Belföld

Egyre nagyobb a politikai és gazdasági kockázat

Korábban nem látott mélypontra zuhant az elmúlt másfél évben a gazdasági és a politikai kockázati index Magyarországon - állapította meg a Political Capital és a Figyelő szakértői által készített Országjelentés elnevezésű kutatás, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.

A politikai, illetve a gazdasági kockázati index egy ország politikai-társadalmi-gazdasági stabilitásának százpontos skálán elhelyezett mutatója: minél alacsonyabb ez az érték, annál magasabb kockázatot jelez.

A politikai kockázat növekedésének oka elsősorban a tartós politikai instabilitás, az idegenellenesség, valamint az elharapózó korrupció a központi bürokráciában és az önkormányzatokban – közölték a Political Capital munkatársai a sajtótájékoztatón.
A valaha mért legalacsonyabb értékre zuhant a gazdasági kockázat indexe is. Mint a jelentésben fogalmaztak, “elvált az ocsú a búzától, hazánk oda került, ahová ténylegesen való: az alacsony növekedési potenciálú, de eladósodott, ezért kockázatosnak tartott piacok közé”.

Instabil kormány a legfőbb ok

Gyulai Attila, a Political Capital igazgatója a politikai kockázat okait részletezve elmondta, Magyarországot 2006 őszétől permanens kormányzati instabilitás jellemzi. Példaként említette, hogy az elmúlt három évben 23 minisztercsere történt. Az idegenellenességgel összefüggésen rámutatott: a kérdés lappangó vitájának az értelmezése egy szélsőséges párt nézete szerint került a nyilvánosság elé.

Az etnikai konfliktusokkal kapcsolatban Krekó Péter, a Political Capital vezető elemzője úgy fogalmazott, hogy a közelmúltban az előítéletek nem lettek sokkal erősebbek, “csak könnyebben manifesztálódnak”. A “cigánybűnözéssel” kapcsolatos vita például a közvélemény szempontjából egy eldöntött kérdés, a többség ugyanis úgy látja, a “cigánybűnözés” létezik – hívta fel a figyelmet.
Kedvezőtlen jel az is, hogy nőtt a lakosság által birtokolt lőfegyverek száma, amely egy etnikai konfliktus esetében mindig jelentős kockázati tényezőt jelent – fűzte hozzá; megjegyezve, hogy a roma-nem roma konfliktus Magyarország tőkevonzó képességét is kedvezőtlenül befolyásolhatja, ronthatja az imázsát a befektetők körében.

Felerősödnek az előítéletek

A vezető elemző szerint a Jobbik kampánya képes lehet arra, hogy felerősítse az előítéleteket, erősödhet a diszkrimináció, a politikai antiszemitizmus. A korrupcióról szólva többi közt azt emelte ki, hogy szintje nemcsak a bürokráciában, hanem a magángazdaságban is jelentős. A magasabb észlelt korrupció pedig aláássa az adófizetési morált.

Krekó Péter beszélt a jogbiztonság helyzetéről is, kiemelve a Legfelsőbb Bíróság betöltetlen elnöki posztját, amely mint “vezetési válság” demoralizálóan hat az egész bírói szervezetre.
A jelentésben hangsúlyozzák ugyanakkor: pozitívum, hogy Magyarország – az állami újraelosztás csökkentése felé tett lépésekkel – gazdaságpolitikai szempontból kedvező úton indult el, és mivel az ország kényszerpályán van, erről az útról a jövőben sem térhet le.

A gazdasági kockázattal kapcsolatban a jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy az összetevők közül tavaly év végén a magyar gazdaság konjunktúra indexe nagyon súlyos helyzetbe került: 2008 második felétől mintegy 30 pontot zuhant, és az év végére a drámaian rossz (nagyon magas kockázatú) kategóriába sorolódott. Előreláthatóan a magyar gazdaság idén nem kerül ki a magas kockázati kategóriából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik