Azok a gyerekek, akiknek nincs nyáron szervezett programjuk, nem mennek táborokba – s így naphosszat csavarognak az utcán, könyvet nem vesznek a kezükbe – a következő tanév elején bizonyíthatóan jóval gyengébbek lesznek olvasásból és különösen matematikából – idézi több amerikai kutatás egybehangzó eredményét Lannert Judit oktatáskutató a koloknet.hu oldalon megjelent írásában.
Csellengő gyerekek nyáron (fotó: mti)
A társadalmi egyenlőtlenség újratermelődését valló szociológusok – mint például Bourdieau – szerint az iskola, sajátos nyelvével és kultúrájával, jobban érti és jobban jutalmazza a középosztálybelieket, és ezzel újratermeli a már meglévő egyenlőtlenségeket. Az idézett vizsgálatok ugyanakkor arra jutottak, hogy ha az iskolák homogénebb közeget alkotnak, mint a családok (vagyis az iskolák között kisebb a különbség, mint a családok között), akkor a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése éppen az iskolán kívüli környezetben gyorsul fel. Ezért, minél hosszabb ideig nélkülözik az iskola kiegyenlítő hatását a tanulók, annál inkább leszakadnak a hátrányos helyzetűek. Az USA-ban több szakember javasolja ezért egyre „hangosabban”, hogy a hátrányosabb helyzetűek számára kötelezően vezessék be a felzárkóztató jellegű nyári programokat.
Mint azt az FN-en is többször megírtuk, a hazai és nemzetközi tanulói teljesítménymérési adatok azt mutatják, hogy a magyar iskolákra nagymértékű szelektivitás jellemző, s emiatt nem teljesítenek jól a hátránykiegyenlítés, felzárkóztatás terén. A nyári szünet hatásáról viszont egyelőre nincsenek adataink. Lannert Judit ugyanakkor azt feltételezi, hogy az egyenlőtlenségek nyáron is újratermelődnek. A hosszú nyári szünet valószínűleg nálunk is a jobb módúaknak kedvez (akiknek ugyan szintén okoz anyagi és szervezési nehézségeket a nyár megszervezése, de mégis csak megoldják valahogy a nyarat, és ezáltal gyermekeik az iskolán kívül is sokat fejlődnek), ellentétben a szegényebb vagy hátrányosabb helyzetű családokkal.
A szakember ezért úgy véli, hogy a nyári szünet hosszát és tartalmát érdemes lenne átgondolni. (A magyar nyári szünet egyébként a hosszabbak közé tartozik a maga 11-12 hetével. Vannak helyek, ahol még ennél is hosszabb, például a balti vagy déli országokban 13 hét, de Európában többnyire inkább a rövidebb, 6-9 hétig tartó nyári szünet a jellemző.) Ráadásul a nettó tanítási idő tekintetében az alsó tagozaton a középmezőnyben, a felső tagozaton viszont már hátul kullogunk, vagyis nemzetközi összehasonlításban a magyar gyerekekre kevesebb közvetlen pedagógusi figyelem jut, és ezt leginkább a hátrányos helyzetűek sínylik meg. Az ő esetükben ugyanis az iskolai és nyári ingerszegény környezetet nem mindig tudja vagy akarja a család kompenzálni.
Lannert szerint érdemes az amerikaiak néhány ötletét is megszívlelni, és a hátrányos helyzetű gyerekek esetében nem csak az óvodai nevelésre, de az általános iskola első szakaszában a nyári szünetekre is nagyobb súlyt fektetni. Lehetővé kellene tenni, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is hasznosan töltsék a nyarat. Ahhoz, hogy ezek a programok sikerrel működjenek, egyaránt fontos, hogy valós igényeket szolgáljanak, személyre szabottak legyenek és a családot is bevonják, mint ahogy az is, hogy eljussanak minden érintetthez. A programok gazdája éppúgy lehet az önkormányzat, mint az iskola, de a Biztos kezdet program keretében működő Gyermekházak vagy a cigánytanodák is képesek lennének ilyen tevékenységet is folytatni.
Ám az ez utóbbiakra szánt pénzek a határozott kormányzati koncepció híján és az azóta begyűrűző válság hatására elszivárogni látszanak –írja a szerző, aki arra is felhívja a figyelemet, hogy e probléma azoknak sem érdektelen, akik jó iskolába járatják a gyerekeiket és hasznosan meg tudják szervezni a nyarat. Ugyanis ha hagyjuk leszakadni hátrányos helyzetű kortársaikat, időzített bombákkal tesszük saját gyermekeink jövőjét is nehezebbé.
