Megalakult a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportja – jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője szerda délelőtt az Országház Felsőházi termében. Navracsics Tibor a két képviselőcsoport alakuló ülésén elmondott rövid köszöntőjében úgy fogalmazott: az elmúlt négy év a demokrácia és a jogállam védelmével telt el Magyarországon.
A Fidesz-KDNP kétharmados többségét a választópolgárok akarták és akarják, ezt a többséget ők legitimálták – hangsúlyozta Semjén Zsolt a KDNP-frakció megalakulását követően.
A két párt frakciószövetséget is kötött. A Fidesz és a KDNP összesen 263 képviselőt delegál a parlamentbe, ám a 36 fős kereszténydemokrata frakció azt jelenti, hogy a 227 fideszes képviselőnek nélkülük nincs meg a kétharmados többsége (azaz a 258 képviselő).
(Az új képviselőkről részleteket itt olvashat!)
Lázár és Harrach vezeti a frakciókat
Bejelentették a két párt képviselőcsoportjának vezetését is. Ahogy az várható volt, a Fidesz-frakció élén az igazságügy miniszterré kinevezett Navracsics Tibor helyét Lázár János veszi át. A kereszténydemokratákat pedig Harrach Péter fogja vezetni. Helyettese Rubovszky György lesz.
Szijjártó Péter, Lázár János, Schmitt Pál és Harrach Péter
Lázár János megköszönve a felkérést bejelentette: senkinek nem engedi majd, hogy feszegesse a demokrácia határait. Hozzátette: a lejárt szavatosságú politikai rendszer megújítására kapott felhatalmazást. Érdekesség, hogy Lázár János munkáját egy 24 tagú frakcióvezetőség fogja segíteni, a frakcióigazgató pedig Balla György lesz.
A keresztény-szociális gondolatot kívánja képviselni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az új parlamentben és a kormányban – közölte Harrach Péter, a párt szerdán megválasztott frakcióvezetője. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a KDNP szövetségben működik a Fidesszel, hiszen közös a feladat és a felelősség, ugyanakkor sajátos elemeket is hoz ebbe az együttműködésbe.
orbán üzent a frakciónak
Orbán Viktor szerdán bejelentette: miniszterelnöki megbízottat nevez ki arra, hogy kivizsgálja a 2006-os tömegoszlatás részleteit. A feladatot Balsai Istvánra bízta. A pártelnök a Fidesz-frakció megalakulását követő beszédében azt is elmondta, hogy megüzente 263 képviselőjüknek: a bukott rendszer szabályai érvényüket vesztették, azaz a politika nem szolgálhat magánérdekeket. Ha valaki ezt mégis szem elől téveszti, azzal keményen leszámolnak. Ugyanakkor bajtársi, testvéri és politikai támogatásáról biztosította a frakció tagjait.
Csak a negyedik a KDNP-frakció
A rendszerváltás óta nem volt egyébként ilyen nagy KDNP-frakció, mint a mostani. Ennek ellenére a 36 képviselőből álló csoport csak a negyedik legnagyobb lesz az új parlamentben (47 képviselőjével még a Jobbik is beelőzi). Ennek igazán a felszólalások, reagálások sorrendje miatt, illetve a parlamenti tisztségek elosztásánál van jelentősége. Az elmúlt húsz év szokásjoga alapján ugyanis a Fidesz alkura kényszerülhet az ellenzéki pártokkal. Az Országgyűlés Házszabálya szerint ugyanis a bizottságok számáról, vezetőiről, tagjairól, csakúgy, mint a parlament alelnökeinek számáról a frakcióvezetőknek kell megállapodásra jutniuk, amelyet az Országgyűlés elnöke terjeszt a T. Ház elé; erről a képviselők vita nélkül határoznak.
A Fidesz-frakció
Például a külügyi bizottság elnöki tisztét (ami a határon túli magyarok miatt kulcsfontosságú poszt) a szokásjog alapján eddig mindig a második legnagyobb frakcióval rendelkező párt kapta – ez pedig most az MSZP, 59 honatyával.
Ki mit kap?
A Házszabály szerint egyébként egyetlen parlamenti bizottságot kötelezően ellenzéki politikus vezet a kormányzás kontrollja érdekében, ez pedig a nemzetbiztonsági bizottság. A szokásjog eddig nagyobb kontrollra adott lehetőséget az ellenzéknek: a korábbi ciklusokban a költségvetési vagy a számvevőszéki, illetve a külügyi vagy az európai ügyek bizottságának volt ellenzéki vezetője – tudta meg az fn.hu László Róberttől, a Political Capital elemzőjétől. A szakértő arra is felhívta a figyelmünket, hogy a parlament alelnökeinek, jegyzőinek, és a bizottságok alelnökeinek száma nem meghatározott, az szintén megegyezés kérdése.
Fontos azonban kiemelni, hogy a Házszabály szerint az állandó bizottságok munkájában „bizottsági tagként minden képviselőcsoportból annyi képviselő vehet részt, amennyi a képviselőcsoportok közötti létszámaránynak megfelel”, vagyis mindegyik bizottságban legalább kétharmados többsége lesz a Fidesz-KDNP-szövetségnek. Így a KDNP önálló frakciójának nagysága nem befolyásolja a pártszövetség súlyát a bizottságokban.