Belföld

Pénzhiány miatt nem megy az MTV a Petőfi-szoborhoz

Költségvetési okokkal indokolja a köztévé, hogy kimarad az ünnepi élő műsor.

A költségvetési megvonás miatt nem közvetíti élőben a fővárosi önkormányzat március 15-i ünnepségét a Petőfi-szobornál a Magyar Televízió – tájékoztatta az MTV sajtószolgálata pénteken az MTI-t. Az Országgyűlés 2009 végén úgy döntött, hogy 2010-ben a műsorkészítésre fordítható központi költségvetés felét megvonja a közszolgálati Magyar Televíziótól. Az MTV a csaknem tízmilliárdos elvonás miatt egyebek mellett a költséges élő közvetítések (ideértve például kulturális és sporteseményeket) jelentős részéről is lemondott, és csak a médiatörvényben rögzített kötelezettségeinek tud eleget tenni – olvasható a köztévé közleményében.

Az MTI azt követően kereste meg a Magyar Televíziót, hogy négy közéleti személyiség nyílt levélben kifogásolta, hogy az idén elmarad a hagyományos élő közvetítés. “A Petőfi-szobornál zajló megemlékezést a Magyar Televízió a rendszerváltás óta minden évben élőben közvetítette, idén azonban erre nem kerül sor. Nekünk, akik ott ünnepeltünk akkor is, amikor a sajtó nem számolhatott be erről, mindez nem lesz újdonság: most is elmegyünk, hogy együtt ünnepeljük meg nehezen kivívott szabadságunkat” – írta csütörtöki levelében Haraszti Miklós, Konrád György, Kőszeg Ferenc és Rajk László.

Az MTV reagálásában kiemelte, hogy a hagyományoknak és a médiatörvényben előírt kötelezettségeinek megfelelően az idén is élőben közvetíti a nemzeti ünnep minden állami eseményét. Emellett a Magyar Televízió a nemzeti ünnep minden jelentős eseményéről, így a fővárosi önkormányzat megemlékezéséről is beszámol a Híradóban, valamint ötvenperces összefoglalót ad március 15-én este, amelyben ugyancsak helyet kap a Petőfi-szobornál tartandó ünnepség – tette hozzá a közlemény.

Az 1848­­-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a hagyományos délelőtti programok, így a zászlófelvonás a Kossuth téren vagy a Nemzeti Múzeum előtti megemlékezés, az m1-en és az m2-n is élőben követhető. Az országos eseményeket bemutató összefoglalóban a Petőfi-szobornál tartott megemlékezés mellett a múzeumkerti programok, valamint Európa Kulturális Fővárosa, Pécs városának ünnepi eseményei is szerepelnek. Szintén felvételről közvetíti az MTV a Széchenyi- és Kossuth-díjak átadását a Parlamentben – közölte az MTV.

A Duna Televízió ünnepi kínálatában több dokumentum- és játékfilm szerepel. A tervezett műsor szerint a főcsatornán és az Autonómia adón is lesznek élő közvetítések. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulóján a televízió a délvidéki Torontáltordáról sugároz ünnepi műsort – olvasható a televízió internetes oldalán. A torontáltordai bejelentkezések mellett este nyolc óra után Erkel Ferenc szülővárosát, Gyulát kapcsolják ahonnan élőben közvetítik az Erkel bicentenáriumi év nyitókoncertjét – derül ki a Duna Televízió programtervezetéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik