Belföld

Orbán gazdasági szabadságharcot hirdetett meg

Orbán Viktor szerint a rendszerváltoztatáskor a magyaroknak politikai szabadságharcot kellett vívniuk, most pedig egy gazdasági szabadságharcra van szükség az országban.

2008. utolsó napján, néhány órával az új esztendő beköszönte előtt adott interjúban Orbán Viktor nyomatékkal szólt az európai parlamenti választások jelentőségéről. Ha a választáson sokan vesznek részt, és a változás mellett szavaznak, akkor annak “meglesznek a következményei” – vélte a Fidesz elnöke. Szerinte 2009 olyan év lesz, amilyenné a magyarok teszik azt a maguk számára. A kormány a végletekig legyengítette az országot, majd félrekezelte a válságot, ezért a körülmények kétségkívül jóval nehezebbek lesznek, mint korábban, de ez a helyzet is számos lehetőséget, esélyt kínál, amelyeket érdemes megragadni.

Döntő év lehet 2009

Ugyanakkor szerinte ahhoz, hogy valamit tenni lehessen, véget kell vetni annak, ami most zajlik. Orbán Viktor úgy látja, hogy 2009 attól függően lesz Magyarország számára sikeres, vagy sikertelen esztendő, hogy az emberek képesek lesznek-e elérni olyan politikai változást, amely gazdaságpolitikai változást is magával hoz majd. Ha minderre nem kerül sor, akkor 2009 “komisz esztendőként” marad meg az emlékezetükben – tette hozzá. Arra is felhívta a figyelmet: lehet, hogy csak a 2010-es parlamenti választás eredményez majd politikai változást Magyarországon, de ennek a változásnak a mélysége és átható ereje 2009-ben fog eldőlni.

Az előrehozott választások esélyéről a Fidesz elnöke azt mondta, hogy ha az ellenzék valamennyi pártja úgy akarná, akkor három hónap múlva parlamenti választásra kerülhetne sor Magyarországon. “Csak hát az ellenzék nem egy követ fúj, hanem legalább hármat” – jegyezte meg. Szerinte az SZDSZ és az MDF a saját pártérdekeiket az ország érdeke elé helyezik. Mint mondta, az ország érdekét az szolgálná, ha meg lehetne állapodni velük a parlament feloszlatásáról, “de a végén mindig elugranak”. “Hogy emögött van-e összehangolt játék és a szálak összefutnak-e egy szocialista marokba, ezt legfeljebb találgatni lehet, ami nekem nem kenyerem, így ezt inkább az olvasók fantáziájára bízom” – jegyezte meg.

A cél a koalíciómentes kormányzás

Arra a kérdésre, hogy meddig érdemes előrehozott választásokat sürgetni, azt mondta, hogy mindaddig, amíg akár egyetlen nappal is le lehet rövídíteni mindazt, ami most zajlik. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz készen áll a kormányzásra, van programja, így felkészült a választásra is. Szerinte a Fidesz lehet a rendszerváltoztatás óta az első párt, amely – a KDNP-vel pártszövetségben – egymaga is kormányt tud alakítani, így rossz kompromisszumok és a meghirdetett programon eszközölt utólagos koalíciós módosítások nélkül is képes lesz végrehajtani mindazt, amire felhatalmazást kap az emberektől.

Megerősítette: az a céljuk, hogy koalíciókötési kényszer nélkül alakíthassanak kormányt, de szerinte a kétharmados többség – a magyar választójog sajátosságai miatt – kívül esik a realitásokon.

A nemzet a maga ura lehetne

A rendszerváltoztatásról szólva, Orbán kijelentette, az a XX. századi magyar történelem kevés számú nagyszerű történéseinek egyikeként marad fenn, de az igazságtétel hiányzott belőle, ezért az emberekben felemás érzés él róla. Arra hívta fel a figyelmet: ma már nincsenek orosz katonák, nincs megszálló idegen hatalom, se muszkavezetők Magyarország területén, “mégiscsak a magyar választópolgárok döntik el, hogy elküldik-e az éppen hatalmat gyakorlókat vagy nem”, az ország saját szuverén döntése alapján lépett be az Európai Unióba és a NATO-ba, a kormány pedig szabadon dönthet arról, hogy felvesz, vagy sem hitelt a nemzetközi pénzpiacról.

“Tehát a nemzet a maga ura – is lehetne, ha egyébként az ország vezetői élnének a rendszerváltoztatás adta lehetőségekkel, ha nem vergődnénk, és lenne egy világos társadalmi felhatalmazáson alapuló kormányzati program, aminek a mentén haladunk” – mondta.

Orbán Viktor ugyanakkor azt is nagyon fontosnak tartja, hogy az emberek igazságérzetét bántja mindaz, ami az elmúlt húsz évben történt Magyarországon. A magyar emberek ma is elvárják szerinte, hogy a politikusok is osztozzanak a felelősségben. Ha valamit elhibáznak, annak legyen következménye, és ne egyszerűen annyi történjen, hogy továbbállnak és “milliárdosként folytatják az életüket”.

“Az emberek joggal várják el a politikai felelősség világának helyreállítását és annak kimondását, hogy egy országot nem lehet büntetlenül tönkretenni. Nekünk, rendszerváltó vezetőknek az a dolgunk, hogy ezt kimondjuk és segítsük, hogy megtörténjen” – jelentette ki Orbán Viktor.

Gazdasági szabadságharc

Orbán Viktor egyetértett Sarkozy francia elnökkel, aki szerint a pénzügyi válság után a feladat nem az, hogy kicsit javítsanak a bankokat ellenőrző felügyeleti rendszeren, hanem teljesen újjá kell építeni a kapitalizmust. “A magyar kapitalizmust is újjá kell építeni” – jelentette ki. A Fidesz elnöke szerint ezt a magyar állam önmagában nem tudja megtenni, hiszen jól működő piacgazdaságot csak cselekvőképes, vállalkozó szellemű magyar emberek tudnak létrehozni.

“A rendszerváltoztatáskor sikeresen megvívtuk a politikai szabadságharcot, azonban a mai magyarországi gazdaság nem a vállalkozó szellemű, cselekvőképes embereket bátorító közeg, hanem sokkal inkább olyan, ami lefojtja az energiákat és gúzsba köt. Ezért szerintem az előttünk álló időszak feladata a gazdasági szabadságharc megvívása a bürokrácia, a korrupció és a vállalkozó szellemet elfojtó kormányzati gondolkodásmód ellen” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik