Belföld

Öt embert már kiemeltek

A rendőrség négy embert vezetett el a Kossuth téri ünnepségek színhelyéről, mert kiabálással és transzparenssel „zavarták meg az ünnepséget”.

A rendőrség négy személyt előállított a Kossuth téri központi ünnepség helyszínéről, a kordonon belül. Az ünnepi zászlófelvonás idején folyamatosan kiabáltak, szemtanúk szerint egyiküknél tojástartó doboz, másikuknál egy Sztálin-könyv volt. Őket megbilincselve a rendőrségi rabomobilba ültették. A másik két férfi pedig egy nagyméretű lepedőt tartott a magasba, amelyre azt írták: „felelős kormányt Budapesten” A rendőrség a kordonon kívülre vezette a férfiakat és igazoltatásukat követően elengedték őket.

A BRFK nem sokkal a zászlófelvonás után azt közölte, hogy a Kossuth térről két embert állítottak elő, mert „hangoskodással, kiabálással zavarták meg az állami ünnepséget”, további két ember ellen pedig szabálysértési feljelentést tesznek, ők transzparenseket tartottak maguknál. A Garibaldi utcából egy embert azért állítottak elő, mert különféle veszélyes eszközöket, például csavarokat találtak nála.

Szintén a Garibaldi utcánál egy piros személyautót vontak ellenőrzés alá a rendőrök, mert hangszóróval a tetején közlekedett. A rendőrök felszólították a gépkocsiban utazókat, hogy kapcsolják ki a hangszórót. A Vértanúk terénél egy idős nő rosszul lett, a rendőrök értesítették a mentőszolgálatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik