Belföld

A szabadság ünnepe: március 15. percről percre

Már csak rendőröket látni a Szent István tér környékén, az órákig tartó fogócska véget ért. Napközben Demszkyt túlkiabálták, Budaházyt letartóztatták (videointerjú), Orbán beszédét ezrek hallgatták, gárdistákat avattak - kövesse az eseményeket az FN-en!

21:40

Tudósítónk nem lát tüntetőt, a József Attila utcában csak remdőrök vannak, úgy tűnik, vége az órákon át tartó kergetőzésnek. Morvai Krisztina rögtönzött sajtótájékoztatót rendezett a helyszínen, ahol a rendőri brutalitásra és az aránytalan erőbevetésre hívta fel a figyelmet. A média és az Európai Unió segítségét kérte.

21:28

Négy mentőautó érkezett a helyszínre, mindenhol csak rendőrautókat és rendőröket látni.

21:23

Maroknyi tüntető néz szembe kéttucat rendőrrel a József Attila és a Nádor utca sarkán. Könnygázt is bevetettek, több rendőrt könnyezve, arcát mosva látni.

21:14

A rendőrség biztosítja a helyszínt, láthatóan már nem készülnek oszlatásra. A kisebb csoportokat igazoltatják a , a gyanúsnak tűnő személyeket átvizsgálják.

21:00

Toroczkay Lászlót előállították. A Szent István térre szorult tüntetőket egyenként, teljes ruházatátvizsgálás után engedik ki. A József Attila utcában feltűnt Csurka István is, tudósítónk úgy tudja, tárgyalások folynak a beszorult emberek kiengedéséért. A tér még mindig hermetikusan el van zárva. Mivel senkit nem engednek be, nem tudni, hogy egy-két százan, illetve csak néhány tucatnyian vannak-e a téren.

20:50

A Hercegprímás utcai csoportot szétkergették, egy embert őrizetbe vettek.

20:40

A Bazilika előtt összegyűlt tömeget a rendőrség gyakorlatlag hermetikusan elzárta, kollégáink nem jutnak be a tSzent István térre. Információink szerint a téren már csak igazoltatás folyik. Ezzel egy időben néhány tucat embert dupla rendőrsorfal szorít dél felé a Hercegprímás utcában, a belváros felé vezető mellékutcákat lezárták.

19:50

Toroczkay vezetésével mintegy kétszáz ember gyűlt össze ismét a Bazilika környékén, kisebb rendbontás a Nyugati pályaudvaron is volt. Toroczkay kijelentette, hogy hétfő délelőtt 10 órakor kiszabadítják Budaházy Györgyöt a Gyorkocsi utcai fogdából.

19:05

A Bajcsy-Zsilinszky útról kiszorított tüntetők egy mintegy 100 fős csoportja az Alkotmány utcában bukkant fel ismét, ahol csöndesen ácsorogva vesznek részt az ott folyó rendezvényen.

18:50

A rendőrség határozott fellépésére a tüntető tömeg gyakorlatilag feloszlott. A helyszínen tartózkodó munkatársunk már csak egy-két, a rendőrökkel vitatkozó csoportot lát a környéken.

18:40

A tömeg a mellékutcákon, főleg az Ó utcán keresztül indult a körút irányába. A rendőrsorfalak között már csak újságírók vannak.

18:35

A rendőrség felszólította az embereket, hogy a Bazilika felé hagyják el a helyszínt. A mellékutcák nincsenek lezárva. A rendőrség folyamatosan kapja az erősítést, több embert kiemeltek a tömegből.

A szabadság ünnepe: március 15. percről percre 1


18:25

A Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati felől és a Bazilika felől is rendőrsorfal közelít a tüntetők felé, akik a még szabadon hagyott mellékutcákba mennek be. Helyszíni tudósítónk szerint a rendőrség lassan próbálja felmorzsolni, felaprózni a tömeget.

18:20

Az Arany János utcánál megállt a tömeg, nem tudni hova és mire készül. Óriási a hangzavar: „Ria-ria-Hungária! … Gyurcsány takarodj!” Megjent egy vízágyú.

18:15

A Szent István térre nagyon lassan engedték be az embereket, ami némileg felfokozta a hangulatot. Megjelent Toroczkay László is, aki egy zászlóval a kezében az Alkotmány utca felé vezeti a tömeget. A rendőrség a Madách tér elhagyására készül, „csomagolnak”.

18:00

A Bajcsy-Zsilinszky úton haladó tömeg megállt a Bazilika sarkánál, és „Gyurcsány takarodj!” skandálásba kezdett. Az út nyitva áll a Nyugati felé, az úttestet a rendőrség lezárta, de a járdák szabadok. A Magyar Gárda az Andrássy úton távozott. Az emberek előtt megnyitották a Szent István teret elzáró kordont, motozás és igazoltatás után bárki bejuthat.

17:55

Véget ért a Jobbik megemlékezése a Deák téren, a tömeg békésen oszlik a helyszínről, a legtöbben a Nyugati Pályaudvar felé vették az irányt.

17:40

Vona Gábor szerint liberális helyett értékelvű demokráciára van szükség, az ország élén pedig kormányzóra. Az elmúlt száz évben ugyanis csak Horthy Miklós rendszere volt működőképes – fogalmazott.

17:15

Maratoni beszédekkel folyik a Jobbik megemlékezése a Deák téren. Jelenleg Morvai Krisztina szónokol, a tömeg a szemerkélő esőben is kitart, a rendőrség és a gárda sorfala továbbra is elzárja az utat a Károly körúton, az Astoria felé.

16:50

Teljes nyugalomban folyik a Jobbik rendezvénye, amin körülbelül 2000 ember vesz részt. A Károly körúton a tömeg mögött egy sor gárdista áll sorfalat, mögöttük „tisztes” távolban, lábhoz engedett pajzzsal áll a rendőrsorfal.

Képgaléria

Képgaléria

16:40

A rendőrség kiürítette a Bazilika előtti teret. A túlnyomórészt turistákból álló csoportok az első felszólításra elhagyták a területet. Munkatársunk szerint ezután kordonokkal zárják le a helyszínt.

16:30

A Bazilika előtt is gyülekeznek emberek, néhány tízfős csoportot látni, érkeznek gárdisták is, és egyre több a rendőr. Helyszíni tudósítónk szerint az egyenruhások átkutatják a kapualjakat, és megkezdték a tér lezárását. Korábban Budaházy György hirdetett ide demonstrációt, ám őt még kora délután elvitték a rendőrök az Erzsébet térről.

16:00

A Jobbik rendezvényének szomszédságában, a Gödör Klubban a Beszélő folyóirat tart rendezvényt az internet és az irodalom kapcsolatáról. Több tüntető is látogatást tett a Gödörben, leginkább a WC-t használják, a tudományos előadásokat nem zavarják – jelentette tudósítónk.


15:45

A Gój Motorosok nem mozdulnak, a környező utcákból azonban nagy számban érkeznek az emberek, sok köztük a bőrfejű, akik „Kitartás!” kiáltással köszöntik egymást.

Jobbik a Deák téren - Képgaléria

Jobbik a Deák téren – Képgaléria


15:35

Mindenhol rendőröket látni, akik a
Madách téren tartózkodnak nagyobb számban, tucatnyi vízágyú, rabomobil és csapatszállító jármű áll készenlétben. A Goj Motorosok is a Madách tér mellett gyülekeznek, a mintegy száz motoros rendőri
felvezetéssel megy majd a Deák térre. A téren a Jobbik szervez kopogtatócédula-gyűjtést, a gárda pedig elsősegélysátrat húzott fel.



15:30

Több mint félórás csúszással kezdődött a Jobbik megemlékezése a Deák téren. Tudósítónk szerint a Hősök terén, a gárdavatáson részt vett tömeg jelent meg itt is. A Károly körút és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállított színpadon nem működött a hangtechnika, ezért a csúszás. A Gödör Klubnál három felgyújtott autót ábrázoló installációt helyeztek el.

15:15

A Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével ért véget a fővárosi fideszes polgármesterek megemlékezése a várban.

Nézze meg FN Tudósítónk fotóit a Fidesz rendezvényéről!

Nézze meg FN Tudósítónk fotóit a Fidesz rendezvényéről!

Vissza kell követelni a hazánkat!

Orbán Viktor beszédének összefoglalóját ide kattintva olvashatja el.

14:50

Orbán Viktor beszéde után az emberek egy része elhagyja a Dísz teret, a tömeg mintegy harmada maradt helyben a zuhogó esőben. Ők a honfoglalás kori ruhába öltözött Pataky Attilát hallgatják, aki külön erre az alkalomra írt Ne félj testvér című számát adja elő.


Pataki Attila: Ne félj testvér! (Fotó: Horváth Balázs)

Pataki Attila: Ne félj testvér! (Fotó: Horváth Balázs)


14:40

A Budai Várban megkezdte beszédét Orbán Viktor. A hangulat békés, a hallgatóság létszáma tudosítóink szerint is több ezer. Rendőröket alig látni. A Fidesz elnökének szavait nemsokára az FN-en is olvashatja.

14:00

Megkezdődött a Fidesz ünnepi nagygyűlése a budai Várban: a Dísz téren felállított tető nélküli színpad környékén a szakadó esőben is több ezren gyűltek össze, a térről kivezető utcákon is sokan állnak esernyőkkel és nemzeti zászlókkal. A Fidesz megemlékezésén Orbán Viktor pártelnök előtt a házigazda Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere, valamint Rogán Antal V. kerületi és Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester szólal fel.



13: 55

A Március 15. téren már csak a rendőrök maradtak. Az Erzsébet híd alatt
némi lökdösődést követően négy ember ellen látták intézkedni a
rendőröket, egyikük könnygázspray-t is használt. Budaházy Györgyöt
letartóztatták. Az alábbi videóinterjút Szentgyörgyi László és Benedikty Marcell készítette Budaházy Györggyel a letartóztatása előtt néhány perccel.









13:47

Ifjabb Hegedűs Lóránt beszéde után a Hősök terén megkezdődött a Magyar Gárda új tagjainak avatási ceremóniája, a tömegben adományt gyűjtenek a gárdának. Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya bejelentette, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek két ügydöntő népszavazás kiírása érdekében. Az egyik arról szólna, hogy a 10 ezer forint értéken aluli lopások is minősüljenek szabálysértésnek, a másikban azt javasolják, hogy a büntetés kerüljön arányba az elkövetett bűnnel.



13:45

Véget ért Demszky beszéde a Március 15. téren, Oláh Ibolya Magyarország című dala után megkoszorúzták Petőfi szobrát. Munkatársunk szerint a környéken feltűntek az első, símaszkot viselő alakok, a hangoskodó, mintegy 300 fős tömeg a Hősök terére, a Jobbik rendezvényére tart.



13:35


A Petőfi-szobornál egyperces néma főhajtással emlékeztek meg a tatárszentgyörgyi és veszprémi gyilkosságok áldozatairól. Odáig jutottunk, hogy ötéves magyar gyereket lőnek le Magyarországon – mondta Demszky Gábor. A tömeg „Húzzál haza” kiáltással válaszolt.


Demszky beszéde



Ide kattintva elolvashatja a főpolgármester beszédének összefoglalóját.




13:30

A főpolgármester türelmet kért és a közös áldozatvállalásra hívott fel: ’89 előtt mi békésen tüntettünk a békés változásért – mondta. A Reformszövetség programja mellett érvelt, amelyet szavai szerint a Horn- és az Orbán-kormány szakértői is elfogadtak. Munkatársunk eközben arról számolt be, hogy mintegy 3-400 fő jutott be a kordonok mögé, ebből körülbelül százan fotósok és újságírók. A többiek „Elkúrtad!” kiáltásokkal fogadják a főpolgármester minden kijelentését. A helyszínen semmit nem lehet hallani a beszédből.

13:25

A Hősök terén véget ért Vona Gábor, a Jobbik elnökének szónoklata, és megérkeztek a Nemzeti Őrsereg tagjai, akiket a tömeg hatalmas ovációval fogadott.



13:20

Demszky Gábor beszédét egy nagyobb tömeg próbálja túlordibálni. A főpolgármester megszakítva mondanivalóját türelmet kért a bekiabálóktól. Helyszíni tudósítónk szavai alapján olyan hangos a tömeg, hogy Demszky mondanivalóját alig hallani. A tömegben feltűnt Szabó Zoltán szocialista képviselő, akit trágár szavak kíséretében egy fiatalember leköpött. A képviselő párjával együtt távozott a rendezvényről.

Demszky beszéde és Budaházy letartóztatása - Képgaléria

Demszky beszéde és Budaházy letartóztatása – Képgaléria




13:10

Megkezdődött a 600 gárdista avatása a Hősök terén. A köszöntőt Pörzse Sándor újságíró mondta, utána Vona Gábor beszélt. A tér teljesen megtelt emberekkel, munkatársunk szerint legalább kétezren vannak.

12:55

A Március 15. térre dupla beléptetőrendszeren keresztül lehet bemenni, a rendőrség mellett civil biztonsági őrök kezelik a kapukat. A szónoki emelvényt körülbelül kétszáz méterre közelíthetik meg az emberek, akik mintegy 2-300-an jutottak át az ellenőrzőpontokon. Az Erzsébet hidat mintegy 100 kommandós zárja el, a rendőrség kamerázza és fotózza az embereket. A rohamrendőrök nagy számban gyülekeznek a híd alatt, folyamatosan kapják az erősítést.

12:40

Többek között árpádsávos zászlókkal érkeznek folyamatosan az emberek a Hősök terére, ahol 13 órakor tartják a Magyar Gárda avatási ünnepségét. Ezután 14 órakor kezdődik a Jobbik megemlékezése a Deák téren. Tudósítónk beszámolója alapján sokan az Oktogon felől közelítik meg a helyszínt.



11:55

A Himnusszal ért véget az ünnepi műsor a Magyar Nemzeti Múzeum előtt. A kordonokat felszedték, a tömeg lassan elhagyja a Múzeum körutat, sokan a Petőfi-szobor felé indultak. A műsor alatt a kordonon kívül többen skandálták, hogy „Vesszen a kordon!”, „Gyurcsány takarodj!” a „Beengedik a birkákat?” kérdésre pedig hangos bégetéssel válaszoltak, majd a Nemzeti dal szavalásába, majd Kossuth-nóta éneklésébe kezdtek. A csoportban ott volt Budaházy György is.

Az ott elvonuló rendőröket kifütyülték, és azt kiabálták, hogy „Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej”. Nem sokkal később a rendőrök megkezdték a bekiabálók igazoltatását. A következő program 13:00-kor kezdődik a Március 15. téren a Petőfi-szobornál a budapesti önkormányzat rendezvényével.



KÉPGALÉRIA



KÉPGALÉRIA





11:45

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) megfigyelő és ügyeleti szolgálatot működtet idén március 15-én is – közölte az NJSZ. A különböző helyszíneken jelenlevő ügyvédek, a beérkezett bejelentések és a nyilvánosságra került adatok alapján monitorozzák a rendőrség tevékenységét. A szolgálat minden olyan esetben fellép, ha a gyülekezési jog, véleménynyilvánítási szabadság vagy a rendőrségre vonatkozó jogszabályok megsértését észlelik – írják.



11:20


Újabb két embert állítottak elő közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt – áll a BRFK honlapján. A Rákóczi útról előállított két ember közül az egyiknél gázspray-t, a másiknál kést találtak ruházatuk átvizsgálásakor.

11:00

Megkezdődött az ünnepség a múzeum kertjében, a közjogi méltóságok valóban nem vesznek részt a rendezvényen. Munkatársunk szerint soha ilyen kevesen nem voltak a Múzeum körúton, ez valószínűleg a nehézkes bejutásnak köszönhető. A műsor kezdetekor a szervezők hangosbemondón figyelmeztették a tömeget, hogy a rendezvény biztonsága rajtuk is múlik.



Képgaléria a múzeumkertből



Képgaléria a múzeumkertből





10:50

Feltehetően a nehézkes beengedési procedúra miatt igen kevesen vannak a Nemzeti Múzeum előtt. A korábbi évekkel ellentétben azonban a tömeg bemehet a múzeumkertbe, egészen az épület lépcsőjéig. Korábban ez a hely a közjogi méltóságoknak volt fenntartva, az emberek a kerítésen kívül, az utcán nézhették a műsort. Ebből arra lehet következtetni, hogy a közjogi méltóságok nem vesznek részt az ünnepségen, vagy máshonnan, egyelőre ismeretlen helyről követik az ünnepi előadást.



10:30

A Múzeum körútra a Kálvin tér és az Astoria felől is csak három-három fémdetektoros kapun keresztül lehet bejutni, a belépésnél a rendőrök mindenkit kameráznak. A körúttal párhuzamos utcákat lezárták, a kapualjakban biztonsági őrök állnak. A helyszínre nem lehet italt, üveget bevinni, de kitiltották a nagyméretű zászlókat is. A rendőrség egységei a múzeum mögött állomásoznak. A tömegrendezvényekkel kapcsolatban tapasztaltnak mondható tudósítónk szerint az utóbbi időkhöz képest példátlanul erős a rendőrség jelenléte.

10:20

Négy személyt előállítottak a Kossuth téri központi ünnepség helyszínéről, a kordonon belülről. Az ünnepi zászlófelvonás idején folyamatosan kiabáltak, szemtanúk szerint egyiküknél tojástartó doboz, másikuknál egy Sztálin-könyv volt. Őket megbilincselve a rendőrségi rabomobilba ültették. A másik két férfi pedig egy nagyméretű lepedőt tartott a magasba, amelyre azt írták: „felelős kormányt Budapesten” A rendőrség a kordonon kívülre vezette a férfiakat és igazoltatásukat követően elengedték őket.



