Az előleget a helyi önkormányzatok fizetik majd ki a viharkárosultaknak. A miniszterelnök arról is szólt, hogy a középületek helyreállításához az önkormányzatok a regionális vis maior alapból kapnak előleget.
Szólt arról is, hogy a bajba jutottaknak csak a fele rendelkezik biztosítással, nekik a biztosítójuk segít, s erről már hétfőn egyeztetett is Trunkó Barnabással, a biztosítók szövetségének elnökével. A kormányfő – mint mondta – ígéretet kapott arra, hogy soron kívül mérik fel a biztosítók a károkat, s remélhetőleg soron kívül fizetnek is.
A mezőgazdasági károk enyhítésével kapcsolatban a miniszterelnök azt közölte: arra kéri Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy az aszálykárokkal együtt kezeljék a jégverés okozta mostani ültetvénykárokat is.