazért falták fel, mint engem. Nem volt meg sem a párton, sem a liberális holdudvaron belüli támogatottsága. Ráadásul a szocialisták felé húzó szabad demokraták árulásként értékelték minden lépését. Ami pedig a gyors lemondásomat illeti: beláttam, hogy különösen abban az elszigetelt helyzetben képtelen lennék előteremteni a pártfinanszírozáshoz és a kampányhoz szükséges százmilliókat.
Egy országgyűlési kampány mindössze 386 millió forintba kerül, nem?
386 millióba? Aha. Azt mondja a törvény. De én még annyit sem tudtam volna összehozni. Csődöt mondtam volna. Ezért aztán átadtam egy olyannak a pártelnökséget, aki képes megfelelő támogatást szerezni. Döntésem helyesnek bizonyult, hiszen Kuncze megoldotta a helyzetet, és 2002-ban fényes győzelmet arattunk.
Már amennyiben fényes győzelemként fogható fel, ha egy párt épp átviszi az ötszázalékos küszöböt.
Maga most az országgyűlési választásról beszél, én viszont az önkormányzatiról Budapesten. Én mindig Budapestről beszélek. Lényegében mindig is fővárosi politikus voltam, és az is maradtam. Ha az itteni SZDSZ nem ért volna el sorozatban jó eredményt, akkor a párt sokkal hamarabb kiesik a parlamentből. Egyébként a nagy vereség 1998-ban következett be, azóta csak apró lejjebb csúszások történtek, de Budapest mindig hozta a szükséges különbözetet – 1998-ban, 2002-ben és még 2006-ban is.
Tényleg Kunczéék fejéhez vágta, hogy „mindent nekem köszönhettek”?
Ilyet direktben nem mondtam, legfeljebb azt, hogy Budapestnek köszönhettek mindent. A fellépésemet összességében értelmezhették így. Tudták ők, hogy igazából kizárólag a főváros van nekünk, és nem érezték jól magukat ebben a helyzetben. Persze tisztában vagyok azzal, hogy nem egyedül én voltam Budapest, legföljebb adtam hozzá egy címkét.
Van bárki is az SZDSZ egykori nagyjai közül, akivel képes volna közös társasházban élni?
Nem is tudom.
Nem közös lakásban. Csak közös társasházban. Kuncze-család? Magyar-család? Kóka-család?
Emberileg Horn Gábort szeretem leginkább, őt bírom. Bálinttal is jóban vagyok. És a többieket sem utálom. Kunczét sem, bármit is írtak erről a minap. Ő felhívott aznap, amikor búcsúztam a közgyűléstől, gratulált a húsz évhez, és azt mondta, hogy Európában egyedülálló a teljesítményem. Nagyon jól estek a szavai.
Abba a társasházba beférne Bajnai Gordon is?
Miért ne? Kedvelem.
Sokat köszönhet önnek.
Leginkább azt, hogy miniszterelnök lehetett.
A Gyurcsány lemondása utáni kínos kormányfő-keresgélés idején állítólag ön győzte meg az SZDSZ ügyvivői testületét, hogy igent kell mondani Bajnaira.
Így történt. A nyaralómban pihentem, amikor egyik éjszaka csöngött a telefon, a vonalban Lendvai Ildikó, hogy azonnal jöjjek haza, mert én vagyok a mérleg nyelve az ügyvivő testületben, nélkülem lehetetlen megoldani a kormányválságot. Hazajöttem, megoldottuk. Egyébként Lendvait is nagyon szeretem, remekül tudtunk együtt dolgozni, neki is helye lenne abban a társasházban. A BKV-botrányok idején nem akartam konfliktust az MSZP-vel abból, hogy elveszem Hagyó hatáskörét. Mielőtt bejelentettem volna a döntést, felhívtam Lendvai Ildikót, aki biztosított a támogatásáról.
Naná. Örült, hogy akad valaki, aki megpróbálja lekötözni az akkor már elszabadult hajóágyúként viselkedő Hagyót.
Nekem sikerült. Bajnairól és Lendvairól jut eszembe, hogy Gyurcsánnyal viszont ambivalens volt a kapcsolatom. Kétszer is megígérte, hogy Budapest lesz Európa kulturális fővárosa. Jól ismerte a pályázatunkat, az érveinket, egy időben rendszeresen együtt ebédeltünk. Mégis átvert. A nekem tett vállalásánál fontosabb volt számára, hogy gesztust tegyen Szili Katinak és Toller Lászlónak. Pedig milyen csoda lenne, ha most mi fogadnánk a kontinens kulturális elitjét! Nagy lehetőség, amit kihagytunk.
Volt egy másik nagy lehetősége is. Ha nem szervez Bajnai mögé SZDSZ-es támogatottságot, könnyen lehet, előrehozott választások következnek. Innen visszanézve: jobb lett volna úgy?
Talán igen. Vagy nem? Hát, talán nem.
Talán életben maradt volna az SZDSZ.
Nem hiszem. Inkább abban reménykedtünk, hogy 2010-ig sikerül legalább annyira konszolidálni a pártot, hogy tavasszal elérjük az 5 százalékot.
Tévedtek. És érkezett Retkes Attila a már nem is lélegző párt élére. Őt is önnek köszönheti az SZDSZ. Jó választás volt?
Előbb azért még volt egy nagy bukás az EP-választáson. Retkes nem ok, hanem következmény. Nem gondoltuk, hogy ő hozza majd a megoldást. Egész egyszerűen nem vállalta más.
Ön miért vett részt az elnökkeresésben?
Mert fontos volt nekem az SZDSZ, hiszen a fővárosi közgyűlésben létezett szabad demokrata frakció, kellett hozzá párt is.
Fél évre kerestek pártelnököt. Retkes tudta ezt?
Persze.
Tudta szegény, hogy egy halálra ítélt párt kamikaze pilótájának áll?
Nyilván nem arra jelentkezett, hogy alatta múlik majd ki a párt. Abban reménykedett, hogy tud némi kármentést végezni. Én az összes számba jöhető politikussal beszéltem, de mind elutasította a lehetőséget. Maradt egy kedves értelmiségi férfi, egy jó szerkesztő.
Retkessel fejezi be pályafutását Tölgyessy Péter és Kis János rendszerváltó pártja. Nem éppen méltóságteljes halál.
Ez van. De már 2009-ben, az európai parlamenti választási fiaskóval véget ért a párt története. Ott fejeztük be.
Ön mivel tölti majd a napjait október után?
Könyvet írok, nyugdíjas leszek. Nincs állásajánlatom.
Visszaautózik a horvátországi nyaralóba?
Nem. A könyvem csak itthon írható, itt férek hozzá a szükséges forrásokhoz. Komoly munka, ötszáz oldal lesz, jövőre készülök el vele.
Memoár?
Memoár.
Benne lesznek a kínos történetek is?
Nem azért írok, hogy bulvárcsemegével gazdagodjon a piac, hanem hogy jobban megértsük a mögöttünk hagyott húsz évet. Igyekszem az én nézőpontomat megjeleníteni. Főleg a városról fog szólni, és kevésbé a politikáról. Budapest Maraton a címe. És ez mindent elmond.
Demszky Gábor 1952-ben született Budapesten.
Az ELTE jogi karáról 1972-ben egy baloldali diákkör szervezte tüntetés miatt egy évre kizárták, ez idő alatt taxisofőrként, majd könyvtárosként dolgozott. Végül 1976-ban szerzett diplomát.
1976-tól 1981-ig a Világosság című folyóirat munkatársa volt. 1979-ben a Szegényeket Támogató Alap egyik alapító tagja lett. 1981-ben az ELTE-én szociológus diplomát szerzett. 1981 végén Rajk Lászlóval közösen létrehozta és vezette az AB Független Kiadót. Részt vett a Beszélő munkájában, 1983-tól szerkesztette az általa alapított Hírmondót, közreműködött a Máshonnan Beszélő és a Magyar Zsidó című szamizdat lapok kiadásában.
1983-ban hatóság elleni erőszak címén 6 havi börtönbüntetésre ítélték, amit 3 évre felfüggesztett a bíróság.
1988/89-ben ösztöndíjjal 10 hónapot töltött az Egyesült Államokban, a Columbia University hallgatójaként.
1988-ban alapító tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd az SZDSZ-nek. Az 1990-es országgyűlési választásokon a VII. kerület képviselőjévé választották, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és a külügyi bizottság tagja lett. Az 1990-es önkormányzati választásokon pártja budapesti listavezetője. 1990. október 31-én a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén Budapest főpolgármesterévé választották, ezért lemondott parlamenti mandátumáról.
2000 decemberétől 2001 júniusáig az SZDSZ elnöke volt.
Az SZDSZ listavezetőjeként a 2004. június 15-én rendezett európai parlamenti választásokon bekerült az Európai Parlamentbe. Mandátumáról 2004. október 10-én mondott le, mivel a Fővárosi Közigazgatási Hivatal megállapította, hogy a két tisztsége összeférhetetlen.
Nős, négy gyermeke van: Alma (1973), Dániel (1974), Dorottya (1994) és András (1995).