10:00

Véget ért az ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth téren, a közjogi méltóságok megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát. A következő program 11 órakor kezdődik a Magyar Nemzeti Múzeum előtt. Az Alkotmány utcán elhaladó lovas huszárokat óriási taps és ováció fogadta.



9:55

Két-háromszáz fős tömeg próbál a környező utcákon körbejárva a teret közelebb jutni az állami ünnepséghez. Helyszíni tudósítónk szerint azonban mindenhol kordonba ütköznek, ahol a rendőrség kamerával rögzíti a tömeget, az emberek pedig az egyenruhásokat kamerázzák. Egyetlen helyről, az Alkotmány és a Honvéd utca sarkáról lehet „belátni” az eseményre, a helyszíntől majd egy kilométer távolságról. Itt is rendőrkommandósok biztosítják a terepet.



Ünnepség a Kossuth téren KÉPGALÉRIA!



Ünnepség a Kossuth téren KÉPGALÉRIA!





9:45

A Szabadság tér is le van zárva, a Hazatérés temploma előtt mintegy 300 fő gyülekezik árpádsávos zászlókkal, több gárdistát is látni. Itt is komoly erőkkel vonult fel a rendőrség.

9:40

A Kossuth teret kordonokkal zárták körbe, a metrótól nem lehet sem látni, sem megközelíteni a teret, csupán a Miniszterelnöki Hivatal felé elhagyni a területet. A lezárás hasonlóan hermetikus, mint most a Múzeum körúton vagy tavaly október 23-án a Parlament előtt. A metróállomás előtt munkatársunk szerint 50-80 fős csoport fejezi ki a jelenlegi kormánnyal szemben érzett elégedetlenségét. A rendőri jelenlét jól látható.



9:30

A díszszázad és a közjogi méltóságok felsorakoztak Sólyom László köztársasági elnök fogadására. Az államfő tisztelgett a katonák előtt és megkezdődött az ünnepélyes zászlófelvonás.



9:20

Nem jár a 2-es villamos, a Március 15. teret – a főpolgármester mond itt beszédet 13 órakor – lezárták, mindenhol rendőröket látni. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kialakított parkoló félig megtelt rendőrségi csapatszállító járművekkel.

9:15

A Múzeum körutat a Kálvin tér és az Astoria között kordonokkal zárták le, mindkét oldalról három darab fémdetektoros kapun keresztül lehet majd bemenni. Helyszíni tudósítónk szerint a lezárt területen egyetlen embert sem látni. Tavaly ugyancsak kordon zárta el a területet, ám akkor hagytak egy viszonylag tágas átjárót.

A Kossuth téren kezdődött

Gyurcsány Ferenc és Sólyom László ott lesz a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán a Parlamentben, valamint a Művészetek Palotájában tartandó esti ünnepi díszelőadáson is. Itt adják át a kormány által 2008-ban alapított Márciusi Ifjak, valamint a Kiváló, Érdemes, illetve Babérkoszorús Művész díjakat.



KÉPGALÉRIA!



KÉPGALÉRIA!


10:00 és 18:00 óra között játékos próbatétel folyik Pesttől Budáig a Lánchídon létrehozott 12 állomáson. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség részvételével ’48-as huszár és honvéd tábor várja lovakkal, szekerekkel, ágyúkkal, hadi konyhával, sátrakkal, alkalmi istállókkal a családokat a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosevelt téren.

Tavaly nem sikerült békésen befejezni

Demszky Gábor főpolgármester a hagyományoknak megfelelően, a Március 15. téren, a Petőfi-szobornál szól az emberekhez 13 órakor, a Fővárosi Önkormányzat ünnepségén. A Fidesz a budai Várban tart nagygyűlést 14 órakor, amelyen beszédet mond Orbán Viktor pártelnök. A rendezvényen a párt több politikusa is felszólal. Az ünnepi szabadtéri műsor a Nemzeti Múzeum lépcsőin március 15-én, délelőtt 11 órától kezdődik kétszáz táncos közreműködésével.

Kövesse az eseményeket az FN-en. Tudósítóink percről percre beszámolnak az ünnepi rendezvények helyszínéről, olvashat a beszédekről, a hangulatról, képgalériákat és videókat talál az eseményekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik