Belföld

Nem vészes a csepeli H1N1

Az országos tiszti főorvos eddigi információi szerint egy gyermeket sem kell kórházban ápolni azok közül, akik a héten lázasodtak be egy csepeli iskolában és igazoltan az új influenzavírussal fertőződtek. Tanítási szünet sem lesz.

Száztíz gyermek és tanáraik betegedtek meg a tanévnyitó után két nappal a csepeli Adu Oktatási Központ egyik tanintézményében. A nyolc beküldött minta közül négynél igazolták a A/H1N1 vírus jelenlétét.

Falus Ferenc szombaton újságíróknak elmondta, hogy a megbetegedések a gyerekeknél és tanáraiknál enyhe, közepes lefolyású.

A tiszti főorvos közölte, megkezdődött annak kiderítése, hogy kitől, kiktől indulhatott a járvány. Azt feltételezik, hogy valaki már az évnyitóra betegen érkezett, vagy egy-két nappal előtte már találkozhattak a gyerekek, így nem egy beteg volt az, aki szeptember 1-jén megfertőzött 110 embert.

A főorvos kérdés kapcsán elmondta, a tömeges megbetegedés nem furcsa, az influenza lappangási ideje 3-4 nap.

Kiemelte: az iskolát bezárni nem kell, hiszen a járvány terjedését ez nem akadályozza meg, azonban azt javasolja a szülőknek, hogy lázas, beteg, az influenza tüneteit mutató gyermeket ne engedjenek iskolába, közösségbe. Ez az intelem vonatkozik a szülőkre is, lehetőség szerint ők se menjenek betegen a munkahelyükre.

Falus Ferenc felhívta a figyelmet, hogy ilyen helyzetekben kerülni kell a testi érintkezést, a kézfogást, a puszilkodást, a gyerekek ne igyanak egy üvegből, pohárból.

A vírusellenes szerekről szólva Falus Ferenc elmondta: ezeket a gyógyszereket nem ajánlják, hiszen a betegség kialakulását nem gátolják, több mellékhatásuk van, valamint szövődményeket okozhatnak. Ezek a készítmények azoknak használnak, akik valamilyen alapbetegségben is szenvednek.

A csepeli iskola vezetése várhatóan vasárnap délelőtt dönt arról, megnyitja-e az intézményt, ahol több 14-22 év közötti diák és hét pedagógus is megbetegedett, négyüknél az új influenzavírust mutatták ki.

Sepsi Zsigmond, az oktatási központ vezetője elmondta: pánik nem tört ki, de szerencsére a szülők komolyan veszik a fertőzést és együttműködnek, a diákokat orvoshoz viszik.

Sepsi Zsigmond tájékoztatása szerint az Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium nem önkormányzati, hanem alapítványi intézmény, ahová 14-22 éves korú diákok járnak. Az oktatási központnak három csepeli telephelye van, ám megbetegedéseket eddig csak a központi épületből jeleztek. Ennek azért van jelentősége, mert a kedd reggeli tanévnyitón nem csak a Táncsics Mihály utca 78 alatti iskola 500 tanulója, hanem mind a 980 diák együtt volt, így akár ők is megfertőződhettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik