A technika ismerős: az esetleges vereség hatása úgy tompítható, ha már előre rákenjük a győztesre, hogy ellehetetlenítette ellenfelét. A 2006-os országgyűlési választások estéjén még bőven az eredményhirdetés előtt a Fidesz megszólalói csalások, visszaélések sorával magyarázták előre a bizonyítványukat, de említhetnénk a már 2002-ben felállított Demokrácia Központot is, amely hasonló célokat szolgált.
Most a szocialisták az önkényes térképátrajzolást jelölik meg bűnbakként, aminek választástechnikai jelentősége aligha lesz döntő fontosságú, kommunikációs hatása pedig meglehetősen soványnak látszik.
Minden választási évben
Először is azt érdemes tisztázni, milyen választókerületekről van szó egyáltalán. A tízezer főnél nagyobb településeket és a fővárosi kerületeket osztják egyéni választókerületekre, amelyeket a legtöbb szavazatot elnyert jelölt képvisel a települési/kerületi közgyűlésekben.
Semmi köze tehát az országgyűlési választásokon alkalmazott választókerületekhez, amelyek gyakran több tucat települést is magukba foglalnak. Számunkra a legfőbb különbséget most
az jelenti, hogy míg a parlamenti választásokon alkalmazott 176 egyéni kerület határai húsz évig jóformán változatlanok voltak, addig az önkormányzati körzethatárok módosítására minden választási évben sor kerülhetett, és számos esetben sor is került.
Az egyéni választókerületek területét a korábbi és a hatályos szabályozás (1997. évi C. tv.) szerint is a helyi választási iroda vezetője (magyarul a település/kerület jegyzője) „a választás évének január elsejei lakosságszáma alapján” állapítja meg. Abban sincs változás, hogy ezt a döntést a területi választási iroda vezetőjénél (magyarul a megye/ főváros jegyzőjénél) lehet megtámadni, sőt abban sincs, hogy „további jogorvoslatnak helye nincs”.
Kevesebb képviselő
Ami miatt most mégis akutabb a probléma, mint korábban, az abból fakad, hogy kevesebb képviselőt fogunk választani. A korábbi választásokkal ellentétben ugyanis nem elegendő korrigálni a választókerületi határokat (mondjuk azért, mert felépült egy lakópark vagy mert lebontottak egy bérházat), hanem az összes fővárosi kerület és tízezer főnél nagyobb település választókerületi beosztását újra kell rajzolni.
Ez kétségkívül érzékenyen érinthet több MSZP-s jelöltet, mégis, a szabályozásnak olyan pontjait kívánják az Alkotmánybíróságon megtámadni, amelyeknek nem hogy alig van közük a Fidesz által erőből átvitt módosításokhoz, de korábban maguk a szocialisták is haszonélvezői lehettek.
Maguk felé hajlik
2002 és 2006 között a legtöbb megye közgyűlésében baloldali többség volt, a 2006-os körzetesítés során tehát az ország legnagyobb részén aligha mehetett szembe a megyei jegyző a baloldali többségű közgyűlés akaratával, ha vitás térkép került az asztalára. Most Heves kivételével minden megyében fideszes a többség, nem meglepő tehát, hogy adott esetben maguk felé hajlik a kezük.
Természetesen ez nincs jól így, ellenkezőleg: az lett volna a szerencsés, ha a Fidesz él a kétharmados többsége adta lehetőséggel, és szigorítja a határkijelölésre vonatkozó szabályokat (legalább annak illene végre bekerülnie a törvénybe, hogy választókerületet csak összefüggő területen lehet létrehozni), de erre naivitás lett volna számítani.
A szocialisták (és a Fidesz további riválisainak) versenyhátránya nem annyira a térképátrajzolásból, mint inkább az egyéni- és a kompenzációs mandátumok arányának torzulásából fakad. Továbbra sem vész el egyetlen voks sem, de míg ezeken a településeken korábban a képviselők átlagosan 40, mostantól csak 28 százaléka szerzi mandátumát listáról.
A velejéig korrupt jelöltállítási rendszer megtartása, a cédulagyűjtésre szánt idő radikális csökkentése és több esetben az induláshoz szükséges szelvényszám drasztikus emelése
tovább rontja minden nem fideszes politikai erő esélyeit. Ezekkel a demokráciakorlátozó hatású lépésekkel támadható igazán a Fidesz, s nem az önkényes térképrajzolásra lehetőséget
adó hiányos szabályozás régen ismert problémájával.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője
