Belföld

Komoly balhé nélkül telt az ünnep

Több őrizetbe vétel, egy gyengébb oszlatás, és az elmaradhatatlan bekiabálások tarkították az idei nemzeti ünnepet, a rendőrség jelenléte példátlanul nagy volt. Demszkyt túlharsogták, gárdistákat avattak a Hősök terén, és este egy darabig farkasszemet néztek a rendőrök és a tüntetők. A Fidesz csendes megemlékezésén ezrek vettek részt.

Zászlófelvonással és Kossuth Lajos szobrának megkoszorúzásával kezdődtek az idei március 15-ei rendezvények a Kossuth téren. A teret gyakorlatilag teljesen lezárták, a közjogi méltóságokon, a meghívott vendégeken és a korábban regisztrált újságírókon kívül senkit nem engedtek a közelbe. A kordonon kívülről semmit nem lehetett látni. Innen két embert elszállítottak, kettőt pedig igazoltattak a rendőrök. Az egész napról elmondható hogy mindeddig példátlan rendőri jelenlét és biztonsági készültség mellett telt.

Zászlófelvonás - képgaléria

Zászlófelvonás – képgaléria

Túlkiabálták Demszkyt

A Múzeumkörúton 11 órakor kezdődött az ünnepi műsor, néző azonban, legalábbis kezdetben alig akadt. A Kálvin tér és az Astoria felől ugyanis kordonnal zárták le a körutat és a mellékutcákat, mindkét oldalon három-három fémdetektoros kapun engedték be az embereket. Italt, üveget nem lehetett bevinni, és nem engedték be az egy méternél hosszabb zászlórúddal érkezőket sem. A műsor egyébként jó hangulatú és színvonalas volt.

Március 15. tér - képgaléria

Március 15. tér – képgaléria

13 órakor a Március 15. téren a Fővárosi Önkormányzat tartott megemlékezést, példátlan biztonsági intézkedések közepette. Az Erzsébet hidat lezárták, a rendőrök innen dokumentálták az eseményeket, a színpadot csak többszintes beléptetési procedúra után, 200-300 méterre lehetett megközelíteni. A kordonok mögé bejutó mintegy 300 emberből száz újságíró és fotós volt, a többiek azonban bekiabálásaikkal elnyomták Demszky Gábor hangját. A főpolgármester türelemre és nyugalomra intette közönségét, beszédének összefoglalója itt olvasható. A téren feltűntek az első, arcukat eltakaró alakok, rövid dulakodás után letartóztatták Budaházy Györgyöt és még négy személyt.

A főváros fideszes polgármesterei a Budai Várban, a Dísz téren tartottak megemlékezést. A több ezer ember zuhogó esőben hallgatta Orbán Viktor, Pokorni Zoltán és Rogán Antal beszédét. A rendezvény végeztével az emberek elhagyták a várat, Orbán Viktor beszédét itt olvashatja.

A Fidesz megemlékezése - képgaléria

A Fidesz megemlékezése – képgaléria

Kisebb balhé a Jobbik után

A Fidesz rendezvényével egy időben tartott avatást a Magyar Gárda a Hősök terén. Itt bejelentették, hogy két ügydöntő népszavazás kiírásához kezdenek aláírásgyűjtésbe: a 10 ezer forint alatti lopásokat is szabálysértésként büntetnék és a büntetést arányba hoznák a bűncselekmény mértékével. Hogy ez utóbbin mit értenek, azt Kiss Róbert főkapitány nem részletezte. Az avatás után 15 órára a Hősök terén összegyűlt mintegy kétezres tömeg a Deák térre, a Jobbik rendezvényére vonult.

A Károly körút és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállított színpadon kis technikai csúszást követően órákig tartottak a szónoklatok. Néhány csoport ezalatt a Bazilika előtti téren gyülekezett, ahol korábban Budaházy György jelentett be rendezvényt. A rendőrség azonban ezt betiltotta, Budaházyt pedig letartóztatták, a Bazilika előtti teret öt óra előtt kiürítették és lezárták.

Komoly balhé nélkül telt az ünnep 4

A Jobbik rendezvényéről hazafelé induló tömeg először a Bazilika előtti Szent István térre akart bemenni, majd az Arany János utcai metróállomásnál megállt. Csak a rendőrsorfal nyomására és többszöri felszólításra oszlottak szét a környező utcákban. Jóval később a tüntetők újra összegyűltek a Bazilikánál, ahol a rendőrség hermetikusan körülzárta őket a Szent István téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik