Belföld

Megint az ELTE a legnépszerűbb

Az idén 127 500-an jelentkeztek a felsőoktatásba, 27 ezerrel többen, mint tavaly. A legtöbb diák - 22 392-en - az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szeretne tanulni. Az érettségiben most még nem lesznek változások, jövőre viszont több markáns módosítás is várható.

Alapszakra 90 600-an, egységes, osztatlan képzésre 10 200-an jelentkeztek. Felsőfokú szakképzés keretében 6500-an, mesterszakon pedig 17 ezren szeretnének továbbtanulni. Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási szakállamtitkára elmondta: nem változtatnak a keretszámokon, 56 ezer főt vesznek fel államilag támogatott képzésre. Pozitív változásként értékelte, hogy tavaly óta 1500-zal többen jelentkeztek valamilyen felsőfokú szakképzésre.
Azt, hogy ennyire sokan érdeklődtek az idén a felsőoktatás iránt, az államtitkár azzal magyarázta, hogy tavaly 12 ezer fiatal az érettségi előtt még egy egyéves nyelvi előkészítőn vett részt, ezért ők akkor kimaradtak a felvételi eljárásból. Emellett most a mesterszakokra felvételizők száma is többszörösére emelkedett – a nemrég akkreditált rengeteg MSc és MA miatt. „Ezekre nem kizárólag a most végzős alapszakosok jelentkeztek, sokan vannak, akiknek már van egy főiskolai vagy egyetemi diplomája, és a munka mellett tanulnak tovább” – mondta.

A katonai pálya a legvonzóbb

Az államilag támogatott képzésbe kétszer annyian – 107 ezren – szeretnének bejutni, mint ahány embert felvehetnek az intézmények. A diákoknak csaknem a háromnegyede nappali tagozatra pályázik.

Szinte az összes képzési területre jellemző a túljelentkezés, egyedül a természettudományi szakok nem tudtak annyi embert vonzani, ahány „kiadó helyük” van. A legnagyobb érdeklődés a nemzetvédelmi és katonai pályák iránt mutatkozott: itt tíz százalékkal többen adták be a lapjukat, mint a felvehető keretszám.

A művészeti képzésekre ötszázalékos, a gazdaságtudományira pedig 3,2 százalékos a túljelentkezés. A munkaerő-piaci adatok és a szakértők szerint is telített a jogi és igazgatási pálya, nagyon nehéz az ilyen végzettséggel elhelyezkedni. Ennek ellenére csaknem öt százalékkal többen szeretnének valamelyik jogi karra bekerülni.

A 10 legnépszerűbb intézmény

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem – 22 392 fő
2. Szegedi Tudományegyetem – 17 619 fő
3. Debreceni Egyetem – 17 139 fő
4. Pécsi Tudományegyetem – 16 036 fő
5. Budapesti Gazdasági Főiskola – 14 043 fő
6. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – 12 466 fő
7. Budapesti Corvinus Egyetem – 12 305 fő
8. Szent István Egyetem – 9639 fő
9. Nyugat-magyarországi Egyetem – 8038 fő
10. Miskolci Egyetem – 7889 fő
(az összes jelentkező alapján – forrás: Felvi.hu)

Az idén még nem változik az érettségi

A minimum ponthatár még az idén nem, de jövőre már megemelkedik – 160-ról 200-ra. A felsőfokú szakképzéseké azonban marad a korábbi 140. Emelt szintű érettségit is csak 2010-től kell tennie annak, aki orvos, fogorvos vagy állatorvos szeretne lenni. Jelenleg csak több idegen nyelvi alapszaknál kötelező.

Manherz az adatok mellett felhívta a figyelmet arra is, hogy 2012-től egy természettudományi tantárgyból is érettségizni kell majd a diákoknak, illetve átalakulnak a többletpontok is: az emelt szintű vizsgáért a tervek szerint több pont lesz kapható. A tervezetekről a jövő héten szavaz a kormány.

A választható érettségi tantárgyak számát is csökkentenék, a jelenlegi 190 helyett csak 30 körüliből szemezgethetnének a tanulók. Az idén például egyetlen gyerek fog buddhista vallásból és euritmiából vizsgázni, de a csillagászat, a szerb népismeret, az újgörög, a portugál vagy a héber nyelv, illetve a zenei angol tantárgyból országosan tíznél is kevesebb fiatal adna számot a tudásáról.

A 10 legnépszerűbb kar

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar – 6945 fő
2. Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar – 5891 fő
3. Kodolányi János Főiskola – 5767 fő
4. Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar – 5148 fő
5. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar – 5037 fő
6. Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar – 4962 fő
7. Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar – 4868 fő
8. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar – 4575 fő
9. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar – 4395 fő
10. Zsigmond Király Főiskola – 4266 fő
(az összes jelentkező alapján – forrás: Felvi.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik