Belföld

Pénz nélkül hosszabbítanák meg a 4-es metrót

A XI. kerületi Virágpiacra (Madárhegy) tenné Kelenföld helyett a 4-es metró déli végállomását Molnár Gyula (MSZP), Újbuda polgármestere; a metróvonal meghosszabbításának lehetőségéről szerdán tartottak egyeztető fórumot, amelyen a beruházást sokan támogatták, de pénz nincs rá.

A 4-es metró lehetséges meghosszabbítása a jelenlegi tervekben szereplő kelenföldi végállomásról történne a Budaörsi út mellett található Virágpiacig. Ezt a 2 kilométeres szakaszt mintegy 80-90 milliárd forintból lehetne kiépíteni – mondta Molnár Gyula (MSZP).

Az állomás tanulmányterve (Fotó: MTI)

Az állomás tanulmányterve (Fotó: MTI)

A polgármester szerint az új végállomás alkalmas lenne arra, hogy a Volán és a BKV egyéb járatainak bevonásával, valamint P+R parkoló kiépítésével egy új csomópont valósuljon meg.

Pajzs nélkül

Molnár László, a Főmterv TT Zrt. elnök-vezérigazgatója bemutatta a XI. kerület megbízásából elkészített terveket, amelyekből kiderült, hogy a lehetséges új végállomás előtt létesítenének egy megállót Gazdagrét mellett, így bevonva azt a metróközlekedésbe. Az új szakasz kiépítésénél nem volna szükség fúrópajzsokra, ugyanis a kedvező talajviszonyok miatt más eszközökkel is ki lehetne építeni az alagutat.

Molnár László megjegyezte, hogy a projekt megvalósulásával naponta mintegy 25 ezerrel többen vehetnék majd igénybe a 4-es metrót. A beruházás esetleges folytatásaként lehetőség volna a metróvonal budaörsi meghosszabbítására is.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az új végállomásnál olyan emeletes P+R parkolót alakítanának ki – a hozzá tartozó kereskedelemi egységekkel együtt -, amely mintegy háromezer gépkocsi befogadására lenne alkalmas.

Mindenki támogatja

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője hozzászólásában megjegyezte, hogy támogatja a kezdeményezést és akár közös nyilatkozat kiadására is kész. Szerinte elkerülhetetlen a 4-es metró virágpiaci meghosszabbítása.

Wittinghoff Tamás (SZDSZ), Budaörs polgármestere elmondta, hogy egyetért a meghosszabbítással, de – mint hozzátette – ez kevés a közlekedési problémák megoldására. Az agglomerációs település vezetője úgy fogalmazott, hogy tovább kell gondolni a tervet, ami szerinte szükséges, de kevés.

Pénz nincs

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes elmondta: jelenleg a fővárosnak nincsenek anyagi forrásai egy ilyen terv megvalósítására, amely miatt még a Parlament által elfogadott konvergenciaprogramot is módosítani kellene. Úgy fogalmazott, hogy “nem tudom nem támogatni, de nem látom a finanszírozás lehetőségét”.

A főpolgármester-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy az egyeztetésen nem voltak jelen a kormány képviselői.
Lakos Imre (SZDSZ) közlekedési tanácsnok szerint elsősorban nem azon kell gondolkodni, hogy szükség van-e a meghosszabbításra, hanem annak anyagi megvalósíthatóságán.

A tanácsnok elmondta, hogy a virágpiaci végállomással a fővárosi közgyűlés is egyetért, az újbudai szakértői anyagról pedig úgy nyilatkozott, hogy az szakmailag megalapozott. Hozzátette: a jelenlegi kelenföldi végállomás számára ideiglenes; úgy alakítják ki, hogy továbbépíthető legyen.

Van más baj is

Bagdy Iván, a KDNP fővárosi frakcióvezetője nagyon jó gondolatnak tartotta a felvetést, de felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre a metró II. üteme sem megoldott.

Hock Zoltán, az MDF országgyűlési képviselője szerint a 4-es metró esetében megismétlődhet a 3-as metró példája és soha sem fejezik be azt (a káposztásmegyeri szakasz hiánya). A politikus egyetértett a meghosszabbítással, de rámutatott, hogy amiatt több törvényt is módosítani kellene, nem beszélve a Brüsszel számára benyújtott pályázatról.

A Bosnyák fontosabb

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője szerint a virágpiaci végállomás fontosabb lehet, mint a 4-es metró II. ütemében említett Bosnyák téri végállomás. Legalábbis közlekedési szempontból mindenképpen – tette hozzá. A költségek mérséklésére azt javasolta a szóvivő, hogy vonjanak be magántőkét a beruházásba.

Az egyeztetésen elhangzottak szerint egy ilyen terv megvalósítását jó esetben is csak négy év múlva kezdhetnék el az engedélyeztetési procedúrák miatt és ebben az esetben módosítani kellene az állam és a főváros közötti, a 4-es metróról szóló szerződést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik