Belföld

Megkapta a támogatást Bajnai

Egyetlen kivétellel a szocialista frakció minden tagja aláírta a Bajnai Gordont támogató nyilatkozatot - mondta Tóbiás József. Egyes hírek szerint azonban Warvasovszky Tihamér sem írja alá. Ha az SZDSZ országos tanácsa nem támogatja Bajnait, új választások lesznek Magyarországon. Az MDF még nem döntött, hogy alkalomadtán támogatja-e Bajnai programját, a Fidesz továbbra is elzárkózik.

Az MTI információi szerint Lendvai Ildikó leendő pártelnök a nyilatkozatokat a vasárnapi kongresszuson egy kötegben adja majd át Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltnek. Az MSZP-frakciónak 188 aktív tagja van, Tóbiás József frakcióigazgató nem kívánta megnevezni, ki az, aki technikai okok miatt eddig nem írta alá a dokumentumot: az illető külföldön tartózkodik, vasárnap fogja aláírni.

Lapinformációk szerint azonban van még egy “renitens” képviselő: “Székesfehérvár felelős képviselőjeként nem tudja aláírni” a Bajnai-csomag megszorításairól szóló papírt a város MSZP-s polgármestere, Warvasovszky Tihamér. Ezt a helyi televíziónak nyilatkozta.

Tóbiás József az aláírt nyilatkozatokkal (MTI)

Tóbiás József az aláírt nyilatkozatokkal (MTI)

A szöveg szerint a képviselők az ország iránti felelősségtől vezetve aláírásukkal vállalják, hogy a válságkezelő program végrehajtásához az Országgyűlésben megteremtik és biztosítják a felelős többséget; az intézkedéseket megszavazzák, és azokhoz módosító indítványt kizárólag a kormánnyal történt előzetes egyeztetést követően nyújthatnak be.

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt – két nappal azután, hogy felkérték a posztra – hétfőn beszélt a szocialista frakciónak arról, hogy akkor vállalja el véglegesen a jelöltséget, ha az MSZP és az SZDSZ képviselői aláírják a várható intézkedéseket tartalmazó nyilatkozatot.

Az SZDSZ nem kér posztot

Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) azt javasolja a párt országgyűlési képviselőinek, hogy ha az országos tanács (ot) igent mond a Bajnai Gordon-féle válságkezelő kormányra, akkor írják alá azt a dokumentumot, amit a kormányfőjelölt kér tőlük – közölte Fodor Gábor. A liberális párt elnöke szerint ha az ot elutasítja Bajnait, „annak alá fogjuk vetni magunkat, és akkor előre hozott választások lesznek Magyarországon” – fogalmazott.

A szakértői válságkezelő kormányban az SZDSZ nem akar részt venni, nem akarnak koalíciós kormányt, de mögé akarnak állni annak a programnak, amely segíthet az országnak – hangsúlyozta. Azért nem akarnak koalíciót – folytatta -, hogy senki ne gondolhassa: az SZDSZ azért áll a program mellé, mert pozíciókat remél. „Nem akarunk sem miniszteri, sem államtitkári” pozíciókat – mondta Fodor.

Fodor Gábor (MTI)

Fodor Gábor (MTI)

Az MDF még nem döntött

Az MDF még nem tudja, hogy támogatja-e majd Bajnai programját: a részleteket szeretnék látni, lehetőleg hatástanulmányokkal alátámasztva – mondta Herényi Károly. A Bajnai-programmal kapcsolatban a párt továbbra is tartja korábbi álláspontját, azaz alapból nem utasítja el.

A programmal az az alapvető probléma, hogy nem egyszerre kezeli a válságot és kezdi meg a reformokat, mint a Bokros-program, hanem „kizárólag válságot kezel” – nyilatkozta az MDF frakcióvezetője. Az MDF szerint a kilátásba helyezett megszorítások a mostani helyzetet kívánják enyhíteni, de ezek nem állítják fejlődési pályára a magyar gazdaságot, ugyanakkor ennek a programnak számos eleme szükségszerű.

A Fidesz nem támogatja

A Fidesz nem lát garanciát arra, hogy az Országgyűlés megszavazza a Bajnai Gordon által tervezett megszorító csomagot. Az ellenzéki párt a Bajnai-programot nem támogatja, nem fogadja el, és jelenleg nem is lát semmi biztosítékot arra, hogy az Országgyűlés megszavazza ezeket (az elvonásokat) – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Úgy vélte, az MSZP csomagja és politikája a reménytelenség csomagja és a reménytelenség politikája.

„Azok, akik (…) úgy gondolták, hogy a miniszterelnök-váltás bármilyen szempontból szemléletváltással jár, ma le kell, hogy mondjanak erről a reményükről” – fogalmazott Navracsics. „Új arc, de ugyanaz a tartalom, ugyanaz a személy” – magyarázta a frakcióvezető Orbán Viktor csütörtöki kijelentését, amely szerint „nem ismerek olyat, hogy Bajnai-csomag, az egy MSZP-s csomag.” A pártelnök akkor arra kérte az újságírókat, „ne üljenek fel ennek a cselnek”. Navracsics hangsúlyozta: Gyurcsány emberéről van szó nem csak ismeretségi körét, üzletkörét, pályáját tekintve, de ahogy látszik, kormányzati politikáról vallott felfogását tekintve is ugyanaz.

Navracsics Tibor és Orbán Viktor (MTI)

Navracsics Tibor és Orbán Viktor (MTI)

Gyurcsány a hibás?

A jelenlegi politikai helyzetben minden átmeneti állapotnak tűnik az MSZP körül, ez éppúgy vonatkozik az egyes tisztségviselőkre, mint a párt politikai irányvonalára. Ezt jelzi az is, hogy az EP-választás után újabb kongresszus lesz, és bár a szocialisták ma azt mondják, hogy akkor nem lesz napirenden a tisztújítás, ezt nyilván a választási eredmény nyomán kialakuló párton belüli hangulat fogja eldönteni – nyilatkozta az FN-nek Juhász Attila.

A Political Capital elemzője szerint Gyurcsány Ferenc pozíciójával kapcsolatban ma csak azt lehet látni, hogy az eredeti terve az volt, hogy pártelnökként meg tudja tartani befolyását az MSZP-ben és a célja nyilván nem változott, még ha ki is csúszott a kezéből az irányítás és végül a pártelnöki posztot is elveszítette. Gyurcsány esetleges visszatérését nehezíti, hogy a nyilvánosságban alig van mire építkeznie, mivel a választók számára egyértelműen bukott politikusnak látszik.

Ráadásul – véli Juhász – bizonyosan vannak olyan csoportok az MSZP-ben, akik szeretnék ha ez így is maradna és érdekük azt érzékeltetni, hogy mindenért Gyurcsány a hibás. Mindezek ellenére nem érdemes még leírni Gyurcsányt, mivel van hátországa az MSZP-ben, és jó pozíciót biztosíthat a pártalapítvány is, ő tehát nem pártonkívüli, mint annak idején Medgyessy Péter. A párt másodvonalában lévő politikusok egy ilyen helyzetben ésszerűen döntenek, ha kivárásra játszanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik