Az IMF-EU-delegáció a 2008-ban kötött hitelmegállapodás újabb felülvizsgálatára érkezett Magyarországra, ám példa nélküli módon idő előtt és eredménytelenül távozott. A hírre a forint esett az euróhoz és a svájci frankhoz képest, és azóta sem jutott vissza az “esemény előtti” állapotba. A forintárfolyam politikailag érzékeny ügy, elsősorban a devizában eladósodott háztartások nagy száma miatt, de a nyári szabadságolások idején talán az sem mellékes, hogy az euróövezetbe tartó nyaralók mennyiért juthatnak hozzá a költőpénzükhöz.
Másfelől azonban a kormány nem volt rossz kommunikációs helyzetben. A Fidesz arra törekedett, hogy afféle szabadságharcként állítsa be az IMF-EU-küldöttséggel folytatott tárgyalásokat. Matolcsy György egyenesen a “gazdasági függetlenség” kivívásáról beszélt, igazodva a kormány jellegzetes retorikai világához. Hétfőn Bencsik János államtitkár és Lázár János frakcióvezető tartották a frontot a parlamentben az ellenzékkel szemben, s kereken azt állították: az IMF megszorításokat követelt a kormánytól, de a kormány nem engedi, hogy az embereket bántsák. Aki a kormányt ez ügyben bírálja, az szerintük az IMF oldalán áll. A bankadó tekintetében is kedvező kommunikációs helyzetben volt a kormány. Ez a teher népszerű, s bár vannak félelmek azzal kapcsolatban, hogy a bankok az ügyfelekre hárítják, a pénzügyi szektor nagyobb felelősségvállalásra késztetése bátran vállalható politikai cél. Különösen, ha úgy vetik fel, mint a megszorítás alternatíváját. Emellett, a költségvetés helyzete elég stabil ahhoz, hogy a 2008-as hitel újabb részletének lehívására továbbra se legyen szükség. Ily módon a kabinet nincs kényszerhelyzetben, képes az ország finanszírozására – 2008 októberében a Gyurcsány-kormány ezt nem mondhatta el magáról.
Az már az ellenzéken múlik, hogy ennek a tételsornak a réseibe be tud-e hatolni. Mivel az IMF-EU-küldöttséggel folytatott tárgyalásokról a kormány nem tájékoztatta sem a parlamenti frakciókat, sem a közvéleményt, nem tudni, hogy a valutaalap követelt-e konkrét megszorításokat vagy sem. A csütörtöki parlamenti vitában Rétvári Bence államtitkár a szerb, a román és a görög társadalmat sújtó megszorításokról beszélt, hogy illusztrálja, minek az elkerüléséhez szükséges a bankadó. Csakhogy ezeknek az országoknak a helyzete jelentősen különbözik Magyarországétól. Úgy is fogalmazhatnánk, azt a “piszkos munkát”, amit nekik most kell elvégezni, nálunk már elvégezte a késői Gyurcsány- és a Bajnai-kormány.
A “bankadó vagy megszorítás” alapvetés nem állja meg a helyét a kormányfő 29 pontos programjának ismeretében sem. Az adójóváírás két év alatt történő kivezetése az átlagos és annál alacsonyabb jövedelmek nagyobb adóterhelését vonja maga után, magyarán adóemelést jelent legalább kétmillió ember számára, miközben a 3 millió forintnál magasabb éves jövedelemmel rendelkezők adóterhe csökken. Ráadásul a gyerekek után járó adókedvezmény is elsősorban utóbbiaknak kedvez majd (Orbán Viktor egy interjúban arra utalt, hogy dolgoznak a pozitív hatások kiterjesztésén, de részletekről nem beszélt). Hozzá kell tenni, amennyiben valóban sikerül megfékezni a közüzemi díjakat, az nyilván segít az alacsonyabb jövedelműeknek, de az új rezsiköltségek mértékéről egyelőre szintén nem tudni semmit.
A kormány állításával szemben a magyar kis- és középvállalkozások adóterhe sem csökken jelentősen. Az 500 millió forintnál kisebb árbevételű cégek társasági adójának mérséklése kedvező intézkedés, ám e cégek kétharmada veszteséges, ezért ma sem fizeti ezt az adót. A miniszterelnök várakozása azonban az, hogy a 10 százalékos adókulcs mellett megszűnik az adóelkerülés, mert az adó mértéke ugyanakkora lesz, mint a fiktív számlák költsége. Különben is, ahogy egy másik kérdésre felelve mondta: az ember természeténél fogva jó, nem csal, ha nem muszáj.
Abban a miniszterelnöknek valószínűleg igaza lesz, hogy a bankadóval kapcsolatos tiltakozás egy időre enyhülni fog: a 2010-es hajó elment, a 200 milliárdot ki kell pengetniük a pénzintézeteknek. A bankszövetség elnöke szerint ez nagyon nehéz lesz, egyes pénzintézetek akár a tőkéjük (tehát nem csupán a profitjuk) terhére is fizethetnek majd. A kormány tehát képes felmutatni egy jelentős politikai győzelmet a bankok felett, továbbá 200 milliárd forinthoz jut, amely segít egyensúlyban tartani az államháztartást. Matolcsy György egyébként márciusban még azt mondta, arra számít, hogy 7 százalékos hiányt találnak, amit 4,5-6,5 százalékra kell levinni, pár napja viszont már úgy nyilatkozott, a hiány 5 százalék lett volna, ha nem avatkoznak közbe, és teljesítik a 3,8 százalékos tervet.
A kormány nem csak az idei évre tervezett, hanem a jövő évi hiánycélt is tartani akarja, e tekintetben a Bajnai-féle pályát követi, bár más tartalommal. Orbán Viktor csütörtökön bejelentette: az IMF-megállapodás három évre szólt és 2010 végén lejár; magyarán nem lesz új szerződés. Rögtön utána viszont arra utalt, hogy az Európai Unióval együtt kell működni, hiszen Magyarország hat éve túlzottdeficit-eljárás alatt áll, s különben is tagjai vagyunk az uniónak. Ez ügyben Magyarország helyzete viszonylag kedvező, mert “világbajnok” pozícióba került a deficitcsökkentés terén, mint a kormányfő szerdán Berlinben mondta – megint csak a Bajnai-kormány tevékenységére utalva. Orbán Viktornak nem tizenszázalékos gigahiánnyal kell megküzdenie, mint más európai országoknak, hanem az idei 3,8 százalékos hiányt kellene 3 százalék alá csökkenteni, ami azért mégiscsak könnyebb feladat. Ha ez sikerül, Magyarország könnyen eminenssé válhat egy 2008 vége óta tartó folyamat eredményeként, s az alacsony hiány Orbán politikai-pénzügyi aduja lehet. Elmondhatná, hogy “lerázta az IMF-igát”, miközben az ugyanolyan szigorú EU-feltételeknek megfelel. A hányatott világgazdasági viszonyok között a 3 százalék alatti hiány biztosan jót tenne Magyarország nemzetközi megítélésének, a pénzpiac meg is bocsáthatja a Valutaalap “elűzését”.
A jövő évi költségvetés kapcsán sok még a kérdés. Orbán Viktor nem biztos abban, hogy már 2011-ben 3 százalék alá kell vinni a hiányt, mert az EU még nem döntötte el, mikor kell célba érni. A miniszterelnök arról is nyilatkozott, hogy a bankadó mértéke nem csökken 2011-ben. Elindul viszont a gyerekek utáni adókedvezmény bevezetése, valamint meg kell kezdeni a 2008-as IMF-EU-hitel törlesztését. Startol az adójóváírás kivezetése – magyarul az alacsonyabb jövedelműek adóterhének növelése, amit 2011-től az érintettek érezni is fognak már, ez a Fidesz népszerűségét is érintheti -, és talán egy újabb különadó, amely ezúttal az infokommunikációs és energiacégeket sújtaná. Nehezen lesz elhitethető, hogy a sorjázó extraadók egyike sem terheli az ügyfeleket, s hogy ezek nem lassítják a gazdaságot; a befektetők rizikósnak tarthatják a magyarországi jelenlétet, ha minden évben külön teherre számíthat valamelyik nyereséges ágazat. (Sőt, a bankadó 2012 után is velünk lesz, Orbán szerint az addigra kialakuló egységes európai minta alapján.)
Mindeközben meg kellene indulniuk a “strukturális reformoknak”, amelyekről a nemzetgazdasági miniszter beszélt, s amelyekről az EU tárgyalódelegációja azt mondta: a kormány egyelőre nem tudott felvilágosítással szolgálni róluk. Ezzel párhuzamosan a reformálni szándékozott közszféra finanszírozása inkább mérséklődni fog, mint növekedni. Holott, Orbán Viktor 2006-ban gyakran elmondta: a reform nem járhat együtt a megszorítással, a reformhoz előbb pénzt kell tenni a rendszerekbe (meg is hirdette a reformalap létrehozását, melynek ötletét néhány héttel később örökre eldugták a Fidesz- székház padlásán). Ha ez igaz, akkor vagy újabb kiadásnak kell helyet szorítani vagy nem lesz reformértékű változtatás a közkiadások terén. Ez rontaná Magyarország megítélését és már középtávon újabb finanszírozási problémákhoz vezethet, nem szólva arról, hogy jobban működő közlekedés, egészségügy nélkül a kormány nem tudna megfelelni a választói várakozásoknak.
Összességében, a kormányfő legyűrte a júniusi és a júliusi miniválságot, és egyelőre szakaszgyőzelmeket arat; a következő szakaszhatárhoz októberben, a költségvetés benyújtásakor és decemberben, a büdzsé elfogadásakor ér.
Bethlen István miniszterelnök egyszer úgy fogalmazott: “Az, hogy mit mondok és csinálok, kül- és belpolitikai szükségszerűségek függvénye. Az én politikámat a körülmények alakítják.” Orbán Viktor is így gondolkodna? Valószínűbb, hogy az igazi célja egy saját út bejárása, s úgy véli, a nulla kilométerkő eléréséhez előbb keresztül kell vágnia magát egy sűrű sötét erdőn. Kormányzásának kérdése tehát nem csak az, hogy áthatolható-e a világgazdasági és belpolitikai rengeteg, hanem az is, van-e ott egyáltalán út, ahol járni szeretne. Ha ez az út létezik, akkor Orbán Viktor bevonul a történelembe. Ha a különút csak álom, akkor küldeni fogják, de máshová.
